Délmagyar logó

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 12°C | 17°C Még több cikk.

Közösségterror: Nehogy még twitterezzek is!

Szeged - Folyton bombázzák ismerősei az újabb és újabb közösségépítő honlapokkal? Akar-e, tud-e lépést tartani? Szükségünk van egyáltalán ennyi online „barátra"? Elég az iwiw?
Nemrég jelent meg a hír: a Facebook közösségi oldal világszerte 300 millió felhasználónál tart, a MySpace pedig közel ugyanennyi embert vonz. Köztudott, hogy Magyarországon az iwiw a legnépszerűbb, és vezető pozícióját, számos hibája ellenére, eddig egyik hasonló közösségszervező sem tudta megtörni. De vajon tényleg ennyire fontos, hogy megannyi fórumon jelen legyünk állandóan? Hogy mindig tudjuk, éppen milyen apróság történt valakivel, akivel amúgy csak futólag találkozunk? Be tudunk, be akarunk-e fogadni ennyi időgyilkos információt? Körkérdésünkből kiderült: nem.

Több mint 60, főleg a felsőoktatásban tanuló fiatalt kérdeztünk meg a szegedi egyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központjában, a bölcsészkaron és azok környezetében. Hiszen ki tartaná a lépést az internet barátkozós, ismerkedős oldalainak robbanásszerű fejlődésével, ha nem a kíváncsi, mindenre nyitott, művelt diákok? Az eredmény megdöbbentő, de azért érthető.

Hány közösségi oldalra van időnk egy nap? Fotó: Schmidt Andrea
Hány közösségi oldalra jut időnk?
Fotó: Schmidt Andrea

Kiderült, hogy a huszonévesek főleg e-mailben érintkeznek egymással. Majdnem hasonlóan elsöprő többségű az iwiwezők száma, csupán két megkérdezett nem használja. Feljövőben a Facebook és a MyVIP, de már korántsem akkora aktivitással. Ezután jön a szakadék: a MySpace még csak-csak, de a hi5 és az iráni forradalomban is nagy szerepet játszó, viszonylag újdonságnak számító, bár a sorból némileg kilógó Twitter szinte teljesen ismeretlen vagy érdektelen számukra. Rákérdeztünk a blogírásra is, elenyésző az ily módon önkifejezők száma.

A legtöbben úgy gondolják, elég nekik az iwiw, azt már megszokták, ott találhatják meg a régi osztálytársakat. A közösségi oldalak többségére nem is kíváncsiak, mondván, nehéz figyelemmel követni, és nem is igazán van kedvük ezzel foglalkozni. Nagy részükről sokan nem hallottak, de nem is akarnak. Persze, lehet, hogy előbb-utóbb beadják a derekukat ismerőseik folyamatos nyomásgyakorlása miatt. Mert a meghívók, ajánlások vég nélkül érkeznek.

Az egyetemisták nem igazán tartanak lépést. Kellene? A szerző felvétele
Az egyetemisták nem igazán tartanak lépést. Kellene?
A szerző felvétele

A karma.blog.hu szerint a közösségi platformok terén már körvonalazódnak a trendek arra a kérdésre, hogy mi lesz 2010 Facebookja. Ezek egy része a mobiltelefonokhoz kapcsolódik, hiszen sokkal több lehetőség rejlik bennük, mint amit jelenleg kihasználunk. A nagy durranás pedig a Google Wave lehet, ha fel van rá készülve az emberiség.

Az indexes Bede Márton provokatív, félig mókás, félig komoly MENŐ/NEM MENŐ sorozatában a Facebook menő, mert megváltoztatta a házibuliszervezés gyakorlatát, az iwiw menő, kivéve annak, aki regisztrálva is van. A MySpace ismeretlen ismerőseinek dömpingje nem menő, ahogy a Twitter sztárkövetése, brandnyomulásai vagy a barátok kényszeres szellemeskedése sem. Menő vagy sem, a lényeg, hogy érdekli-e azokat, akiknek szánták, vagy nem. Nem kétséges, hogy szükség van közösségépítő oldalakra, kérdés, hogy mennyit tud befogadni a nagy többség.

Olvasóink írták

28 hozzászólás
12
  • 28. marywolf 2009. szeptember 24. 08:58
    „A blogolásra nem a legjobb réteget kérdezték meg. Szerintem az egyetemista korosztálynál átlag 5 évvel idősebb társaság kezd el blogot írni. Rengeteg van, kismillió témában. Sokan, ha több téma is érdekli őket, több blogot futtatnak egymás mellett.”
  • 27. flexsnake 2009. szeptember 23. 18:01
    „láttam tegnap a kritikus maszkosokat :D Na még ebben is szar a magyar, nem tudtok közlekedni.”
  • 26. flexsnake 2009. szeptember 23. 17:59
    „A Google Wave elég tuti dolog lesz. A legtöbb közösségi portál a sablonos rossz felépítésével haldoklik.”
  • 25. CsImre 2009. szeptember 23. 17:05
    „Ha fel lett volna vezetve, akkor korábban lett volna, annyi lett volna a különbség, hogy tovább kellett volna ott állni az autósoknak (előzetes útlezásárs, stb.), és dugóban.

    Autómentes napon amúgy sem kell autózni. :)

    Mellesleg ma egy bejelentetlen autós felvunlás miatt rostokoltam az út szélén, egynek sem akarózott átengedni. Csak az a különbség, hogy én ezt minden nap kénytelen vagyok átélni, reggel, dolgomra sietvén is, szívva a bűzt.”
  • 24. daveedbrown 2009. szeptember 23. 16:06
    „Morcinak: Ahhoz képest, hogy nem bejelentett volt, rengetegen voltak... Vajon miért???
    Egyébként is, miért szálltál autóba, hogyha tudtad, hogy lesz felvonulás?? ennyire kényelmes ne legyél már

    Bocsi az OFFért”
  • 23. daveedbrown 2009. szeptember 23. 16:01
    „hiába, kell a konkurencia...”
  • 22. eva45 2009. szeptember 23. 15:35
    „21. Rosmary53
    Pedig már többször gondoltam hogy nem írogatok. Vagy maradok a saját stílusomnál vagy nem tudom mi lesz.
    Szerintem túl sokat nem változok már.

    A témához is írva az iwiwen legalább megtaláltam távoli rokonokat osztálytársakat . Olyan barátnőt is akit
    másképp soha nem találtam volna meg.”
  • 21. Rosmary53 2009. szeptember 23. 14:37
    „16. eva45
    Köszönöm hogy másodjára is mellém álltál. Törtetünk, csörtetünk, eltapossuk egymást. Itt is, a commentben. Poénból, kicsinyességből, arroganciából. Ez szomorú.”
  • 20. Zsoltee0716 2009. szeptember 23. 13:25
    „morci 2009.09.23. 08:03

    A Szent István teret csak részben használhatják az autósok, ezt ugye tudod!
    De valahogy az autosok se jelentik be ha épp olyan helyen állnak meg ahol nem lehet, ill ott mennek át ahol nem szabad!”
  • 19. mgabor 2009. szeptember 23. 12:32
    „na és amikor attól nem lehet közlekedni, hogy egy csomó autó megy egyfelé, afölött miért hunyunk szemet, miért csak akkor lázadozunk, ha történetesen sok biciklisnek akad egyfelé dolga? :)”
  • 18. szatyi 2009. szeptember 23. 12:09
    „Szerintem a "critical mass" - ra is vonatkoznak a KRESZ szabályai. Ha nem nem , akkor ez nem "megmozdulás", hanem anarchia!”
  • 17. gróf 2009. szeptember 23. 11:28
    „16!

    30 év munka után egy nyugdíjast sem sajnálok akinek kevés a nyugdíja!
    A rokkant nyugdíj az más, aki jogosan kapja, az sosem kap eleget!
    De nem ezt írta, ezért félreérthető volt.”
  • 16. eva45 2009. szeptember 23. 10:44
    „10.gróf
    Azért mert ismeretlenek írogatnak ismeretleneknek a szavaknak súlya van.
    Nekem is rosszul esett volna bár attól is függ hogy ki írja.”
  • 15. senkiházi 2009. szeptember 23. 10:42
    „szerintem ennek a dolognak már rég elmúlt a divatja talán ezelött 3-4 évvel tényleg izgalmas volt. Kedves délmagyar én már tudomásul vettem hogy amig én napról napra fejlődök addig ez a csoró ország önmaga gátolja a fejlődését és igen ebben ti pontosan ugyanolyan hibásak vagytok mint a többi tömegtájákoztató pl ez a cikk is aktuális volt 3-4 éve ti meg 5%os háttértudással most erről irtok gondolom fizetésért.”
  • 14. sauron2 2009. szeptember 23. 10:39
    „ez az egész egy hülyeség! már nagyon nem lehet semmire se használni se az iwiw-et se semelyiket”
  • 13. seggempartja 2009. szeptember 23. 10:27
    „60 személy megkérdezése az reprezentatív? Mert ha igen (bár ezt kétlem), akkor csakis a megkérdezettek szegmensében, úgymint huszonéves egyetemista. Pedig az 54 éves anyám is netezik és iwiw felhasználó, meg minden szentsz*r :)”
  • 12. belane 2009. szeptember 23. 10:20
    „gratulálok a mélymerítésű, szokásos színvonalú cikkhez. legalább Bedét már olvastok.
    azért némi kiegészítés:
    a web, főleg a web2 lényege h a tisztekt júzer saját szellemi színvonalának és igényeink megfelelően dönti el, hogy milyen közösségi platformon képviseli magát. ez nyilván elég változatos lehet, a myvipes pimpelt fotós profiltól a facebook-ig, virágozzék minden virág. jah itt javallanám a küffődi szakirodalom tanulmányozását is arról, bizonyos társadalmi csoportok mennyire eltérő közösségi site-okat használnak (pl Egyesült Államokban aluliskolázott, bevándorló hátterű myspace-elők vs. jól kereső/magasabban képzett facebook-ozók)
    a twitter nem tudom, mennyiben számít még újdonságnak, a "sorból kilógásról" meg annyit, hogy újdonsága pont abból eredt, hogy ez volt az első ismeretségi hálón alapuló, valós idejű mikroblogrendszer. ezen kvalitásaiban azért elég nagy potenciál rejlett és rejlk (persze megintcsak, ki mire használja, a pszichós sztárkövetéstől az "ismerősök kényszeres szellemeskedései"n fanyalgásig), elég, ha mondjuk a nyár eleji iráni eseményekre gondolunk, amikor az ellenzék igen jól hasznosította a twitter kapacitását-hagyományos médiában nem nagyon tudott volna kijutni az országból az összes info.
    ha már az egyre újabb, "felesleges" és közösségi terror eszközéül szolgáló alkalmazásokról van szó, azért szánhattatok volna két sort a tumblr--re is, ami már magyarországon sem ismeretlen, és bosszantó módon folyamatosan forradalmasítja a közösségi tartalommegosztás és mikroblogolás hagyományait. hová jutottunk..”
  • 11. Rosmary53 2009. szeptember 23. 10:11
    „10. hozzászólás gróf
    Rendben, köszönöm a választ.”
  • 10. gróf 2009. szeptember 23. 09:54
    „T. 8!

    Így már más a történet, és sajnálom.
    Nem szabad ám a hozzászólásokat komolyan venni, mert egészségtelen.
    Szép napot!”
  • 9. antikos 2009. szeptember 23. 09:44
    „Egyiket sem, csak fórum:)))”
28 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megkezdődött a II. Szent Gellért Fesztivál Szegeden

Szeged - A Szeged-Csanádi Egyházmegye és a Szegedi Hittudományi Főiskola közös fővédnöksége alatt… Tovább olvasom