Délmagyar logó

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | 1°C

Külföldi állampolgárokat tornáztattak az út szélén

Külföldi, főleg román állampolgárokat kényszerítettek az út szélén tornagyakorlatokra azok a rendőrök, akiket a múlt héten vesztegetés gyanúja miatt vett őrizetbe a Szegedi Nyomozó Ügyészség. Az eddigi adatok szerint a velük együtt tetten ért határőr a megaláztatásokban nem vett részt, ő a rendőrökkel együtt csak zsebre bírságolt.
A Szegedi Városi Bíróság letartóztatta azt a négy rendőrt, akiket a múlt héten vett őrizetbe a Szegedi Nyomozó Ügyészség. Hasonló sorsra jutott az a határőr is, akit a rendőrökkel együtt értek tetten, csak őt a Szegedi Katonai Bíróság tartóztatta le. A saját zsebre bírságoló négy rendőrt és a határőrt hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetéssel gyanúsítják.

A Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatának, azaz a rendőrség belső elhárításának a munkatársai múlt héten szerdán, az M5-ös autópálya szegedi kijáratánál érték tetten a négy rendőrt és a határőrt. Mint azt megírtuk, éppen pénzt vettek át külföldi állampolgároktól, cserébe nem jelentették fel őket.

A letartóztatott rendőrök az Országos Rendőr-főkapitányság Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) Autópálya Rendőrség balástyai alosztályán dolgoznak. A szolgálat szóvivője, Gálik Viktória kedden elmondta, hogy a Rebisz parancsnoka, Simon Tamás a négy rendőrt az eljárás befejezéséig felfüggesztette az állásából.

– A rendőröket eddig tizenkilenc cselekmény elkövetésével gyanúsítja a nyomozó ügyészség – tájékoztatta lapunkat Bariné Tóth Éva, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője. (A határőr ellen a katonai ügyészség jár el – a szerk.) – Nincs kizárva, hogy további rendőrök is érintettek lesznek az ügyben – tette hozzá a szóvivő.

Hasonlóan nyilatkozott a Szegedi Katonai Ügyészség szóvivője is. Lele András katonai ügyész azt mondta, ő is számol azzal, hogy más határőrök is belekeveredhetnek a kirobbant vesztegetési botrányba.

A megyei főügyészség szóvivője azt az információnkat viszont már nem erősítette meg, amelyek szerint a rendőrök nem érték be a megvesztegetéssel kicsikart pénzzel, hanem meg is alázták a megállított járművek főleg román állampolgárságú vezetőit és utasait. Információink szerint számtalanszor előfordult, hogy a rendőrök kiszállították az „ellenőrzött" utasokat az autóikból és tornagyakorlatot vezényeltek nekik. Bariné Tóth Éva ugyanakkor nem is cáfolta értesüléseinket. Az ügyésznő ezzel kapcsolatban szó szerint annyit közölt velünk: „A tornára kényszerítést nem áll módomban megerősíteni."

Lele András minderre reagálva azt mondta, „a határőr nem érintett a tornában", a rendőrök érintettségét ő sem cáfolta.

Jogi szakértők szerint ha a vesztegetések mellett a megaláztatásokat is rábizonyítják a rendőrökre, akkor jóval súlyosabb ítéletre számíthatnak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A vidék legnagyobb adótartozója szegedi

Egy szegedi székhelyű cég közel négymilliárd forinttal tartozik az adóhatóságnak. Tegnap kerestük az… Tovább olvasom