Délmagyar logó

2018. 11. 14. szerda - Aliz 8°C | 15°C Még több cikk.

Kutyaóvoda teljes panzióval, bentlakással is

Mit csináljunk, ha kutyánk kamaszkorára egy jól nevelt, illedelmes eb gazdájának szeretnénk tudni magunkat? Kevesen tudják, hogy az alapozást már nyolchetes korban el kell kezdeni. Erre találták ki a kutyaóvodát.
Szűcs Imre és a kutyaovisok. Fotó: Schmidt Andrea
Fűtött szoba, kényelmes heverő, tágas udvar és jó levegő várja Szűcs Imre panziójában a betévedt vendéget. Ember mégsem próbálhatja ki. A kuncsaftok kizárólag állatok lehetnek.

Délutáni sziesztájukban zavartuk meg a Buksi panzió vendégeit. A kis fekete belga juhász örült érkezésünknek, más szégyenlősen heverője mögé bújt, a harmadik ugatással jelezte, hogy nem lát szívesen. A többség azonban fegyelmezetten viselkedett: megtanulták a kutya etikettet. Az állati ovi és panzió ötlete akkor fogalmazódott meg a tulajdonosban, amikor több ismerőse is elpanaszolta, nem tudják nyaralásuk alatt kire bízni kedvenceiket.

– Ekkor jöttem rá, hogy ennek van jövője és érdemes ezzel foglalkozni – mondja Szűcs Imre, aki addig különböző kutyaiskolákban volt oktató. Nem tévedett. Jelenlegi vendégei is – amikor kimegyünk a hatalmas kertbe – elégedett farokcsóválással jelzik: szeretnek itt lenni. Miért is ne szeretnének? Többfős személyzet lesi minden kívánságukat, az állatorvos mint jó barát jár ki hozzájuk. Teljes panzióban részesülnek, igény szerint fürdetik, szállítják, kozmetikázzák őket. A legjobban fizetők masszázsban is részesülnek.

A legtöbb kutyus pár napra érkezik az ellazulás és a tanulás reményében, és élményekkel feltöltődve tér haza gazdájához. Otthon pedig elújságolhatja mit is tanult az oviban: szocializációt, társas viselkedést, fegyelmet – az utcán és otthon egyaránt. A gazdi pedig nem tud hova lenni az örömtől, amikor kedvence – ahogy eddig még soha – játékra hívja. – Az oviban elsősorban azt tanulja meg a kutyus, hogy a gazdival együtt is jó játszani, nemcsak egyedül. Amíg eddig a töltés oldalán egy elhajított labdával kiszaladt a világból, az ovi elvégzése után visszaviszi azt. A játékon van a hangsúly, ennek során tanulják meg az alapvető szabályokat. Például: nem harapjuk meg a másikat, mert az visszaharaphat. Vagy: mit jelentenek a társaim jelzései? – magyarázza Szűcs Imre.

Amint nyolchetes korában megkapja a kutyagyerek az első kötelező oltásokat, iratkozzon be az oviba – javasolják egymásnak is a gazdik. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, ha ez kimarad, iskolás korban már nehezen lehet pótolni. – Addigra annyi rossz dologra szoknak rá, hogy csak korrigálni tudunk. Az ovisokban ezek ki sem alakulnak – mondja Szűcs Imre.

Hogyan néz ki egy átlagos nap a kutyaoviban? Az ébresztő után könnyű reggeli következik, ezt játék követi. Ebéd, csendes pihenő, végül újra játék jön. A kicsiknél – miután jól kifárasztották egymást – csak ezután jöhet a tanulás. Pórázon sétáltatás, fektetés, ültetés, helyben maradás az elsajátítandó tananyag. Ha valaki nagyon tehetséges, és idősebb korában az iskolát is kijárja, szigorú kétlábú vizsgáztatók előtt adhat számot tudásáról. A legjobbak oklevelek és díjak birtokában büszkén csaholhatják el barátaiknak, hogy ők egykor a szegedi Gerle utcai óvoda növendékei voltak.

Kiss Gábor Gergő

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Erzsike néni és unokája mikrosütőt vásárolt

Tele kosár játékunkban ezúttal egy domaszéki nyugdíjas előfizetőnknek kedvezett a szerencse. A… Tovább olvasom