Délmagyar logó

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 36°C Még több cikk.

Közüzemi díjak: még drágább az életed

Szeged - A legtöbb magyar város az inflációt követő mértékben drágította közüzemi és közszolgáltatási díjait január elsejétől – de előfordulnak drasztikus emelések is.
Ha csak a januári áremelések mértékét nézzük, vízdíjat Budapesten, csatornadíjat Kecskeméten, szemétszállítást pedig Szentesen érné meg leginkább fizetni; tömegközlekedni pedig Békéscsabán érdemes az általunk vizsgált városok közül. Eltérő mértékben emelkedtek a magyar városok közüzemi és közszolgáltatási díjai a napokban – a legtöbb közgyűlés inflációkövető drágítás mellett döntött, de előfordul drasztikus növekedés is.

33 százalékkal számláznak többet például a távfűtésért Tiszaújvárosban. Győr térségében 120 településen 3–4-szer drágább a szemétszállítás, mint tavaly. Budapesten – a csepeli központi szennyvíztisztító üzemeltetése miatt – 19,5 százalékkal drágul a csatornadíj. Győrben és Székesfehérváron a szemétszállítás díjának megállapításánál fogott vastagon a képviselők tolla: 22,8, illetve 11,1 százalékos a növekedés. Debrecenben a víz- és csatornadíj is 9,9 százalékkal emelkedett. Ugyanez a két tétel mutat markáns változást Szentesen is: a 11 százalékos plusz a legmagasabb Csongrád megyében. Városaink testületei általában visszafogott drágítás mellett döntöttek. Szeged minden tarifát egységesen, 4,7 százalékkal emel januártól. Inflációközeli, 5–7 százalékkal emelte a díjakat Hódmezővásárhely is. Makón a vízdíj 4,2, a csatornadíj 6, a szemétszállítás díja 3,8 százalékkal nőtt – a közterület-használaté azonban 10 százalékkal. Szentesen átlagosan 6,6 százalékkal emelkednek a helyi tömegközlekedés tarifái: a buszon vásárolt jegy 170 forint lesz.

Víz, csatorna, szemétszállítás, tömegközlekedés. Fotó: DM/DV
Víz, csatorna, szemétszállítás, tömegközlekedés.
Fotó: DM/DV

Ez Szegeden 350, elővételben 280 – Békéscsabán is ugyanennyi, Debrecenben is csak 10 forinttal olcsóbb elővételben, a járművön pedig szintén 350 forint. Egy BKV-vonaljegy 320 forint, a sofőrnél vásárolt jegy 400 forint – még úgy is, hogy januártól nem nőtt a tarifa.
Debrecenben egy 120 literes kuka heti egyszeri ürítése az eddigi 467 helyett áfával együtt 483 forint – Székesfehérváron 353, Győrben 433, Szegeden pedig 666 forintot kell fizetni ugyanezért a műveletért. A veszprémiek ennél is többet, 690 forintot fizetnek – 40 százalékkal emelkedik a városban a szemétszállítás díja.

Olvasóink írták

30 hozzászólás
12
  • 30. sapiati 2011. január 08. 20:02
    „Commander-V2 nak küldött üzenetem az volt ,hogy azt esszük amit ti szartatok sajnos,ha ezt moderálni kell akkor ezt a "comandrót"is moderáljátok”
  • 29. spiler 2011. január 06. 17:21
    „szolgáltatás szinvonala hány %-al nő”
  • 28. szerencse 2011. január 06. 09:14
    „Emelés,de a 25%-os áfa is emelkedik!”
  • 27. qrumpli 2011. január 06. 03:34
    „Tessék tudomásul venni ,ha nem emelnek ,akkor
    Hazánk elitjének nem lessz pénze a bahamákra menni üdülni!
    Úgyhogy tessék önként és dalolva hozzájárulni ehhez!
    A nyugdijambol "csak" a Fülöp szigetekre futja!!
    (Fülöp eregy onnan a járdaszigetröl!!)”
  • 26. Commander-V2 2011. január 05. 22:27
    „Fideszesek egyétek meg amit főztetek.”
  • 25. deszkás 2011. január 05. 19:43
    „LOGI! Ez vicc?”
  • 24. frakk 2011. január 05. 19:40
    „24 végre valamiben egyet értünk. A kormány helyében megtiltatnám ezt a szópárt, hogy" inflációs áremelés"
    Egyébként meg ezzel könnyebb lenne minden. De hiába írom
    " AMER. SUPERCOND. DL-,01 Renixx(R) Index by IWR.de US 889844 21,42
    -1,055 -4,69%
    05.Jan / 09:00
    CHIN.LONGYUAN PWR G.H YC1 Renixx(R) Index by IWR.de CN A0YFUR 0,724
    +0,006 +0,84%
    05.Jan / 09:14
    CHINA HIGH-SPEED DL-,01 Renixx(R) Index by IWR.de KY A0MUT4 1,17
    +0,002 +0,17%
    05.Jan / 11:58
    CHINA WINDPOWER HD-,01 Renixx(R) Index by IWR.de BM A0M12T 0,075
    +0,001 +1,35%
    05.Jan / 12:28
    EDF ENERGIES NOUV. EO 1,6 Renixx(R) Index by IWR.de FR A0LEEK 31,02
    -0,285 -0,91%
    05.Jan / 09:03
    EDP RENOVAVEIS EO 5 Renixx(R) Index by IWR.de ES A0Q249 4,329
    +0,019 +0,44%
    05.Jan / 09:05
    ENEL GREEN POWER EO -,20 Renixx(R) Index by IWR.de IT A1C5AT 1,557
    -0,012 -0,76%
    05.Jan / 10:22
    FIRST SOLAR INC. D -,001 Renixx(R) Index by IWR.de US A0LEKM 98,46
    -0,09 -0,09%
    05.Jan / 09:02
    GAMESA CORP.TEC.I.EO-,17 Renixx(R) Index by IWR.de ES A0B5Z8 5,579
    -0,154 -2,69%
    05.Jan / 13:01
    GT SOLAR INTERNAT. DL-,01 Renixx(R) Index by IWR.de US A0MR2T 6,953
    +0,116 +1,70%
    05.Jan / 09:04
    HANSEN TRANSMISS. INTL Renixx(R) Index by IWR.de BE A0M8PH 0,686
    +0,008 +1,18%
    05.Jan / 09:11
    IBERDROLA RENOVAB. EO-,50 Renixx(R) Index by IWR.de ES A0M8D3 2,620
    -0,01 -0,38%
    05.Jan / 11:12
    JA SOLAR HLDGS ADR/3 Renixx(R) Index by IWR.de KY A0F5W9 5,356
    +0,072 +1,36%
    05.Jan / 16:42
    LDK SOL.SHS B ADR YC -,10 Renixx(R) Index by IWR.de KY A0MSNX 7,850
    -0,076 -0,96%
    05.Jan / 14:45
    MEYER BUR.TECH.NAM.SF-,05 Renixx(R) Index by IWR.de CH A0YJZX 22,95
    +0,34 +1,50%
    05.Jan / 09:00
    MOTECH INDUSTRIES GDR S Renixx(R) Index by IWR.de TW A0MR1M 2,74
    -0,04 -1,44%
    05.Jan / 11:58
    NORDEX SE O.N. News zu 00NORDEX SE O.N. IWR-Firmennetzwerk-Teilnehmer Renixx(R) Index by IWR.de DE A0D655 5,610
    -0,05 -0,88%
    05.Jan / 18:54
    ORMAT TECHNOLOG. DL-,001 Renixx(R) Index by IWR.de US A0DK9X 22,025
    +0,07 +0,32%
    05.Jan / 09:00
    RENESOLA LTD ADR 2 Renixx(R) Index by IWR.de VG A0NBAR 7,180
    +0,199 +2,85%
    05.Jan / 18:06
    RENEWABLE ENERGY NK 1 Renixx(R) Index by IWR.de NO A0BKK5 2,324
    -0,115 -4,72%
    05.Jan / 09:05
    SMA SOLAR TECHNOL.AG Renixx(R) Index by IWR.de DE A0DJ6J 69,75
    +0,21 +0,30%
    05.Jan / 18:01
    SOLARWORLD AG O.N. News zu 00SOLARWORLD AG O.N. IWR-Firmennetzwerk-Teilnehmer Renixx(R) Index by IWR.de DE 510840 7,325
    -0,145 -1,94%
    05.Jan / 18:13
    STR HOLDINGS INC. DL-,01 Renixx(R) Index by IWR.de US A0X86Q 14,320
    -0,23 -1,58%
    05.Jan / 09:08
    SUNPOWER CORP. A DL -,01 Renixx(R) Index by IWR.de US A0HHD1 10,705
    +1,005 +10,36%
    05.Jan / 18:23
    SUNTECH POWER HLDGS ADR Renixx(R) Index by IWR.de KY A0HL4L 6,663
    +0,23 +3,58%
    05.Jan / 17:34
    SUZLON ENERGY LTD GDR/4 Renixx(R) Index by IWR.de IN A0NJ7L 3,502
    0 0,00%
    05.Jan / 09:04
    TRINA SOLAR ADR/50 DL-01 Renixx(R) Index by IWR.de KY A0LF3P 17,660
    +0,255 +1,47%
    05.Jan / 16:52
    VESTAS WIND SYST. NAM.DK1 News zu 00VESTAS WIND SYST. NAM.DK1 IWR-Firmennetzwerk-Teilnehmer Renixx(R) Index by IWR.de DK 913769 24,205
    -0,745 -2,99%
    05.Jan / 17:36
    XINJIANG GOLDW.SC.+T.H Renixx(R) Index by IWR.de CN A1C0QD 1,669
    +0,114 +7,33%
    05.Jan / 14:39
    YINGLI GREEN ADR DL-,01 Renixx(R) Index by IWR.de KY A0MR90 7,760
    +0,24 +3,19%
    05.Jan / 18:45"”
  • 23. tintasbarns 2011. január 05. 19:25
    „Semmilyen közgazdasági tényező nem támassza alá az inflációs áremelést. Amit a kormány és az önkormányzat tesz nem más mint hazug állnók tett a lakosság ellen.”
  • 22. Logaritmus 2011. január 05. 19:11
    „rossz fideszes kormányzás - gyenge Forint - magas import ár - drága energia”
  • 21. Logaritmus 2011. január 05. 19:10
    „Eközben a Fidesz háza táján: "A Seychelle-szigeteki tulajdonban lévő cég ötnapos közbeszerzésen nyerte meg a tízéves parkolási bizniszt a fideszes vezetésű Ferencvárosban."”
  • 20. Morpheus_RexXx 2011. január 05. 18:07
    „http://www.vg.hu/vallalatok/energia/felfuggesztettek-az-emfesz-kereskedelmi-engedelyet-337477”
  • 19. husi 2011. január 05. 17:50
    „PErsze, ostorral kényszerítettek minden hitelest, hogy aláírják a szerződéseket.. Mit láttál a szüleidtől? Azt, hogy dolgozz, és akkor lesz? Vagy beletették a fenekedet a készbe? És ráderőszakolták a mercit is, meg az audit? Mindegy. Az a világ elmúlt. Ebben kell élni, megélni, túlélni. Ha tetszik. Az egy másik dolog, hogy mivel sosem voltunk túlfizetve, mi kétkezi munkások, akik nem a bársonyszékből dirigálnak, csak a sz@rt takarítjuk el a nagyokosok alól, mert ezt is kell valakinek.. Tudod? De ha nincs szülőd, aki finanszírozza az egyetemet, mert prolicsalád vagytok, vagy egyszerűen egyedül nevel az anyád. Vagy nincs szülőd, mert feladta. VAgy nincs indulótőkéd, mert nem tudott az anyád és az apád felhalmozni a másik 5 testvéred mellett neked, kizárólag hozománypénzt.. Akkor hidd el, te lennél a legboldogabb, amikor aláírod a szerződést a banknál... és rohadtul nem foglalkoznál azzal, hogy mi lesz 5-10 év mulva, mert akkor és ott az számít, hogy Te megmutatod a világnak, hogy ebben a tetves életben elérted azt, amit a másiknak nem.. és hidd el, hogy foggal körömmel fogsz hozzá ragaszkodni, és minden erőddel azon leszel, hogy az ilyen és hasonló fórumokon ezt a pár sort leírdd, ha kell százszor!”
  • 18. sapiati 2011. január 05. 17:40
    „Kedves elvtársak és Elvtársnők!Akkor nem tűnt fel semmi amikor a Horn kormány alatt kijátszották a gáz víz villamosenergia szolgáltatást azoknak a külföldi multinacionális cégeknek amelyek másik állam tulajdonban vannak.Mert az állam rossz gazda(persze csak itt).Ezt más európai ország amelynek felelős, nem maffia kormánya van nem merte megtenni,ha megtette 1-2év múlva visszaállamosították mert 3-szor többe került és volt civil összefogás lásd Franciaország.Csak az volt a lényeg kijátsszák az állami vagyont Franciáknak Németeknek, meg hát ami a legfontosabb saját maguknak.Szarták le a szavazóikat.Utána LASSSAN MODTÁK,hogy MINDENKI MEGÉRTSE nem lesz gáz áremelés(Medgyesi, Lendvai) csak 3-4szeresére emelték a gázt.Kedves MSZP-sek eddig a földbe dugtátok a fejeteket?”
  • 17. Pötyi 2011. január 05. 17:37
    „Látom panaszkodni azt tudtok! A közüzemi díjak azért emelkednek,mert sok a nem fizető és a kieső költségeket a fizetőknek kell állni(sajnos) pl.társasházak.A többit olvashatjátok a hozzászólásokban,mert vannak jó gondolatok is benne.”
  • 16. Morpheus_RexXx 2011. január 05. 17:24
    „15. husi 2011.01.05. 16:58
    A hitelt nem azért találták ki, hogy azt márpedig fel is kelljen venni. Felnőtt ember írhatja csak alá a hitelszerződést, ergo tisztában van a visszafizetés körülményeivel, és azzal, hogy a jövedelméből mit vállalhat. Igaz sok ezren azért is képesek voltak hitelt felvenni, hogy abból fedezzék az élelmezésüket. Magyarán szó szerint megették, majd hőzöngtek mikor nem tudták visszafizetni. Pont ezt a gondolkodásmódot említettem a gyámsággal... a bank nem azért van, hogy pénzt adjon "mer van neki" és "fogja be a száját mert ő tehet arról, hogy nem lehet visszafizetni". Persze soxor etikátlanul járnak el szándékosan, de aki belemegy, annak ezt is fel kell vállalnia. Annyi ember okos és tudja jól milyenek a bankok és hitelek... mégis belemennek. Mégsem elég okosak talán? :)
    Az eü bér is emelkedett 8 év alatt, még azoké is akik alapbérként a minimálbérrel voltak alkalmazva. Mert arra is vonatkozott a minimálbér változás. Amíg a legtöbben túlélnek és nem tesznek kicsit többet az asztalra, addig csak túlélni fognak. Alig van piacképes termelés és arra való szándék jelenleg. Csak a hatalmas mutató és középső ujjakat látom mindenfelé...”
  • 15. husi 2011. január 05. 16:58
    „Igen! Köszönjük Emese....! Minimálbért emelik, közalkalmazotti bértáblát nem igazítják hozzá... pl az eü. dogozók bére 8 éve nem emelkedett! Lakáshitel Chf alapon 2005: 28000 Ft Fizetés: 80000 Ft, 2010 lakáshitel: 65000 Ft Fizetés: 80000 Ft... Hol az igazság? OTP: nem tudja fizetni a dolgozó az (éh)béréből a hitelt, következő hónapban zárolja a folyószámláját, amíg a semmiből ki nem fizeti a tartozást.. ! Még szerencse, ha a házastárs dolgozik, és talán 1 fizetésből kijön a család étkeztetése.. rezsire ugyanis már úgysem futja.. Szolgáltató kikapcsol, megszűntet, és horror összegért kapcsolja vissza (Démász 17E körüli összegért) Hol az igazság? Hol a segítség?
    Jah, persze! Január! Hogyne volna áremelkedés.. egyértelmű, és menetrendszerű. Szükséges? Vagy ez is csak egy szokás, úgy, mint a tűzijáték augusztus 20-án? Kinek a zsebébe vándorol a pluszpénzünk ugyanazért a szolgáltatásért.. Gyerekek, ez a vicc kategoriája..”
  • 14. Morpheus_RexXx 2011. január 05. 16:53
    „11. igazságkereső 2011.01.05. 15:59
    "Ma már emberek tíz-és százrei kerültek abba a helyzetbe,hogy munkahelyeik nincsenek..."

    - Amíg ez a gondolkodásmód lesz ennyire bevésve az agyakba, addig nagy változás sem lesz. A legtöbben azt várják, hogy majd valaki ad munkát és létrehoz munkahelyeket. Ennyire sokan vannak a senkik akik a valakiket várják? Nem hiszem el. A másik, hogy sokan olyan munkahelyet keresnek ahol a munkának csak a helye van. Válogatnak és sorolhatnám még. Senki nem várhatja, hogy páran felvállalva működtessék a gazdaságot. Ideje felnőni végre és tenni, nem azt várni, hogy majd mások tegyenek. És sokan vannak olyan munkavállalók is, akik a munkaszerződés aláírásával azt hiszik, a munkaadó valamiféle gyám és azt nagyon tudják, hogy a munkaadónak mi a kötelessége, ám halgatva szeretnek elsiklani a saját kötelességeik felett. Tapasztaltam eleget ebből. Persze a kókler kiscégek is hasonlóképpen működnek. És csak a hasonszőrű munkavállalók mennek oda dolgozni, mert a 2 gazember közül mind2 azt gondolja a másikra, hogy majd "én megszívatom"...”
  • 13. Morpheus_RexXx 2011. január 05. 16:46
    „"Sajnálatos, hogy a közüzemi szolgáltatók mindegyike minden lelkiismeret furdalás nélkül emeli a közüzemi díjakat,miközben mi lakosok semmit nem tudunk tenni az ellen,hogy a fizetéseinket már évek óta egyáltalán nem emelték!"

    - Valóban... a szolgáltatóktól nem várhatja el azért senki, hogy saját kárára szabályozza az árait. Ha kevesebbet emel, akkor az az alkalmazottaikon csapódik vagy bér vagy létszámcsökkentés formályában.
    A fizetéseinkért nekünk kell kiállni, és nem kellene hagyni, hogy sok kókler áron alul vállaljon. Amíg a kóklerek sokan vannak, addig az árakat is ők befolyásolják közvetve. Viszont az is tény, hogy amíg nem piacképes a termék, addig az érte adott bér sem lesz az.

    Ahogy nézem, most nem is annyira veszélyes az áremelés, bár még messze van az év közepe. :)
    A makói jelenleg "nonprofit" önkormányzati távfűtő is tavaly tartotta az árat, így bőven lett profit... persze ott is sok a jogszerűtlen hőmennyiség számlázás a tévesen mérő 1pontos költségmegosztók miatt.
    Nem is áll érdekében senkinek ezeken változtatni még egy ideig....

    A helyi tömegközlekedés útvonala pedig szegeden több km-ben mint békésen így ha azt nézzük, ott többet emeltek. A szemétszállításnál is szegeden több a megtett km...

    A távhő díjjal Dunaújváros és Makó erősen az élmezőnyben van "erősségével"...”
  • 12. simonadri 2011. január 05. 16:44
    „s3307
    aztán tudod, milyen 16% az.... a félszuperbruttóból számolják csendben, így 20% felett lesz az szja, ennyit a nagy adócsökkentésről.”
  • 11. igazságkereső 2011. január 05. 15:59
    „Sajnálatos, hogy a közüzemi szolgáltatók mindegyike minden lelkiismeret furdalás nélkül emeli a közüzemi díjakat,miközben mi lakosok semmit nem tudunk tenni az ellen,hogy a fizetéseinket már évek óta egyáltalán nem emelték! Furcsa egy ország a mienk,hiszen miközben a termelőegységek - az a kevés ami még egyáltalán megmaradt Szegeden és az országban!!- nem hogy nem emelhetnek termelő díjat, hanem még a múlt évi alé kell,hogy menjenek,ha egyáltalán lélegzethez szeretnének jutni! Ez a demokrácia,ah´ mily érdekes, miközben a sajtó meg jajong valamiféle demokrácia elvesztése miatt!Ma már emberek tíz-és százrei kerültek abba a helyzetbe,hogy munkahelyeik nincsenek, ellátást, fizetést nem kapnak, s mindeközben a szolgáltatók helyzetük privilegizált okánál fogva emelnek,emelnek, emelnek.....”
30 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

50 euró az útlevélben - vesztegetési kísérlet Röszkén

Vesztegetés miatt tett feljelentést a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség egy 48 éves szerb állampolgár ellen. Tovább olvasom