Délmagyar logó

2017. 10. 20. péntek - Vendel 9°C | 24°C Még több cikk.

Kukákat rugdosott föl a részeg banda: hajnalban randalíroztak, de felvette őket a biztonsági kamera

Szeged - Kukákat borított föl és konténereket húzott szórakozásból az út közepére az a magát erősre ivó néhány fiatal, aki múlt héten szombat hajnalban randalírozott a szegedi Űrhajós utcában. Az ott lakók szerint a környéken rendszeres az efféle rendbontás.
– Amikor reggel fél 6-kor ideértem, a kukát fölborítva találtam, a tartalma pedig a bolt előtt hevert. De nem csak mi jártunk így: az utca elején is kiborítottak egy kukát, és a szomszédos tejbolt előtti kukát is fölrúgták, néhány nagyobb konténert pedig kihúzgáltak az utca közepére, így az áruszállító is alig tudott beállni – mesélt a szombat hajnalban történtekről Szeitz Júlia, az Űrhajós utcai dohánybolt egyik munkatársa.

A fiatal eladó azzal kezdte a műszakot, hogy nekiállt feltakarítani a 120 literes kukából kiszóródott, széttaposott szemetet. – Egy szomszédos utcában lakó hölgy azt mondta, náluk egy hete volt ilyen kukaborogatás, de miután felraktam a Facebookra, hogy mi történt, a József Attila sugárúti Kedves presszó egyik munkatársa is jelentkezett, hogy szombat reggel őt is ilyen kép fogadta. Mintha egy részeg banda vonult volna végig randalírozva a József Attila sugárúton – magyarázta Júlia.

 Miközben Júliával beszélgettünk, több vevő is hozzászólt az esethez. Panaszkodtak, hogy hiába van két percre az Olajbányász téri rendőrőrs, a részeg vagy bedrogozott fiatalok ordibálása, randalírozása rendszeres a környéken.
Most kevés a szemét a kukában, de szombat hajnalban egy félkukányit kellett Szeitz Júliának feltakarítania. Fotó: Török János
Most kevés a szemét a kukában, de szombat hajnalban egy félkukányit kellett Szeitz Júliának feltakarítania. Fotó: Török János

A szombatra virradó éjjel történt esetet a dohánybolt kamerája is rögzítette. Mivel azonban nincs mozgásérzékelős lámpa felszerelve a bejárathoz, a felvételen csak annyi látszik, hogy három alak rugdossa a kukát. Mint az üzlet munkatársai elmondták, azért nem is tettek egyelőre bejelentést az ügyben, mert nem látszik a felvételen a randalírozók arca.

– Megkérdeztük a lakókat is, de azt mondták, nem láttak- hallottak semmit a szombat hajnalban történtekből – mondta el Júlia. – Amíg nem történik valami komoly baj, csak néhány kukát fölrúgnak, nem is szól senki, mert nincs kedve a rendőrségre járkálni emiatt – jegyezte meg egy vevő.

Megkerestük a rendőrséget, ahol arról tájékoztattak, hozzájuk nem érkezett bejelentés a szombat hajnali randalírozás miatt, és ilyen esetekben ez nem is jellemző. Azt viszont hozzátették, ha rendszeresen előfordul ilyesmi, érdemes bejelentést tenni – főleg, ha kamerafelvétel is van az esetről –, hiszen az Olajbányász téri rendőrőrsről a járőrök percek alatt kiérnek a helyszínre, és felelősségre vonják az elkövetőket.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tóth Péter krumpliról, hagymáról és a Fidesz püspökéről

A Jobbik politikusa szerint a stadiont építő Garancsi István a Fidesz 2018-as kampányát is támogatni fogja a létesítményre adott állami forintokból. Tovább olvasom