Délmagyar logó

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 10°C | 20°C Még több cikk.

Közlekedés, ahogyan a szegedi sofőrök látják

Szeged - Hogyan látják a szegedi gyalogosokat és az autósokat a tömegközlekedési járművek sofőrjei? Mennyire gyakoriak a konfliktusok közöttük? A válaszokat autóbusz, trolibusz és villamos vezetőjétől tudakoltuk.
– Hétfőn az újszegedi Hargitai utcából akartam kikanyarodni a buszommal. Láttam, hogy igencsak gyorsan közelít felém egy autó, gondoltam, elengedem. Megálltam, de a busz eleje kicsit becsúszott eléje. Ahelyett, hogy ment volna tovább, ő is megállt, és vagy öt percet várakoztunk. Végül a sofőr azzal szállt ki az autójából, hogy holnap a főnökömnél találkozunk. Azt mondta: csak akkor hajlandó továbbmenni, ha visszatolatok – mesélte Szebeni László. A férfi akkor a 2-es járaton teljesített szolgálatot, tegnap a 83-as buszt vezette. Tömegközlekedési járművek sofőrjeitől kérdeztük: szerintük gyalogosként, autósként hogyan közlekedünk? Amit a vezetők azonnal hangsúlyoztak: nem telik el úgy nap, hogy ne kerülnének éles helyzetbe.

Az 54 éves buszsofőr egyébként 20 éve vezet a szegedi forgalomban: legkevésbé a mindig zsúfolt Kossuth Lajos sugárutat szereti. – A menetidőt a nagy forgalom miatt nehéz tartani. Általában 3-8 percet késünk – mondta a férfi. Ezért is esik neki különösen rosszul, amikor pár perccel később kanyarodik be egy megállóba, és az utas teátrális mozdulattal néz órájára. – Pedig nem azért kések, mert kávéztam valahol – mondta.

Csúcsforgalom a Rókusi körúton: nincsenek könnyű helyzetben a buszsofőrök. Fotó: Miskolczi Róbert
Csúcsforgalom a Rókusi körúton: nincsenek könnyű helyzetben a buszsofőrök.
Fotó: Miskolczi Róbert

A 34 éves Konkoly Tamás 12 éve dolgozik sofőrként. Tízből hat autós kiengedi járművét a megállókból, ami a fiatalember szerint egészen jó arány.

– A gyalogosok viszont sokszor átmennek a piroson. Nincsenek tisztában azzal, hogy mennyi idő alatt is tud fékezés után megállni egy-egy busz vagy troli. Úgy gondolják, hogy még átférnek előtte – beszélt a trolibuszsofőr a járókelőkről. Ő sem úszta meg az elmúlt éveket vita nélkül.

Pszichológiai teszt

A Tisza Volánnál és a Szegedi Közlekedési Kft.-nél is vizsgálják a társaságokhoz jelentkező sofőrök stressztűrő képességét. A pszichológiai teszten kiderül: alkalmas-e a vezető a munkájában kialakult konfliktusok kezelésére.

– Egy villamospótlót vezettem, amikor szabálytalanul kanyarodott elém egy kocsi. Fékeztem, az egyik utasom elesett, és megsérült. Az autós ekkor riasztotta a férjét, aki engem vett elő a történtek miatt – elevenített fel egy kellemetlen emléket. A rendőrök végül a helyszínelés akadályozásáért a hangoskodó férjet büntették meg. Miért érdemes csinálni a sok stresszel járó munkát? – Egyszer a Szent István téren megvártam egy nénit, aki narancsot adott hálája jeléül – mesélte.

„Jó nagy jármű a villamos, többen mégsem veszik észre." Ezt már a 25 éves Rácz Zsolt mondta. A fiatal villamosvezető még egy éve sincs a szakmában. Szerinte is mindennaposak az éles helyzetek.

– Egy diák például bedugott füllel, zenét hallgatva lépett a villamosom elé. Nem is vette észre, hogy jövök, hiába csörögtem rá. Az arckifejezéséből ítélve szerintem fel sem fogta, hogy az élete is veszélyben volt – magyarázta Zsolt. A villamosvezetőt elmondása szerint leginkább a Dugonics téri körforgalomnál nézik levegőnek az autósok: sokszor hosszú ideig nem akarják elengedni.

Olvasóink írták

23 hozzászólás
12
  • 23. E-Medve 2008. október 19. 23:16
    „Busdrivernek: ha emlékezetem nem csal, akkor a Solaris Trollino bemutatójánál olvastam azt, hogy az ajtóknál ipari kamerák vannak, az élőképeket pedig a sofőr látja. Egy ilyen szerintem nektek is sokat segítene.”
  • 22. Ukuku 2008. október 18. 00:20
    „Álljon azért meg a menet, kedves 20., azért vannak kivételek, és ráadásul engem gyalogosan még egy buszos v. trolis sem engedett át a zebrán. Sőt a napokban egy piroson áthajtó trolis nem éppen lassan átszáguldott a járdáról lelépő gyalogosok előtt. Na, erre varrjál gombot. Mellesleg nem egy gyalogos van, akit ugyan átengednének az úton, struccolás képpen vagy miért, azt nem tudom, de elcsapják a fejüket a másik irányba, és állnak és vissza sem néznek hosszú másodpercekig.”
  • 21. LOKKENA 2008. október 17. 15:21
    „20! Te vagy az az alkoholista kinézetű nő aki láthatósági mellényben kalimpál össze-vissza reggelente a tarján bisztrónál?”
  • 20. horváth jozsefné 2008. október 17. 13:18
    „Sajnos muszáj vagyok hozzászolni mert 45 napja mindennap látom hogy semmi empátia nincs az emberekben mindenki rohan ugy a gyalogos mint az autós!Nem veszik tudomásul hogy a gyalogátkelő előtt lassitani kell és ha áll ott gyalogos ő is szeretne haladni:ámbár sokan mennek keresztbe-kasul az uttesten busz előtt háta mögül kilépve!!!A buszvezetők általában atengedik a gyalogost ez nagyon pozitiv dolog.De a személyautósok már egy külön kategória mert kevesen vesznek tudomást még egymásról is nemhogy a gyalogosról:polgárőr szemmel ezt látom napmint nap!!!!”
  • 19. kicsi.kicsi 2008. október 17. 09:42
    „Most erre mit mondjak?! Magyarországon a közlekedési morál a béka feneke alatt van. Ott a birka utas, aki kilép a busz mögül, hogy átmenjen az úton annak ellenére, hogy 5 méterre ott a zebra.(teszem hozzá sok nem is tudja, hogy az úton előbb balra aztán jobbra kellene nézni) Ott a buszvezető, aki bele sem néz a visszapillantóba amikor ki akar jönni a buszöbölből, csak kiteszi az irányjelzőt (még az ajtókat nézi) és már húzza is a busz orrát a kifelé, annak ellenére, hogy az autós már nem tud neki megállni.
    Ott a nagyon sietős, bunkó autóvezető, aki nem engedi ki a buszt, nem engedi át a gyalogost a zebrán, mindenki elé bevág, aztán ott áll előttem a pirosnál... na és a biciklis? szerencsétlen pára nem tudja, ha nem száll le a bicóról a zebrán nincs elsőbbsége, csak ha leszáll róla. És még ő van felháborodva...
    Valahol el kellene kezdeni a rendrakást...”
  • 18. gyalogos 2008. október 16. 22:36
    „Sok a szöveg,egyszer üljünk már a volán mögé,vajon hogyan teljesitjük a napot?Azután a végén lehet összesíteni kinek van igaza.Szerintem egyiknek sincs! Abszolut nem tolerálják azt sem ha udvarias vagy, de azt ha te is szeretnél érvényesülni akkor rád hajtanak.Ha szeretnél a kresz szabályai szerint közlekedni az képtelenség szinte.Mióta kihangsúlyozták a gyalogosok előnyeit azóta szinte sétálva röhögnek szemedbe a zebrán,még a tilosban is!Őket is ugyan úgy kell büntetni mint az autósokat ha tilosban járnak.Kerékpárosok viszont nem egy esetben kriminális ahogy közlekednek.”
  • 17. k 2008. október 16. 21:31
    „Én mint utas is el küldeném a picsába ha hülyeséget csinál az utas!
    Ha a soförrel meg konfliktus van akkor annak van egy módja(kivizsgálásra megy azt kész), de ilyen nagyon ritkán fordul elő ennél a cégnél!


    Busdrivernek!
    A másik a mit mondtál Busdriver, a menetrend készítői olyan összeállítást csináltak hogy a legtöbb helyen 0perces állás van még arra sincsen idő hogy a kijelzőt és táblát meg fordítsa ill. adminisztráljon.Erre jó példa a 83-as Vadkerti téri fordulója!
    A másik meg hogy a honvéd téren nem képes az önkörmányzat telepíteni egy decentrumot amire azért lenne szükség mert a 36 és 36Y-os buszok 5-10 percet állnak kint, ill. este fel már a 10-es is meg áll pár perc erejéig ami elegendő arra h ki szaladjon WC-re! a Volán be adta a kérelmet az önkörámnyzat meg elutasította, de ugyan így az Indóház térre is lett kérve ráadásul ott helyközis buszok is álnak!
    Meg többen is emlegeték azt hogy a Kossuthon ahol most parkolnak az autók ott buszsávot létrehozni!
    Meg most még a Szentháromság utcán is bohockodnak az útfelújítással, amit a DM meg írt hogy majd az egyik keddre meg csinálják, de az 2 héttel ezelőtt volt. Még ez a munka folyamat eltart vagy 2 hétig, mert még csak a padka mellett 1-2 méter széleségében csinálták meg NÉHOL!

    persona 2008.10.16. 18:49
    azért nem látja azokat az ajtókat mivel a csukló meg törik ill belső vissza pillantóból nem sokat lehet látni, próbál meg 10-20 méter tükörből hátra nézni ugy hogy egy kicsi fekete csíkot látsz!
    Tudod ha a csengő szól a le és felszállás Tilos!

    Sajna a buszokból ki sporolták a technikát ami az utas védelmére szolgál ill. a soför munkáját könnyíti meg!
    Ilyen pölö a Fotocella amit a Citarokon találhatunk a 3.ik ajtónál. De van ajtónyító fék ami meg akadályozza azt hogy a busz nyítót ajtókkal el indulhasson(BKV-nál némelyik IK 435 ösön), illetve még egy ami az ajtó akadályozása esetén pölö oda csukásnál az ajtó azonnal vissza nyílik(Ilyen elméletileg a Volvokon van KKt-seken)!
    Meg ezeken van belső tükör az ajtóknál ami meg könnyíti azt hogy a soför minél többet lásson!”
  • 16. Macs 2008. október 16. 20:21
    „Busdriver,

    őszinte legyek én sem indulok el, mert már többször jártam úgy, hogy a busz lassított és intett is, menjek. Amikor kiléptem a busz elől a belső sávban majdnem elcsapott egy éppen roppant fontos dolga miatt száguldó autó. Ezt a néhány esetet túléltem, nem kockáztatok.

    Más. Az egyik reggel figyeltem a forgalmat. A Viztotnytérről a busz hosszabb várakozás után tudott csak kifordulni. Szerintem legalább egy lámpaváltásnyi edőt.
    A Csillagtéri megállóban hasonló helyzet. A Retek utcából kifordulni akaró autós elállja a sávot, se előre, se hátra. A szembejövök pedig oldalra nem látnak. Szóval várakozás, majd indulás. A volt cipőgyár közelében lévő zebrán az utolsó pillanatban rohant át az utón egy gyalogos. Jók voltak a fékek. A körúton szintén lémpaváltásnyi idő, mig a busz be tudott menni a belső sávba. A József Attilán fékezés a festékbolthoz bekanyarodó siető autó miatt. A Dózsa y. utcában hosszabb várakozás, mert mindenki siet, senki sem akar egy percet se veszíteni azzal, hogy lelassít és kiengedi a buszt.
    A többiről nem tudok, mert innen gylog mentem tovább.
    Szóval senki sem vethet semmit se a másik szemére.”
  • 15. persona 2008. október 16. 18:49
    „Azért jó, hogy mondod, hogy nem látod a hátsó ajtókat.. Ezek után csak merjen nekem egyetlen buszsofőr is hőbörögni, hogy ha ott nyomulok az első ajtónál leszálláskor..:)))”
  • 14. ex Gabriel 2008. október 16. 17:25
    „Buszsofőr motto:
    "Aki integet, az búcsúzkodik, aki fut, az sportol. Az utas az, aki vár a
    megállóban."”
  • 13. dova 2008. október 16. 12:34
    „#12
    Beidegződés("sosem engednek el, így várok a soromra"), amin nehéz változtatni(?).
    A mamutok is ebbe döglöttek bele, ha minden igaz. Nem voltak képesek változni.”
  • 12. Horton 2008. október 16. 11:12
    „Nekem viszont jók a tapasztalataim arról, hogy elengedik a gyalogost a zebránál.
    De ez csak az én véleményem, lehet sokan másképp gondolják.
    Mivel gyalogosan sokat közlekedek, abban mindenkinek igazat adok, hogy tényleg egynémelyik olyan " birka ", hogy az csak na.
    Áll a zebrán, lassít az autó, busz, troli, tehát egyértelmű, hogy el akarják engedni, de ő meg baszik átmenni, csak néz mint a birka. / elnézést a kifejezésért /
    De, van ennek egy másik oldala is, amit most nem ragoznék, mert nem a témához tartozik.”
  • 11. Busdriver 2008. október 16. 10:45
    „Egyik kezem a kormányon, másik a laptopon :)”
  • 10. Gakara 2008. október 16. 10:22
    „Hallod-e Busdriver, ugye nem a volán mögül írogatsz? :-)”
  • 9. Busdriver 2008. október 16. 09:51
    „Miért, az autósok elengedik? Amúgy ez a gyalogos-téma is megér egy misét, már leírtam a véleményem. Én sem engdem el őket általában, mert "töketlenek". 10-ből 7 akkor sem indul el, ha megállok neki. Akkor ezért álljon meg a franc, ez mind idő és pénz(üzemanyag). Jellemzően körforgalmaknál meg szoktam nekik állni, ahol osztott a zebra, és éppen jönnek a túloldalról. Akkor már bunkóság lenne behúzni egy csuklóst a zebrára. De még itt is sokszor megáll félúton, amikor simán elindulhatna.”
  • 8. vuk 2008. október 16. 09:46
    „Azt viszont elkonyvelhetjuk tapasztalatbol, hogy a buszok kozul 10-bol 9 es fel NEM ad elsobbseget a zebran athaladoknak.”
  • 7. Busdriver 2008. október 16. 09:13
    „AMúgy meg, néha meg tudom érteni ezeket a sofőröket is. Én is néha elküldenék a francba pár utast, de általában nem teszem. Még. Mondjuk úgy sose küldeném el, hogy én kezdjem a vitát. De elég egy nyűgös nap, egy kis hiba, és mondjuk pampog az utas, az fel tud idegelni.
    Erre a munkára amúgy csak robotok alklamasak 100%-ban. Olyan embert nem fogsz találni, ami mindenben megfelel, sose ideges, sose szól be, sosincs rossz napja, mindent tökéletesen, pontosan csinál, és mindig kinyalja az utas seggét. Persze, lehet hogy van 1-2 ilyen ember, na de az nem elég ekkora városba :) Olyan robot meg még nincs ami el tudná látni ezt a melot :) Addig is a legjobb, ha mindkét fél kussol(utas és sofőr) :)”
  • 6. Busdriver 2008. október 16. 09:04
    „Tényleg nem lehet látni az utolsó ajtókat. De mondjuk ilyenkor minimum kussolni kell, nem még elkezdeni pampogni.(mármint a sofőrnek)”
  • 5. persona 2008. október 16. 08:58
    „Szemtanúja voltam 2 napja egy esetnek. A 83-as buszon, egy idős néni akart leszállni az unokájával. A kicsi lépett le először a buszról, a néni mivel nehezen mozgott csak az alsó lépcsőig jutott, amikor a vezető rácsukta az ajtót és elindult. Persze az utasok rögtön kiabáltak neki, hogy azonnal álljon meg. A sofőr, ahelyett, hogy legalább elnézést kért volna, még a nénit hibáztatta, hogy mi a fenéért hátul száll le a gyerekkel, miért nem az első ajtónál, mert ő állítólag már NEM LÁTJA A 3. ÉS 4. AJTÓT. (csuklós buszról van szó). A néni természetesen feljelentéssel fenyegetőzött, mire a sofőr válasza csak annyi volt, hogy "ha magának ettől jobb lesz, akkor nyugodtan jelentsen fel!" Ez a sofőr átment a pszichológiai teszten? És alkalmasnak nyilvánították a konfliktusok kezelésére?”
  • 4. Busdriver 2008. október 16. 08:45
    „Nem kell feltétlen a menetidőt megnövelni. Én már adtam be javaslatot bizonyos sokat késő járatra, ahol pufferidő egyenlítené ki a késést(tehát a végállomáson lenne x perc várakozás-ami persze csúcsban "eltűnne", de a járat indulási ideje nem nagyon tolódna). PErsze ehhez bele kéne nyúlni jópár fordába, ezért aztán esélye 0.. MArad a 10-15 perc késés.
    Mihálytelekre van adva 20 perc. ÉS kb. 8 km. Van ennél rövidebb, vagy ugyanilyen hosszú járat, amire meg van 25 perc. Mert papíron így jön ki jól a forda..”
23 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Volán is áthajt az Anna-kúton

Szeged - Holnaptól a 10-es és a 20-as autóbuszvonalak járatai ismét a Tisza Lajos körúton, a Kálvin… Tovább olvasom