Délmagyar logó

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 10°C | 20°C Még több cikk.

Kulcs helyi értékeinkhez: egyszer volt a Lippai család fűrészgyára

Szeged - Többször született újjá Szegeden a Felső Tisza- parti fűrészgyár Lippai Imrének köszönhetően. A család és a város faiparának történetét könyvben összegezték a leszármazottak.
A Lippai család fűrészgyárának históriája a Felső Tisza-parton teljesedett ki, ott, ahol 2009 óta a Tisza-palota és a Tisza Center áll. Sokan inkább Hafner-telepként emlegetik az utolsó működtetője miatt; az osztrák–német cég a kilencvenes évek elején jutott hozzá. Előtte az állam volt a tulajdonosa. 

Hogyan gyökeresedett meg a Lippai dinasztia a faiparban? A család a Palánkban, a mai belváros területén indított zsindelykészítő és fakereskedő céget 1868-ban, ám az otthonukat és a vállalkozást elmosta az 1879-es árvíz, és elszegényedtek. Két év múlva a felsővárosi Kis-Tisza utcába költöztek, és újrateremtették a kereskedést. A később szegedi arany emberként emlegetett Lippai Imre (1876–1961) hajóácsnak tanult. 1899-ben vette át apjától a gőzfűrész- és gyufaszál-hasogató üzem irányítását, de az  három évre rá a tűz martaléka lett. Összeházasodott Domonkos Etelkával, tíz gyermekük született, de csak nyolc nőtt fel. Felesége több fronton helytállt, hiszen amikor Lippai Imrét az I. világháborúban behívták katonának, irányította a családot és a céget. Befektetésként Lippai Imre 1919-ben beszállt a Belvárosi mozi alapítói közé, évek múlva pedig többségi tulajdonosa lett.

A szegedi fűrészgyár egykoron. Fotó: a Lippai család archívumából
A szegedi fűrészgyár egykoron. Fotó: a Lippai család archívumából

A trianoni döntést követően a gazdaság mélyrepülése  a faiparosokat is sújtotta, ennek ellenére 1923-ban másodszor is gőzfűrészgyárat alapított – a Felső Tisza-part 33.-ban, és a hullámtérben tárolta a Tiszán és Maroson leúsztatott román és cseh rönkfát. A partról felvonóhídon csillékben gőzgép húzta fel a rönkfát az üzembe. A gyáros jelentős adománnyal támogatta a dóm építkezésének újraindítását a Pick Márk cég érdektársaságában.  A nagy gazdasági világválság éveiben a Lippai-konszern a túlélésért küzdött. (Fűrészgyárat és gőzmalmot működtetett Vásárhelyen, mészégetőt és fűrészgyárat Felsővároson, bérgazdaságot Kiszombor mellett és főrészvényes a Belvárosi moziban.) Ennek ellenére tovább terjeszkedik: megvásárolja a Milkó családtól a veszteséges Bajai úti keramit- és műtéglagyárat, a vezetésével Lippai Imre Rozália lányát bízta meg. A cég szigorú és következetes gazdálkodása ellenére előfordult, hogy az alapítók ingóságaira árverést rendelt el az adóhatóság a hátralékok miatt. A cégcsoport mégis talpon maradt a jó banki kapcsolatoknak, a tulajdonosok mobilizálható vagyonának és a csökkenő konkurenciának köszönhetően. 1934-től Lippai Imrét ismét a város legnagyobb adózói között tartották számon. A sajtó Dél-Magyarország legjelentősebb faipari cégcsoportjaként mutatta be, ahol 20 tisztviselő és 300 munkás dolgozott.

A Lippai család 1916-ban. Ferenc, Júlia, Anna, Domonkos Etelka, Imre (a vásárhelyi ipartelep későbbi vezetője), Etelka, a családfő Lippai Imre, István (a szolnoki gyár későbbi igazgatója) és Rozália (
A Lippai család 1916-ban. Ferenc, Júlia, Anna, Domonkos Etelka, Imre (a vásárhelyi ipartelep későbbi vezetője), Etelka, a családfő Lippai Imre, István (a szolnoki gyár későbbi igazgatója) és Rozália (a szegedi téglagyár későbbi vezetője). Fotó: a Lippai család archívumából


A Lippai család a II. világháború ínséges éveiben előremenekült, megvette a szolnoki fűrészgyárat, élére a legfiatalabb fiú, István került. Sikerük titka a szigorú gazdálkodás mellett talán az, hogy a cégcsoport végig a család tulajdonában állt, irányításában kizárólag családtagok vettek részt. 1944-ben a menekülés mellett döntöttek, de a családfő egy hónap után hazatért, és a háború után engedték csak vissza. Majdnem egyenesbe jött, amikor népellenes bűntett gyanújával letartóztatták 3 hónapra. A cég 1948. március 26-án az államosítással szűnt meg; az ipartelepre Lippai Imre nem tehette be többé a lábát. A szomszédban lakott, onnan hallgatta gépei zúgását. Fia, Imre a háború alatt egy akna áldozata lett Kőbányán, István a vízügynél lett tutajeresztő, Rozália a kertészeti vállalatnál kapott művezetői állást.


Fűrészes história


A kutatások számára megkerülhetetlen monográfia született a szegedi faiparosokról Szegedi fűrészes história (1869–1949) címmel. Az egyik szerzője Segesváry László, a fűrészgyáros legkisebb lányának és a műszaki igazgatónak a fia. Szerzőtársa Felletár Zsolt, a gyáros legidősebb fiának, Imrének az unokája. A család emlékét több helyszín őrzi: Lippai Imréről az Etelka sorral párhuzamos kis utcát nevezték el. (Az Etelka sor viszont nem a feleségéről, hanem a korábbi Etelka erdőről kapta a nevét.) A Belvárosi moziban az alapítók nevével együtt örökítették meg az emlékét. A család tervei szerint emléktáblát avatnak a dóm építésének újrakezdését támogató iparosok és kereskedők tiszteletére. A Felső Tisza-parton a helyi védelem alatt álló fafelvonóhoz szintén emléktáblát és stilizált csillét terveznek.


Puritán ember

– Lippai Imre puritán ember volt, csak öt-hat ruhát tartott, azt viszont szépen rendben, a csizmája csillogott, de ennél többet nem engedett meg magának, még akkor sem, amikor megtehette. Mélyen vallásos volt. 10-15 órákat dolgozott, és erre az összes gyerekét befogta, nekik igazgatóként is elsőnek kellett bent lenniük a gyárban – elevenítette fel alakját Felletár Zsolt. – Szűkszavú ember volt, ha a család összegyűlt az ünnepi asztalnál, mindenki kezet csókolt neki.  1944-ben Imre fia javasolta, menjenek ki Svájcba vagy Kanadába, de ő erre annyit válaszolt: „hát milyen magyar vagy te?". Az államosításra az akkor 7 éves Segesváry László úgy emlékszik vissza, hogy a telepen fegyveresek jelentek meg, mire nagyapja újságpapírba csomagolva átküldte vele feleségének a vállalat részvényeit. Lippai Imre a felesége aggódó kérdésére, hogy mi lesz, azt mondta: „Isten adta, Isten elvette. Majd csak lesz valahogy." Temetése napján a szertartás ideje alatt leállt a munka a gyárban, és a család mellett az üzem dolgozói kísérték végső útjára.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Füstpajzs a nappal rablók ellen

A szakember szerint önbüntetés vagy a teljes kétségbeesés vihette rá a bűncselekmények elkövetésére azt a két férfit, aki fényes nappal lopott, illetve rabolt Szeged belvárosában. Tovább olvasom