![]() |
| A malamuttól a yorkiig szinte minden kutyafajta képviseltette magát a szegedi felvonuláson. Fotó: Karnok Csaba |
Sajnos nem tudtam részt venni a sétán, mert a kutyám tüzel. De lélekben ott voltam :)
Pistabácsi tahó mint mindig. Gondolom a kakis zacsit nem azért vitték, hogy technokolt szipuzzanak, mint anno te ( kevéske agysejtedet is kiölte a toulol).
Igen az a baj, hogy akiknek el kellene mennie ilyen helyre, pont azok nem mennek el, azok sz@rnak az egészre. Az ő kutyáik rohangálnak póráz és szájkosár nélkül, és ők nemszedik fel kedvenceik ürülékét.
Ma reggeli tapasztalat: rotweiler kutyát sétáltató hölgy éppen, hogy vissza tudta rántani a kutyáját (kétszer is), aki vicsorogva ugrott az öt éves fiam felé. A gyerek is és én is enyhén szólva ijedtünk meg, a "kedves" gazdi annyit sem mondott, hogy elnézést kér. Nem tudom, hogy erre a fajta kutyára kell-e szájkosár vagy nem, de nem ártott volna, a kutya ugyan is közel akkora volt, mint a fiam.
Katamaya, hát nincs mit. :)
Egyébként igazad van, hogy (ez a cél, de) a gazdikat kell elsősorban megtanítani, hiszen a kutyákat ők tanítják/gondozzák, az ő felelősségük (lenne). Igyekszik az ember optimista lenni, de sajnos nekem az a véleményem, hogy aki nem szedi össze pl a kutyagumit vagy nem neveli a kutyáját, az el sem jön egy ilyen rendezvényre. :(
Azért szomorú ez, mert a mindennapokban a normális kutyások sokat szorulnak az ilyenek miatt. Belelépnek az ott hagyott gumiba, a normális kutyájukat támadja meg neveletlen, szocializálatlan másik kutya, akit még csak pórázra sem tesznek a "kedves" gazdik. És megkapják a szokásos "takarítsák el a sz@rt maguk után" mondatokat, mikor már megtették, természetesnek véve ezt.
Jó lenne, ha mindenki úgy gondolkodna, mint akik tegnap ott voltak a rendezvényen! Talán az elmúlt években nőtt a számuk. Aki nem, annak pedig nem kell(ene) kutya.
Szegedi23, köszi. :)
Szerintem nem csak a kutyákat kell ara megtanítani, hogy a fegyelemnél nincs fontosabb. A gatdikat is meg kell tanítani. Tudom, ennek a rendezvénynek pont ez volt a célja, de szerintem akár negyedévente meg lehetne rendezni egy ilyet. Érdeklődő is volna, és hatásosabb, erőteljesebb kampánnyal talán többet el lehetne érni a kutyatartóknál. Meg hát ne feledjük a régi jó mondást: Tudásnak ismétlés az anyja...
Katamaya, úgy tudom, pl itt is...
1-es, ész nélkül ugatni, az már nagyon megy, többet ne gyakorold. Hol láttál te utánuk ürüléket? Vagy ez az első mondat ami eszedbe jutott és gyorsan leírtad?! Mindenki összeszedte a sajátja után, ezzel kezdődik a cikk, te majom! Ez (is) volt az egésznek a lényege...
Ha elolvasnád a cikket, kiderülne, hogy vittek magukkal zacsit és feltakarítottak.
Ez hol volt meghirdetve?
Szívesen kilátogattm volna, ha tudtam volna erről a programról!
hirdetés
