Délmagyar logó

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 15°C | 27°C Még több cikk.

Kuktaképző, pancsiparti

Szeged - Megtanulhat úszni, varrni vagy akár főzni is a lurkó a szünidei táborban, amelyből idén majd 60-féle közül választhattak a szülők és a gyerekek Szegeden. Az ingyenes önkormányzati már májusban betelt, a fizetősökre még akad néhány hely.
Majd hatvanféle tábor közül választhatnak azok a szegedi szülők, akik azt szeretnék, hogy gyermekeik hasznosan töltsék az időt a nyári szünetben. Ahelyett, hogy a lurkókat kulccsal a nyakukban a játszótérre küldenénk, beírathatjuk például egy egyhetes főzőkurzusra. A foglalkozásokon egyszerű leveseket, második fogásokat és desszerteket is készítenek. Megtanulnak tálalni, dekorálni, szalvétát hajtogatni.

Kreatív kislányok idén tobzódhatnak a csajos táborokban. Az egyik legnépszerűbb a divattervező, ahol a gyerekek saját kollekciót rajzolnak, majd egy-egy darabot meg is varrnak, és divatbemutatót tartanak belőlük a szüleiknek. Ezen a héten szervezték a Varrni jó tábort, ahol a gyerekek „varróra válthatják álmaikat". Többek között anyagot batikolnak, amiből saját terítőt vagy függönyt készítenek.

A Némó úszósulis gyerkőcök délelőtt a vízben töltenek egy órát, délután moziznak, kézműveskednek, vagy íjászkodnak. Fotó: Schmidt Andrea
A Némó úszósulis gyerkőcök délelőtt a vízben töltenek egy órát, délután moziznak,
kézműveskednek, vagy íjászkodnak. Fotó: Schmidt Andrea

A Százszorszép Gyermekház szervezésében Szó-beszéd táborba iratkozhattak be a pösze, raccsoló, dadogó gyerekek. De olyanokat is vártak, akik nem beszédhibások, egyszerűen csak szeretnének izgulás nélkül sokak előtt megszólalni. A természetkedvelők július végén madarásztáborban tölthetnek el egy hetet, sok kirándulással megspékelve a Kiskunsági Nemzeti Park közelében. De millefiori, azaz mintásgyurma-készítésre is van lehetőség, egy másik táborban pedig ékszeresdobozt és bele való kincseket barkácsolhatnak a gyerekek.

Ingyenes programok

– Minden évben nagy a túljelentkezés a táborainkra – tudtuk meg Orbán Hedvigtől, a Százszorszép Gyermekház igazgatójától, aki elmondta: az ingyenes önkormányzati táborban minden héten 220–230 gyerek fordul meg. A turnusok már májusban beteltek. A népszerűség oka, hogy itt csak az étkezést kell a szülőknek állniuk.

Persze az izgő-mozgó lurkók kifárasztására is akad jó néhány ötletük a szervezőknek a kosárlabda-, a kick-box-, a görkoris, a strandröplabda-, a lovas- vagy az úszótáborban. A Némó úszósulisok például minden délelőtt a vízben töltenek egy órát, aztán a választott sportfoglalkozáson vesznek részt: lovagolnak, fociznak, bicajoznak vagy teniszeznek. Délután pedig moziznak, színházba mennek, pancsolnak a strandon, kézműveskednek, vagy az íjászatot is kipróbálhatják – tudtuk meg Szentágotai Szabolcstól.

Árak

A Százszorszép Gyermekházban szervezett ötnapos táborok legtöbbje 12–14 ezer forintba kerül. Az ár magában foglalja a tízórait, az ebédet és az uzsonnát is. Mélyebben kell a szülőnek a zsebébe nyúlnia, ha ottalvós programra küldi a gyereket. A hagyományőrző-természetismereti vagy a túlélőtábor Pálmonostorán például 26 ezer forintba kerül. A sporttáborokért 15–20 ezer forintot kérnek a szervezők.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ismét lemondott egy megyei képviselő

Már a harmadik megyei közgyűlési képviselő mond le a mandátumáról: Baláspiri Csaba és Zsótér István után most Bertalan Zoltán távozik. Tovább olvasom