Délmagyar logó

2017. 09. 23. szombat - Tekla 11°C | 19°C Még több cikk.

Közös cél, két jelölt Forráskúton

Sorozatunkban a Szeged környéki településeken igyekszünk felmérni a politikai erőviszonyokat az önkormányzati választások előtt. Ki lesz a falu vezetője? – latolgatjuk helyi politikusok segítségével, ezúttal Forráskúton.
Forráskúton két független jelölt indul a polgármesteri posztért az őszi önkormányzati választásokon: a jelenlegi vezető, Fodor Imre és kihívója Kocsis Mária.

Fodor Imrét 2002-ben választották a falu élére, úgy érzi, megfelelt minden elvárásnak, miután a lakosok többsége támogatja és biztatja, úgy döntött, ismét jelölteti magát. – Amit a négy évvel ezelőtti választásokon ígértem, túlnyomórészt teljesítettem – mondja. Új járdákkal és bicikliúttal gazdagodott a falu, fellendült a kulturális élet, elkezdték felújítani az iskolát és a külterületi dűlőutakat. Szeretné tovább folytatni Forráskúton a fejlesztéseket. Tervezi egy bölcsőde és egy tornaterem építését.

Kocsis Mária szintén függetlenként indul a választásokon. Tíz évig volt iskolaigazgató és most is tanít. Úgy gondolja, hogy ugyanolyan lelkiismeretesen végezné a polgármesteri teendőket, mint ahogyan az iskolaigazgatói feladatokat is ellátta. – Mindenképpen szeretnék javítani a nyugdíjasok és a pályakezdő fiatalok helyzetén. Sokan munkanélküliek, ezért mindent el kell követnünk, hogy cégek telepedjenek le Forráskúton, ezzel is új munkahelyeket teremtve – sorolja terveit.

Az MSZP nem indít jelöltet, a Fidesz Fodor Imrét támogatja Forráskúton. Kocsis Mária úgy véli, hogy egyforma esélyekkel indulnak a jelenlegi polgármesterrel, és miután terveik is hasonlóak, a lakosok az emberi tulajdonságok alapján döntenek majd.

Gy. N.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sok közgyűlési képviselő folytatná

A 43 fős szegedi közgyűlés 37 tagja készül ismétlésre az önkormányzati választáson. A kormányoldal… Tovább olvasom