Délmagyar logó

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 17°C | 31°C Még több cikk.

Külföldön is szívesen látják Tandi Flórát

Szeged - Miklósa Erikával, Feke Pállal és még számos ismert művésszel énekel készülő lemezén Tandi Flóra. A szegedi jogászhallgató munkás nyár elé néz: szakdolgozatot ír, stúdióba jár, és fesztiválokon lép fel.
– Nemrég kezdődött a vizsgaidőszak az egyetemen, remélem, hogy minden jól megy majd. A tanulás mellett a legtöbb időmet a stúdióban töltöm, mert most készül a bemutatkozó lemezem zenei anyaga – mondja Tandi Flóra, akivel éppen egy vizsga előtt beszélgetünk. A 24 éves szegedi énekesnő a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának végzős hallgatója jogász szakon. Zenei vonatkozású szerzői jogok témakörében írja a szakdolgozatát, a diploma megszerzése után ezen a területen szeretne dolgozni. Első lemezének gyártásához pályázott Szeged önkormányzatának pályakezdő támogatására, és bruttó 100 ezer forintot nyert e célra.

Tandi Flóra közös dalt énekelt Miklósa Erikával is. Fotó: DM/DV
Tandi Flóra közös dalt énekelt Miklósa Erikával is.
Fotó: DM/DV

Négy éve a közönség előtt

Flóra hatévesen kezdte zenei tanulmányait a Király-König Péter Zeneiskolában. Kilenc év után átpártolt magánének szakra, először Katona Judit tanította, majd D. Szécsi Edit növendéke lett. 2009 óta rendszeresen színpadra lép itthon és külföldön. Szegedet azért szereti, mert itt már ismerik, Franciaországban pedig azért énekel örömmel, mert szeretettel és érdeklődéssel, előítéletek nélkül fogadják. Egy alkalommal Romániában is koncertezett már.

Flórának eddig két videoklipje készült: a HungÁria és az Aimer d'amour, aimer d'envies. – Napokon belül megjelenik a harmadik, amelyet Miklósa Erikával forgattunk a közös dalunkhoz. A lemezen nagyon sok duett lesz hallható neves és tiszteletre méltó művészekkel, mint például Erika. Éneklek többek között Feke Pállal, Puskás Petivel, a Budapesti Operettszínházból Kocsis Dénessel és francia művészekkel, úgyhogy színes anyag lesz – beszél a várhatóan szeptembertől kapható lemezéről Tandi Flóra. Egy-két fesztiválra már meghívták a nyárra, de most elsősorban a lemezre és a szakdolgozatára koncentrál. Főleg a gasztronómiai fesztiválokat kedveli, ahol például a bor és a csokoládé van középpontban. Ezekhez az alkalmakhoz hangulatukban is megfelelőek a francia nyelvű dalok.

– Négy éve tart Miklósa Erikával a mentori és baráti kapcsolatom. Úgy indult, hogy elmentem egy meghallgatásra hozzá. Azt mondta, hogy önmagát látja bennem. A tanárom a szegedi konzervatóriumban D. Szécsi Edit énekművész. Erika inkább a pálya buktatóira hívja fel a figyelmemet, és arra, hogyan reagáljak bizonyos szituációkban. Előadásmódban, színpadi jelenlétben is nagyon sokat tanulok tőle – magyarázza az ifjú tehetség, aki tavaly ősszel Dalok a zongora mellől címmel koncertezett az IH Rendezvényközpontban a Kossuth-díjas operaénekessel.

– A készülő lemez kapcsán Oroszországból is kaptam megkeresést. Amíg van lehetőségem, addig az énekesi dolgaimat szeretném fejlesztgetni, de ez nem jelenti azt, hogy a diploma után ne foglalkoznék a jogi pályával – tervezgeti a közeli jövőjét.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szemetet szedett a Jobbik

A Jobbik ifjúsági tagozata hagyományteremtő szándékkal rendezte meg országos szintű szemétszedési akcióját, amelybe a párt szegedi fiataljai is bekapcsolódtak. Tovább olvasom