Délmagyar logó

2016. 10. 01. szombat - Malvin 11°C | 24°C

Közgyűlés: szombaton délután dől el, mikor indul újra az 1-es villamos

Szeged - Nem várt vitát váltott ki a szegedi közgyűlésen a domainnév-tervezet. Végül Botka László visszavonta az előterjesztést. Az 1-es villamos végső indulása szombaton dől el. Átment a zárszámadás és a villamosprojekt beszámolója is.

18:14 Véget ért a szavazás, ezzel a közgyűlés is. Köszönjük a figyelmüket!

18:01 A villamosprojekt beszámolóját is elfogadták, ahogy azt is megszavazták, hogy pert indítanak a 740 millió forintos kötbérért. Megszavazták a belvárosi szakasz felújításának eltolását is.

18:00 Elfogadták a zárszámadást is.

17:58 Folyamatosak a szavazások, egymás után fogadja el a rendeleteket a közgyűlés.

17:55 A szünet után zárt ülésen szavaztak a képviselők.

17:16 Az interpellációknál és a kérdéseknél tart a közgyűlés. Balogii Dániel interpellál a nagyprojekttel kapcsolatban, erre Botka László polgármester válaszolt. 10 perc szünet következik.

17:14 A 11-es és a 12-es pont is hamar megvolt.

17:12 A 10-es pont az alapító okiratok módosítása következik.
Faraksné Pocsai Blanka a szoborkihelyezésekről beszél.

Fotó: Karnok Csaba
Fotó: Karnok Csaba

17:01-17:11 A 9-es ponthoz Péter Szilveszter szólt hozzá. Hálával gondol azon intézmény dolgozóira, akik az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáért felelnek.

Ványai Éva is hozzászól. Egyetért ellenzéki képviselőtársa szavaival.
Majd újra Péter Szilveszteré a szó. Úgy érzi, egyről beszélnek, de végig kell gondolni azt, hogy mivel kistérségi társulásban vannak ezek az intézmények, ezért a kistérségnek kellene beszámolni a közgyűlés előtt arról, hogy dolgoznak ezekben az intézményekben.

17:00 A 7-es és 8-as ponthoz senki nem szólt hozzá, így 4 másodperc alatt „elintézték."

16:38-16:59 Újra az eredeti menetrend szerint folyik az ülés, a 6-os pont következik: Dél-alföldi Regionális Környezetvédelmi Társulás társulási megállapodás egységes szerkezetben történő módosítása. Szentgyörgyi Pál ismerteti a módosító indítványt.

Két képviselő szól hozzá, elsőként Csapó Balázs majd Kohári Nándor.
Csapó Balázs felszólalásában senkit sem ért a teremben: az ellenzéket azért, mert olyanokat mond, amit Botka azonnal cáfol, a kormánypárti képviselőket meg azért, mert érdemben nem mondanak ők sem semmit, és igazából a polgármestert sem. Ezek után azt javasolta, hogy fontolják meg azon előterjesztését, amely arról szól, ha egy cégvezető vagy cég ellen büntetőeljárás folyik, akkor a per lezárultáig ne kaphasson prémiumot.

Kohári Nándor az SZKT-val kapcsolatban egy vizsgálóbizottság felállítását szorgalmazza, erre a polgármester szerint nincs szükség.

Kalmár Ferenc újra szót kér és kap. Védelmébe veszi Kohári képviselőtársát.

Aki újra szólásra jelentkezik. Szerinte igenis szükség van az önkormányzati vizsgálóbizottságra.

15:05-16.37 Botka László foglalja össze a nagyprojekt főbb állomásait.
A polgármester aláhúzta, Szegeden kívül Debrecen és Miskolc is pályázott. Debrecenben 3 érvénytelen járműbeszerzés történt, büntetést is kapott a város. A pályaépítés még el sem kezdődött, míg Szeged már 20 százalékot le tudott hívni a pályázatból is, míg Debrecen kevesebb mint 1 százalékot.

A polgármester azt javasolja, jelentsen be 740 millió forintnyi kötbérigényt a város. Ezt a konzorcium egyébként vitatja. Ha a város megszavazza a javaslatot, Szeged már a jövő héten perre mehet a kötbérért.

Az 1-es villamos belvárosi szakaszának (Anna-kút-Aradi vértanúk tere) felújítási átütemezését is kéri a város: ennek műszaki oka van. Nem akarja megkockáztatni Szeged, hogy belecsússzanak emiatt a rossz időbe, és egész télen gödröket kellene kerülgetni a belvárosban.
Képviselői hozzászólások következnek.

Hüvös László arról beszél, első körben a városvezetés zárt ülésen akarta tárgyalni ezt a napirendi pontot. „Nyilvános kell, hogy legyen minden ehhez kapcsolódó döntés, hiszen a nagyprojekt ciklusokon átívelő beruházás" - hangsúlyozta a frakcióvezető, aki szerint tisztességesen, becsületesen, nyilvános döntések közepette kell végigcsinálni a nagyprojektet. Támogatni fogják a kötbérpert, azonban ezzel nem lehet megakadályozni a csúszást. - Összeomlott az eredeti ütemtervük - hangsúlyozta Hüvös László. Botka szerint az ellenzéki politikus minden szavával a városnak okoz kárt. Aki szerint egyébként nem igaz az ütemterv összeomlása.

Nagy Sándor alpolgármester hirtelen szót kapott (eredetileg a képviselői hozzászólások végén akart beszélni).

Nagy elmondta, Győr nyomvonaltervvel, látványtervvel pályázott Szegeddel egy időben. Előbbiből végül nem lett semmi, míg Szegeden azóta megkezdődött a beruházás. Hüvös szavaira reagálva az alpolgármester megjegyezte, csupán kommunikációs panelről van szó az ellenzéki párt részéről. Az ütemterv kapcsán azt mondta, az nemcsak az 1-es villamosról szól.

Ezután a következő felszólaló, Kalmár Ferenc azt kérte Botkától, gondolkozzon el azon, ha ennyire flottul ment minden Szegeden, akkor miért vesztette el valójában a választást. Majd a villamosprojekt kapcsán elmondta, a közösségi közlekedés szempontjából az is fontos, mennyire olcsó az. Megjegyezte, ellenzéki képviselőként párttársaival nem volt a fejlesztés ellen, de ő is - Hüvös Lászlóhoz hasonlóan - az ütemezés elhibázottságát hangsúlyozza. - Kisebb falatokban kellett volna fejleszteni - vélekedett.

Szentgyörgyi Pál alpolgármester felszólalását Kalmár Ferenc fegyelmezésével kezdi: „Kérem, legyen csendben képviselő úr!" Az alpolgármester szerint a KDNP-nek el kellene döntenie, kinek áll valójában a pártján ebben a kérdésben. Szentgyörgyi szerint senki nem gondolhatja komolyan, hogy a városvezetés hátráltatja a beruházást.

Ménesi Imre három perces felszólalásában elmondta, azt hitte, az ellenzék már minden puskaporát ellőtte a villamosprojekttel kapcoslatban, ám mint megjegyezte, tévedett.

Gyimesi László szerint a szakmaiatlanság, a kapkodás és az összevisszaság beismerése ez a tervezet, a projekt a sokadik változtatásnál tart.

Juhász Gyula szerint a városvezetés tehet arról, hogy mégis nyílt ülésen kell tárgyalni ezt a kérdést. Úgy érvelt, ha kettéveszik ezt a beszámolót, akkor lehetett volna bizonyos részeit zárt ülésen is tárgyalni.

Póda Jenő szerint a szegedi villamosépítés kezd a fővárosi 4-es metró építéséhez hasonlítani. Póda úgy látja Debrecenben több eszük volt a városvezetőknek, azért tartanak kevesebb mint 1 százaléknyi uniós pénz lehívásánál.

Balogh László sajnálja, hogy nincs most benn a teremben a polgármester, mert neki szánta felszólalását. „Mindketten régi motorosok vagyunk" - jegyezte meg kedvesen. Sajnálja, hogy nem tudnak valójában konzultálni a beszámolóról.

Kohári Nándor kapott szót. Kérdése és észrevétele van a beszámolóhoz: „Rendben találtak-e mindent a műszaki átadás átvétel során?" - kérdezte az ellenzéki képviselő, majd felhívta a közgyűlés figyelmét arra, hogy a többi szegedi pályázat összehangolatlan.

Újra Kalmár Ferenc jelentkezett szólásra. Ismét a beruházás által hátrányosan érintett vállalkozók által írt levélből olvas föl. Arra kéri  Botkát helyettesítő Solymos László alpolgármestert, hozzon össze egy találkozót a vállalkozók és a polgármester között. (Botka közben visszatért a terembe.)

Hüvös László is duplázik a villamostender beszámolója kapcsán. A felelősségről beszél. Még egyszer hangsúlyozza: a szervezési szempontból összeomlott a villamosprojekt.

Révész Mihály is hozzászól a vitához. Úgy látja, amellett, hogy a lakosság számára rengeteg kellemetlenséggel is jár a beruházás, annak elkészültével európai színvonalú lesz a közösségi közlekedés.

Nagy Sándor zárszóként elmondta, annak idején 39 igennel és 2 tartózkodással fogadták el a villamosprojektet a közgyűlésben. Hangsúlyozta, az M43-as építése és a belső szakasz felújítása között nincs összefüggés. Az 1-es villamossal kapcsolatban elmondta, szombat délután várható a végső döntés meghozatala a forgalom újraindulásával kapcsolatban.

Fotó: Karnok Csaba
Fotó: Karnok Csaba

15:02 Az elektromos nagyprojekt beszámolójával folytatódik a szegedi közgyűlés munkája.

13:52-14:53 A már mindenki által várt zárszamadási rendelet tárgyalásával újraindult az ülés. Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester ismerteti a rendeletet hat percben. „274 milliárd forint az önkormányzat vagyona, a hitel 7 milliárd forinttal nőtt, ennek fele panelhitelállomány" - mondta az alpolgármester, aki elmondta a városnak kifizetetlen számlái, tartozásai nincsenek.

Képviselői hozzászólások következnek.

Póda Jenő szerint ennek az anyagnak a tárgyalásával elkésett egy hetet a közgyűlés. Ám úgy látja, nem ez a legfontosabb kérdés. Az ellenzéki képviselő elmondta, bebizonyosodott, hogy nem tartható, az erőltetett ütemű fejlesztés. „A bevételi oldal 15, a kiadási 20 milliárd forinttal maradt el a tervtől" - mondta Póda, aki fontosnak nevezte a vagyonkataszter elfogadását. A Fidesz-frakció nevében Póda megjegyezte, érdemes megnézi, mi vezetett idáig. Szerintük a beruházásokkal kapcsolatos problémák is szerepet játszhatnak ebben. „A városi útjaival komoly probléma van, ezekre az eddigieknél is többet kell fordítani" - jegyezte meg. Emellett szólt az SZKT-val kapcsolatos „problémákra" is rávilágított az ellenzéki politikus. Póda kijelentette, nem tudják megszavazni a zárszámadást. Botka egy dolgora reagált: válaszában elmondta, az SZKT-val kapcsolatos ellenzéki felvetésekből semmi nem igaz.

Juhász Gyula felszólalását egy közmondással kezdte: „A féligazság, az teljes hazugság." Szerinte ezek a féligazságok a történelem szemétdombjára kerültek a választásokon. „Nemcsak a félmilliárd pluszról kellene beszélni, hanem az eltérésekről is" - mondta a fideszes képviselő. Az uniós támogatásokból 1,75 milliárd érkezett, a villamosprojektre csak 1,5 milliárdot kapott a város. A nagyprojekt megindulása előtt a fideszes képviselők már javasolták hogy ne ilyen feszített legyen a tempó, ám akkor ezeket a megjegyzéseiket nem vette figyelmbe a városvezetés - mondta Juhász, aki azt is megjegyezte a vízügyi alapban is bennragadtak pénzek. Miért nem költi el a város a rendelkezésre álló forrásokat az évek óta megoldatlan feladatokra? - kérdezte Juhász Gyula.

Virág András a zárszámadással kapcsolatban azt mondta el, hogy a város vagyonnövekménye mögött minden tizedik forint olyan, hogy kötelezettséget jelent a városnak, az összes többit vissza nem térítendő támogatásként nyerte el Szeged.

Gila Ferenc képviselő azt hangsúlyozta 2002-ben és 2003-ban az volt a legfontosabb feladatuk, hogy biztonságossá tegyék a szegedi cégek működését. Így a cégekhez megfelelő vagyongazdálkodást lehetett kapcsolni. Botka László ehhez annyi tett hozzá, 2002 óta egyetlen önkormányzati céget sem adott el a közgyűlés.

Péter Szilveszter felszólalásában a költségvetés 1. számú módosításáról beszélt. Szerinte HPV-védőoltás ügyben elhibázott volt a pályázati kiírás.

Utolsó rendes hozzászólóként Ménesi Imre kapott szót, aki a panelhitelekről beszélt. Ménesi azt mondta, az ellenzéknek a panelhitelezés fekete ló.

A KDNP-frakció nevében Juhász Gyula 3 percben újra összefoglalta a kritikai észrevételeiket. Újra kitért a villamosprojekt ütemezésére, amely szerintük nem volt tartható.

A Fidesz képviselőcsoportja nevében Póda Jenő azt mondta nem értette meg Botka László a választások üzenetét. Ezután a polgármester azt mondta, beperli Hüvös László frakcióvezetőt az ISPA projekttel kapcsolatban tett kijelentései miatt. Botka estig várja a politikus bocsánatkérését, ellenkező esetben jogi útra tereli a kérdést.

Végezetül Nagy Sándor alpolgármester kapott szót, aki azt mondta a Szabad Város Egyesület meg fogja szavazni a zárszámadást. Tíz perc szünet után folytatódik a munka.

13:41 „Nincs is jobb egy ebéd utáni zárszámadásnál!" - lépett a terembe Póda Jenő. Lassan újraindul a közgyűlés. Mi a kollégákkal azt találgatjuk, vajon végzünk-e a Debrecen-Videoton meccs kezdetéig. Reménykedünk...

12:15 A vagyonrendelet került napirendre, amelyet gyorsan le is zártak. Az ebédszünet után, háromnegyed kettőtől folytatódik a munka.

11:55-12:13 Az ösztöndíjtervezettel és a névhasználati tervezettel folytatják.

Balogh László kért először szót, akinek több mint 100 domainnév van már a birtokában - hobbiból ezeket is gyűjti ugyanis. Véleménye szerint a domainnév ilyen szabályozása butaság, kérte a városvezetést, vonja vissza ezt a tervezetét. „Értem, hogy védelmet szeretnének biztosítani a város nevének, de nem ez a jó irány" - mondta az ellenzéki politikus. Botka szerint ez egy olyan fajta eszköz, amellyel a város jó hírnevét lehet megóvni, és adott esetben a méltatlan felhasználó ellen jogi úton fel lehet lépni. „Nincs más eszköz a kezünkben, az a kérdés, élünk-e vele vagy sem" - reagált Botka László.

Haág Zalán István ellenzéki képviselőtársával ért egyet. Szerinte is értelmetlen ez a tervezet.

Mózes Ervin jegyző is hozzászól: jogi és informatikai szakértőkkel is egyeztettek a kérdésről. „A szabályozás helyes, természetes az, hogy a város védi a nevét, a jelképeit" - tette hozzá Mózes.

Pintér Tibor a jogi bizottság vezetőjeként visszautasította Haág megjegyzéseit. Elmondta, csak olyan esetben tagadtak meg névhasználatot, amikor azt a látszatot keltették bizonyos cégek, hogy kizárólagos módon használhatják Szeged nevét. A polgármester még egyszer elmondta, soha senkitől nem tagadták meg a névhasználatot.

Póda Jenő egyetért a kezdeményezéssel, csak a rendelet szerinte semmire sem alkalmas. „Ellenkező hatást érhetünk el vele. Ez az eszköz nem alkalmas jogilag arra, hogy megvédje Szeged nevét" - mondta Póda Jenő.

A vita végén Botka László visszavonta az előterjesztést, hogy a bizottságban még egyszer átgondolhassák a tervezetet.

11:27-11:54 A rendelettervezetek vannak napirenden. Az építészeti örökségekkel kezdenek. Botka László elmondta, 390 épület van Szegeden helyi védelem alatt.

A polgármester hozzátette, bízik abban, hogy egyre több olyan szegedi lakos van, aki örül annak, hogy helyi védelem alatt álló épületben él. „Jó döntést hoztunk, amikor bevezettük ezt a rendeletet" - jelentette ki Botka László, majd megnyitotta a vitát, amihez Balogi Dániel, Haág Zalán István és Nagy Sándor szól hozzá.

Balogi Dániel hozzászólásában elmondta, a városban zajló megaberuházások ipartörténeti épületek lerombolásához vezettek. A Dömötör-torony áldatlan állapotáról beszél, majd bejelenti, hogy a „szegedi nemzet" nevében civil mozgalmat indít a torony megmentése érdekében. Szeretné felújítattni a a ligetben található kis trafikot (hasonlót újíttatott fel Kormos Tibor képviselő is). Botka László polgármester válaszában elmondta, a Dömötör-tornyot építészeti okokból nem lehet önmagában felújítani, csak a Dóm tér teljes felújításával.

Haág Zalán István szerint utcaképeket, városrészeket kellene megőrizni az utókornak. - Építészeti értékek estek áldozatául a beruházók érdekeinke - mondta Haág, aki megjegyezte azt is, Bálint Sándor szülőházát sem sikerült megóvni az utókornak.

Nagy Sándor alpolgármester is a Dömötör-toronnyal kezdi. A tér feltöltése is az oka annak, hogy nem lehet magában felújítani a tornyot, hiszen a padlószintje nagyon mélyre került.

Kormos Tibor Balogi képviselő hozzászólását annyival egészítette ki, hogy a ligeti pavilont megpróbálják onnan elszállítani és felújítani.

Haág Zalán István is újra szót kért: bírálta a polgármestert, majd a rendelettervezet néhány, számára furcsának tűnő pontjára mutatott rá.

11:25 Folytatódik a munka.

11:12 A katasztrófavédelem részéről Varga István kirendeltségvezető ismertette éves jelentésének kivonatát. Senki nem szólt hozzá, majd az ellenzék 10 perc szünetet kért. Reklám, illetve a büfé után folytatjuk.

10:58-11:09 Dudás Miklós tűzoltóparancsnok ismerteti éves jelentését. Tudta, hogy a szegedi a legnagyobb vidéki tűzoltóság, és tavaly volt 130 éves?

A parancsnoki évértékelőhöz Oláh János, Póda Jenő és Kalmár Ferenc ellenzéki képviselők szóltak hozzá, végül a polgármester is megköszönte a tűzoltók munkáját.

Fotó: Karnok Csaba
Fotó: Karnok Csaba

10:45-10:56 A városőrség és a polgárőrszövetség beszámolóit vitatják meg a képviselők. A közgyűlés programja egyébként itt elérhető. A már említett változás benne: a 17-es napirendi pontból 6-os lett, értelemszerűen az összes többi lentebb csúszott.

A polgárőri beszámolóhoz Gila Ferenc, Juhász Gyula és Farkasné Pocsai Blanka is hozzászólt.

10:40 A vízirendészi beszámolók következnek: Megyeri Árpád megbízott őrsparancsnok jelentését hallgatják a képviselők. Elmondta, 11 fő dolgozik a Tisza 120 kilométeres, hozzájuk tartozó szakaszán.

10:30-10:38 Zélity László valamennyi hozzászólásra legalább egy mondatban reagált. Majd a polgármester köszönte meg a jelentést.

Zélity László városi rendőrkapitány a közgyűlésen. Fotó: Karnok Csaba
Zélity László városi rendőrkapitány a közgyűlésen.
Fotó: Karnok Csaba

9:55-10:30 Rendőrségi beszámolókat hallgat meg a közgyűlés. Zélity László városi kapitány 2009-es évértékelő jelentését mondta el. Ebből kiemelte, csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma. Hozzátette: stabilizálódott a rendőrség létszáma, illetve fontosnak tartja azt is, jelentős pályázati pénzeket nyertek bűnmegelőzési programokra. „Felére csökkent a gyermekorúak által csökkent bűncselekmények száma is" - hangsúlyozta Zélity, aki elmondta, 300-zal kevesebb baleset történt a városban. A rendőrkapitány értékeléséhez Virág András, Gyimesi László, Tóth Károly, Katona Gyula, Péter Szilveszter, Szőke Péter, Balogh László, Póda Jenő és Kalmár Ferenc is hozzászólt.

9:50 Kalmár Ferenc módosítást kért a napirendhez: szeretné, ha második napirendi pont lenne a villamosprojekt. Végül hatos napirendi pont lett a tizenhetesből. Ezek után a képviselők egyhangúan elfogadták a napirendet.

9:45 Utolsó napirend előtti felszólalóként Solymos László kért szót. Szeged sikereiről beszél, az ide érkezett uniós támogatások nagyságát sorolja. Megemlíti, hogy annyi támogatást kapott a város, mint Győr, Pécs és Debrecen együtt. Majd a fideszes ellenzéket bírálja, miszerint nem voltak épkézláb javaslataik. Aláhúzta: Szeged mindenkori vezetésének a város érdekeit kell szem előtt tartania. Botka azt kívánja szeged nevében a Fidesznek, képesek a városért dolgozni. Nem a saját pozícióját félti, hanem Szegedért aggódik.

9:40 Hüvös László is az országgyűlésiképviselő-választással kezdi napirend előtti felszólalását. Szegednek fontos és hasznos, ha megfelelő és nagymértékű támogatást kap a mindenkori kormánytól. Ehhez az is kell, hogy a képviselők ne küldjenek negatív üzeneteket a következő kormány miniszterelnök-jelöltjének. Botka megint aláhúzta: támogatni fog minden olyan kezdeményezést, amellyel Szeged jól jár, ahogy abban is bízik, sikerül teljesíteni a vállalt ígéreteket.

9:37 Bakai Csaba felszólalásában egy, vállalkozók által levelet oszt meg a közgyűléssel. A vállalkozók szeretnének Botka Lászlóval találkozni, hogy beszéljenek ezekről a problémákról. Ígéri nem lesz politikai attrakció belőle. Botka válasza alatt Bakai átnyújtja a levelet. A polgármester egyúttal elmondja azt is tájékoztatást kért a NIF-től az M43-as építéséről. Több mint 2 milliárd forintnyi kifizetetlen számla van, ebből 1 milliárd pótmunka utáni számla. Ezeket csak akkor fizetik ki, ha kész lesz a sztráda. Ez az utófinanszírozás „átka" jegyezte meg a polgármester.

9:34 Kalmár Ferenc következett. A megnyert országgyűlésiképviselő-választásokról beszélt. Megköszöntette a szavazatokat és a szegediektől kapott óriási bizalmat. „Van néhány olyan tanulsága is a választásoknak, amit itt is érdemes megbeszélni" - mondta Kalmár Ferenc. Szerinte észre kellene venni, hogy az emberi hatalom véges, a közösségért végzett munkát alázattal kell végezni. Kalmár hangsúlyozta, élni fognak a választók bizalmával és nem fognak visszaélni vele. Botka László gratulált a felszólalónak, hogy mandátumot szerzett illetve valamennyi megyei mandátumot szerzett képviselőnek.

9:27 Napirend előtti felszólalások következnek. Először Balogh László kért és kapott szót. Mint mondta, a jobboldali elhajlással nem vádolható lapunkban olvasta, hogy csőd van „Szeged környékén". Nem akar kérdéseire választ kapni itt és most, csupán annak az örömének akart hangot adni, hogy a város nem ment csődbe ezen beruházások miatt.

Fotó: Karnok Csaba
Fotó: Karnok Csaba


Válaszában a polgármester aláhúzta, semmilyen szerződése nincs Szegednek a Szeviéppel, egyetlen beruházást sem nyert el a cég. Mindössze a villamosprojekt konzorciumában van benne. Az ASZE konzorcium levélben tájékoztatta Botka Lászlót arról, hogy a Szeviép csődvédelme nem veszélyezteti a villamosvonal építését.

9:22 Kass János grafikusművészre, Szeged díszpolgárára egy perces néma felállással emlékeztek a képviselők.

9:20 Folytatják, illetve megkezdik a munkát.

9:18 Pici pauza: pezsgővel koccint a közgyűlés a kitüntetettek tiszteletére.

A március 15-én kitüntetetteket köszöntötték a városházán. Fotó: Karnok Csaba
A március 15-én kitüntetetteket köszöntötték a városházán.
Fotó: Karnok Csaba

9:05 A március 15-i kitüntetetteket köszönti a közgyűlés. Székhelyi Józsefet, Penke Botondné dr. Jancski Olgát, Majó Zoltánt, Szetey Andrást, Szammer Istvánt, dr. Lele Andrást, dr. Demeter Annát, Lihótzkyné Láng Ildikót, Pataki Andrást, Szigeti Sándort, Masopus Pétert, Kósa Andrást, Balázs Istvánt, Tóth Margitot, prof. dr. Hódi Klárát, prof. dr. László Arankát, Bodolay Gézát, Nyári Sándornét és Balogh Imrét köszöntötték.

9:02 Botka László polgármester köszönti a megjelenteket, majd megnyitja az ülést.

9:00 Lassan mindenki megérkezik, a szocialista frakció egyelőre késik.

Korábban írtuk:

Kiterjeszti az önkormányzat az internetes domainnevekre is azt a helyi rendeletet, amely szerint Szeged nevét még toldalékosan is csak engedéllyel szabad használni. A jelenlegi szabály szervezet-, cég-, áru-, terméknévre, sajtótermékre és rendezvények címére is vonatkozik. Nemcsak a város nevét, de jelképeit is védi.

A rendelet módosításáról a mai közgyűlés dönt. A Botka László polgármester által jegyzett előterjesztés azzal indokolja a változtatást, hogy a rendelet megalkotása, vagyis 1998 óta igény jelentkezett a város nevének internetes címekben való feltüntetésére. Ha a közgyűlés így dönt, annak is engedélyt kell kérnie 2011. szeptember 30-áig, aki már használja a Szeged szót.

A kérelmeket a jogi és ügyrendi bizottság bírálja el. Pintér Ferenc, a bizottság elnöke azt mondta, rengetegen fordulnak hozzájuk, főleg egyesületek és civilszervezetek. Akkor utasítják el a kérelmezőt, ha kizárólagosságra törekszik, például nem engednék a Szegedi Mérnöki Iroda nevet, hiszen több mérnöki iroda is van Szegeden. Ez ugyanis olyan lenne, „mint ha a város udvari beszállítója lenne a cég". Nemet mondanak akkor is, ha a használat méltatlan lenne a városra nézve. A bizottság erről még nem tárgyalt, de a képviselő szerint a domainek esetében azt is vizsgálják majd, hogy az oldal tartalmában kötődik-e Szegedhez. Van olyan település, ahol polgármesteri hatáskör a döntés, és van, ami nem is korlátozza a használatot. – Mi picit szigorúak vagyunk, de nem feleslegesen. Ez a szegedieknek is érdekük – mondta.

A közgyűlést pénteken 9 órától online közvetítjük!

Olvasóink írták

76 hozzászólás
  • 76. őrgróf 2010. május 10. 10:49
    „louis: "Független, önálló, egyenes gerincű, autonom polgár vagyok." hát...te tudod...Tényleg, nézd inkább a Kerek Ferkót...Valóban, a volt fideszes polg.mester arroganciáját menthette az, hogy folyton piás volt. Botka is arrogáns, de ha ezeket leszámítjuk, Szeged fejlődés akkor is az ő javára billenti a mérleget. A hibás tervek pedig nem az ő kompetenciája, hanem a tervezőé. Jó lenne végre félretenni a különböző színű szemüvegeket, és csak a tényeket nézni. ( Hűvös, Gyimesi és Kalmár stílusa még nálam is kiverné a biztosítékot időnként, pedig én igazán békeszerető és toleráns vagyok. Mindenkinek javaslom. húzza meg az Adenauer-keresztet, bal oldalára írja be az utóbbi nyolc év eredményeit, jobb oldalára pedig az ezután következő ( val. száz és, a kétharmad birtokában?!) eredményeit, azután majd visszatérhetünk e vitára.”
  • 75. louis 2010. május 08. 23:41
    „73. török 2010.05.08. 21:14
    Úristen, téged már megfertőzött a fidesz, ha így írsz. "ellenzék mérhetetlen toleranciája" - te normális vagy?

    Igen, normális vagyok és az is szeretnék/fogok maradni.
    Semmi/senki nem fertőzött meg.

    Független, önálló, egyenes gerincű, autonom polgár vagyok.

    Ahhoz a ´konzervatív´ és megmosolygott réteghez tartozom, akik még részesülhettek ilyen nevelésben. Éppen ennek köszönhetően nincs szükségük ide-oda csapódásra, mert van biztos értékrendszerük, van gerincük. Éppen ezért soha senki nem tud a markában tartani és presszionálni.
    A közgyűléssel kapcsolatos észrevételeim is innen erednek.
    Nincs mit/miért magyarázkodnom.”
  • 74. era67 2010. május 08. 21:16
    „Ezt a nem hozzáértő,primitív,gyerekesen irigykedő,silány fideszes ellenzéket !! Ezeket akarjátok városvezetőknek?! Látom,már elfelejtettétek,hogy 98 és 2002 között is fideszes vezetés volt Szegeden !!
    Barta lacika végig itta a 4 évet és nem csinált semmit ! Az utóbbi 8 évben igenis sokat fejlődött Szeged,eltűnt a "szürkeség ",színtelenség, gyönyörűek a belvárosi parkok,virágosak a körforgalmak és a Belvárosi híd stb.
    A város szépítését és felújítását valahol el kellett kezdeni, célszerűen a belvárost,mert a külföldiek és az idegenek itt kezdik a városlátogatást és nem a külvárosban ! Most a fidesz megmutathatja hogyan kell a külvárosokat rendbe hozni ,a panelfelújításokat a lakók önereje nélkül elvégezni STB.!!! Kíváncsian várom mire képesek !!!”
  • 73. török 2010. május 08. 21:14
    „louis

    Úristen, téged már megfertőzött a fidesz, ha így írsz. "ellenzék mérhetetlen toleranciája" - te normális vagy? hol láttál ilyet? ők, akik mindig pattognak és fikáznak? ld, hűvös csatornafelújításos vádakozása.

    "Szegediek életének tönkretétele" - elég szánalmas életed lehet, ha ettől a kis kellemetlenségtől tönkrement. képzeld, én boldog ember maradtam a felújítás alatt is. :)

    "demokrácia" - a 2/3 után szerinted még maradt ilyen? a fidesz saját termeiben fog dönteni mindenben. ez demokrácia?

    "Szégyellem, hogy Szegedet szerető szegedi állampolgár vagyok." - szánalmas, ha a polgármester személyétől függ, hogy mennyire vagy büszke szegedi. én akkor is büszke szegedi lennék, ha a pancser bohács lenne botka helyett.”
  • 72. louis 2010. május 08. 17:00
    „Lassan nem értem magam és a mazochizmusomat. Ismétlésben nézem a Városi Televízió programján a közgyűlés ismétlését.
    Hazugság, arrogancia - nem értem az ellenzék mérhetetlen toleranciáját.

    Miért nem áll fel senki, hogy NEM a kötbérrel van baj, hanem az elhibázott tervvel, a botrányos csúszásokkal, a városlakók, a Szegediek életének tönkretételével.
    Nagy Sándor alpolgármester most éppen arról beszél, hogy a szegediek mindezt jól tűrik. MIT TEHETNÉNEK ??? Költözzenek el? vagy Tüntessenek? Garázda módon romboljanak ???
    Hazugsághegyeket és sorozatlövés-szerű-támadást görgetnek -a demokrácia tankönyvi minimumát is bakanccsal sárba taposva- minősíthetetlen arroganciával a tisztességre és Szeged lakosságának élhető életéért szóló képviselőkre.
    Szégyen!!
    Szégyellem, hogy Szegedet szerető szegedi állampolgár vagyok.
    Inkább és sürgősen átkapcsolok a Kerek Ferkó című, régi magyar filmre.”
  • 71. szilléri 2010. május 08. 16:39
    „Vodka bankszámláját szeretném látni !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 70. achilleus 2010. május 08. 09:23
    „63. hozzászólás jozko 2010.05.07. 21:38
    Akkor EZEK nem a kampányban segédkeztek:
    2010-05-07 21:54 - Szegeden is dőltek a milliók a Political Capitalhoz
    Nemcsak az MDF-nek, az MSZP-nek és az NBH-nak dolgozott a Political Capital, Szegeden is milliós megbízásai voltak a tanácsadó cégnek. Féléves huzavona után a város főjegyzője hajlandó volt kiadni a helyi Fidesz frakciónak azt a szerződést, amit a szocialista városvezetés kötött a Political Capital Kft.-vel. A dokumentumok szerint tavaly 9 hónap alatt több mint 8 millió forintot kapott a Botka László vezette szegedi polgármesteri hivataltól a budapesti cég - a többi között - arculati terv készítésére, médiafigyelésre, sajtóanyagok és közlemények írására.”
  • 69. embrumm 2010. május 08. 03:02
    „DM!
    Még ilyen logikáklan cikke!!!!!!
    A végével kezdeni?
    Ki ez a .....”
  • 68. Commander-V2 2010. május 08. 00:00
    „"Arnika! Ne a Bohácstól várjad, hogy tevékenykedjen,mert még meg sem kezdődött a parlamenti munka.
    Inkább az elvtársadat, bottkát kérjed számon a szeviépes és a többi nagy mutyiról"

    Bohács csak a parlamentben tud törődni a szavazókkal? Jesszus!”
  • 67. Atipapa 2010. május 07. 23:29
    „na most mi van/lett akkor
    ???”
  • 66. Sportplusz 2010. május 07. 22:29
    „.. hát" ez "( botka )nem szégyeli magát .. romokban a város ..DE nem csak a kivitelező . ő és társai ( ujheji .. stb akik " MEGRENDELTÉK" a város " rendezést " : szue .. az utak szétverve . Félkész fürdő...) is vállalják a következményeket .. milyen polgármester az aki nem figyeli a , hogy a munkálatok miként haladnak .. igaz NEM AZ Ő PÉNZE..a városé és azt kit érdekel ..nincs egy jo szava a közgyülésen .. várjuk az őszi választásokat , és megszabadulunk" ettől .". + a város kegyeltje ( SZEVIÉP ) milliárdos tartozásokat halmozott fől, az alvállakozokat nem fizetik ??!! DE a vezérek ( pistuj + baranyai ) milliárdosok ?!! ..+ fentartanak 1 kézilabda -csapatot ( "szerb őregfiuk" ) millios fizetések a semmiért .. a melosokat meg nem fizetik !!!??? ha van bőr a képükön a fent emlitett urak milliárdjaikbol fizessék ki a tartozást!!”
  • 65. papsajt 2010. május 07. 22:25
    „Sajna nem értem ma rá, valaki látta élőben?
    Még mindig dölyfös , arrogáns és lekezelő volt Botka?

    "Szegeden is öntötték a Political Capitalhoz a milliókat"-MagyarNemzet”
  • 64. maci52 2010. május 07. 21:43
    „Botka csomagolj,indul a vonat!”
  • 63. jozko 2010. május 07. 21:38
    „45-cinkapanna- VÉgül is mit üzent Botka a szavazóknak? Szó szerint ez volt a plakátokon: " SZAVAZZON SZEGEDRE BOTKA LÁSZLÓ" A többiek meg nem tudták kire szavazzanak, végül is az ukász Botka Lászlónak szólt! Gondolom, a kampánystábja társadalmi munkában dolgozott, ingyen. Kb. annyit is ért a munkájuk!”
  • 62. LukSzusz 2010. május 07. 20:50
    „Botka jobban tenné ha visszafogná magát erre a pár hónapra,nem Isten ő itt,csak ami a nemes pej hengeres szerve.”
  • 61. Arnika 2010. május 07. 20:29
    „varosi: egyébként az elvtárs szó bármely politikai párt tagjára mondható, még a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség tagjai esetén is mivel az ugyanazon elveket vallók társulnak = elv társ

    dezsö: Konkrétan neked mit ártott? Ha kifejtenéd bővebben azt megköszönném, sokan szidják de konkrétumot, amely egyértelműen csak az ő hibája senkisem ír?
    Ne a párt színeket nézzük hanem az elvégzett munkát.”
  • 60. Natasa 2010. május 07. 20:26
    „Itt van ti nagyonkamuk:
    http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/vasarnaptol_ujra_jar_majd_a_villamos_az_1-es_vonalan/2156203/”
  • 59. N.P. 2010. május 07. 20:25
    „achilleus 2010.05.07. 16:26
    A Fidesz frakciótól én igazából arról a 3 milliárd forintnyi bírságról szerettem volna hallani, amiről sajtótájékoztatót tartottak. Valahogy erről nem nagyon akartak beszélni...”
  • 58. Natasa 2010. május 07. 20:23
    „Baxommegg Szabó C. nem azt írta tök nagyszájjal beleüvöltve a szegedi valóságba, hogy VASÁRNAP közlekedik a vili????
    Most akkor csak lehet, hogy???
    Tele a padlás a lehethoggyal és köszi ismét DM a tuti infót inkább számolni 10-ig mégha a piros telefon pampog is...”
  • 57. dezső 2010. május 07. 20:20
    „HÁLA ISTENNEK KÖZELEDIK SZEPTEMBER !

    EZT A GŐGŐS NAGYPOFÁJÚ botka MEGY HAZA AZ ANYUKÁJÁHOZ Ő LEGALÁBB ELVISELI.

    SZEGEDNEK NAGYON ELÉG VOLT:”
76 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megyei gazdagok a 100-as listán

A 100 leggazdagabb magyar közül hatan Csongrád megyében élnek, vagy a megyéhez kötődnek - derül ki a Napi Gazdaság számából. Tovább olvasom