Délmagyar logó

2018. 11. 20. kedd - Jolán 2°C | 8°C Még több cikk.

Kúszva-mászva fejlődnek az ásotthalmi gyermekek - Egyénileg drága mulatság az okosító torna

Ásotthalom - Pályázati forrás nyújtott arra lehetőséget, hogy helyben alkalmazzák a korai fejlesztést az ásotthalmi óvodás gyermekeknél. A gyermek- és családbarát intézkedések részeként, szervezett formában TSMT-tornára és úszni is hordják a kicsiket.
Csúsztak, másztak, ugráltak a Tölgyfa Óvoda Maci csoportosai kedd délelőtt. Nem sportvetélkedőn, hanem az úgynevezett okosító TSMT-tornán (tervezett szenzomotoros tréningen) vettek részt. Erre idéntől van lehetőségük azoknak az ásotthalmi gyermekeknek, akiknek a szakemberek szerint szükségük van erre a fejlesztésre. – Kis csoportokban járnak ide a gyermekek óvodaidőben. A játékos foglalkozáson maximum tízen vesznek részt – magyarázta Csontosné Kruzslicz Ildikó óvodavezető. Mint mondta, óriási dolog ez, hiszen egy-egy ilyen foglalkozás 7–8 ezer forint, ráadásul ehhez eddig Mórahalomra vagy Szegedre kellett elvinni a gyermeket. A játékos torna az idegrendszerre hat, és a mozgás fejlesztésén keresztül sok tanulási problémát megold.
Kúszva-mászva fejlődnek az ásotthalmi gyermekek. Fotó: Kuklis István - GALÉRIA


– Emellett hatékonyan alkalmazzuk magatartásproblémák és figyelemzavar esetén is. Ez egy igen komplex fejlesztés, amely segíti a finommotorikus mozgást és a szem–kéz koordinációt, kizárólag az ő korosztályuknak megfelelő gyakorlatokkal – részletezte Törökné Csutora Mónika szomatopedagógus, aki a Szuch Mónika által alapított Okosító Torna Alapítvány szakembere.

 – 13 millió forintot nyertünk a gyermekek testi-szellemi fejlődését segítő foglalkozásokra, amelyeket eddig nem lehetett elérni a településen. A pályázat a TSMT-torna mellett három évig lehetőséget ad arra, hogy az ovis gyermekek rendszeresen úszni járjanak Mórahalomra, és nyelvoktatási program is van számukra – tudtuk meg Ásotthalom polgármesterétől, Toroczkai Lászlótól. Az óvónőket is képzik szintén EFOP-pályázatból, ők a tanulási, beilleszkedési és magatartási zavarral küzdő gyermekek fejlesztését, valamint a tehetséggondozás elméletét és gyakorlatát sajátíthatják el. Továbbá 2,5 millió forint értékben óvodai tornaeszközök, fejlesztő eszközök beszerzésére is lehetőségük van, amelyeket már a megújult óvodában tudnak majd használni a gyermekek.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyar Lászlóra, a híres Afrika-kutatóra emlékeztek Öttömösön

A faluból elszármazott Afrika-kutató születésének 200. évfordulóján Magyar László-emléknapot… Tovább olvasom