Délmagyar logó

2017. 08. 20. vasárnap - István 19°C | 34°C Még több cikk.

Lakást venni vagy bérelni? Melyik éri meg jobban?

Szeged – Bérelni még mindig olcsóbb, mint vásárolni – ez derült ki rövid elemzésünkből. Több tízezerrel kevesebbet fizethetünk egy bérleményért, mint a hitel törlesztéséért – viszont a „futamidő" végén semmink sem lesz.
– Nagyon furcsa jelenség alakult ki napjainkban. Egy teljesen új “vallás" jelent meg az ingatlanok kérdésében – az utóbbi időben, sorban jártak nálam olyanok, akik a korábbitól gyökeresen eltérő új elveket vallanak – írja Tóth András a tothandras.hu oldalon. A szerző arról írt tanulmányt: hogy a konzervatív gondolkodású emberek szerint csak az az érték, ami kézzel fogható: tehát az ingatlant meg kell vásárolni. A liberálisabb felfogásúak szerint viszont az ingatlan megvásárlása felesleges és csak komoly pénzügyi kockázatok mellett kivitelezhető. A Tóth által készített tanulmányból kiderül: hazánkban a lakosság 93 százaléka saját tulajdonú ingatlanában lakik. „Ez szinte közgazdasági lehetetlen – a fejlett országokban ez az arány mindössze 50-60 százalék, a lakosság majdnem fele bérli a lakását."

Kiadó ingatlan - olcsóbb, de nem a mienk.
Kiadó ingatlan - olcsóbb, de nem a mienk.

A konzervatív ingatlan hívők szerint:

A bérletre fizetett összeg pénzkidobás, hiszen a bérelt lakás sosem lesz a mienk.

Ami a saját ingatlan örök érték, mindig lakhatunk benne, ha baj van eladhatjuk, vagy majd öröklik utánunk a következő generáció.
(http://www.tothandras.hu/)

Az oldal szerzője arra is kitér, hogy az a „legenda", miszerint az ingatlanok ára feljebb megy, egyszerűen nem igaz. „De az ingatlan ára mindig felfelé megy – mondják erre sokan. Ezzel egy baj van, hogy nem igaz. Ma Magyarországon az a furcsa helyzet állt elő, hogy a tavalyi nagy ingatlan áresés után az ingatlanok ára reálértékben pont ott tart, ahol 20 évvel ezelőtt. Ha az elmúlt 20 év inflációs adatait elővesszük és beszorozgatjuk, akkor az jön ki, hogy a mai forint reálértékben éppen a 30-ad részét éri, mint az 1989-as. Az átlagos ingatlan árak nagyon érdekes pályát futottak be az elmúlt húsz évben. Az 1990-es évek elején a tanácsi lakások piacra dobásával egy hatalmas áresés következett be, majd 1998 és 2000 közt következett az ingatlan árrobbanás, majd az utolsó két évben egy újabb nagy esés. De ha kiszorozzuk az inflációt ezzel a 30-as aránnyal, bizony az jön ki, hogy pont ott tartunk, mint 20 éve. Ennyit az ingatlan befektetések kiváló hasznáról…"

A lakásbérlés olcsóbb, mint a törlesztés. Már csak az a kérdés, legyőzzük-e régi beidegződésünket, és merünk lépni.
A lakásbérlés olcsóbb, mint a törlesztés. Már csak az a kérdés, legyőzzük-e régi beidegződésünket, és merünk lépni. A "futamidő végén", azaz 20 év múlva aki bérelt nem lesz lakása, viszont rengeteget spórol. Ha okosan él, többre juthat, mint aki kiizadja a lakás törlesztését. Persze, ez csak a mai helyzetre igaz. Senki sem lát a jövőbe és lehet, hogy 5 év múlva már jobban megéri vásárolni, mint bérelni.

Ezzel szemben a reformer bérlés hívők állítása szerint:

Az ingatlan megszerzési költségei magasak, bérelni sokkal jobban megéri.

Nem fenyeget a BAR lista és az árverés rémképe.

Rugalmasan oda tudunk költözni, ahol munka van, a saját lakás röghöz köt.

Mindig életállapotunknak megfelelő helyen és módon lakhatunk.
(http://www.tothandras.hu/)

Ha nem hiszik, nézzék meg az összehasonlító táblázatunkat: szegedi, közel azonos nagyságú és hasonló évben épített ingatlanokat kerestünk. Az oc.hu-n találtunk egy 1997-ben épült 72 négyzetméteres kiadó lakást, 80 ezer forint per hóért. Egy hasonló nagyságú, 1995-ben felhúzott, 76,6 négyzetméteres ingatlant 15,8 millió forintért tudnánk ma megvenni.

A forint alapú hitelhez – amit 20 évre vennénk fel – 25 százalék önerő szükséges, így 3 millió 950 ezer forinttal a zsebünkben indulhatunk el lakást vásárolni. Ha sikerül a hitelbírálat, és folyósítják az álmaink lakásának megvásárlásához szükséges pénzt, a havi törlesztésre 101 ezer 187 forintot kell áldoznunk.
Bérlet vs. vásárlás: több mint 20 ezerrel fizetünk, ha birtokolni is szeretnénk. (Nem kamattámogatásos hitelnél.)

Kisebb lakásoknál kisebb az eltérés a bérleti díj és a törlesztés között. Egy ’ 80-as években épült 52 négyzetméteres panelt már havi 40 ezerért kibérelhetünk. Ha majdani tulajdonosai is szeretnénk lenni egy hasonló lakásnak, akkor majd’ 2 millió forinttal a zsebünkben kell nekivágnunk a vásárnak. Az 1979-ben épült 55 négyzetméteres panelt 7 millió 990 ezer forintért tudjuk megvenni, az önerőn túl havi 51 ezer 170 forintos kiadással is számolhatunk – amit a hitel törlesztésére fogunk fordítani. (Nem kamattámogatásos hitelnél.)

Mindkét példánál 20 évre adósodtunk el. Sokan befektetési céllal vásároltak ingatlant – volt olyan idő, amikor a köztisztviselők akár 0 százalékos önerővel is – amit aztán kiadtak. A mostani példánk is azt erősíti: nem nagyon éri meg bérbe adni az ingatlant – az amortizációt is számolva – vagyonunk növekedésről már ne is álmodjuk.

Azt pedig csak halkan jegyezzük meg: hogy a mostani helyzet nem segíti azokat, akik lakást keresnek. A fentiekből arra következtetünk, hogy a látható eredmények miatt nem fog bővülni a kiadó lakások piaca – így minőségi változásról sem álmodhatunk.

Olvasóink írták

90 hozzászólás
  • 90. AN 2010. augusztus 06. 18:20
    „Hát, én nem vagyok szakember, de...
    Egyik ismerősöm, akinek van egy háza elvesztette a munkáját, a párja meg rokkantnyugdíjas. Mivel nem tudták már fenntartani, az ingatlanra vettek fel 3 millió jelzáloghitelt, vettek egy 1,5 szobás bérleti jogot, házat albérletbe adták. A ház bérleti díjából ki tudják fizetni a hiteltörlesztést, a lakbért, és még a rezsibe is jut egy kicsi.
    A válságnak előbb-utóbb vége lesz, akkor lehet fordítani.”
  • 89. Gyurcsi 2010. augusztus 06. 18:08
    „85. hozzászólás geza 2010.08.06. 15:39
    Hitelt annak érdemes felvenni, akinek vannak tartalékai, van némi egzisztencia (pl. szülői segítség, stb.) mögötte és csak annyit, amit tud fedezni még akkor is ha minimálbérért lesz kénytelen dolgozni. Ha nincs állása, akkor a bérleti díjat sem tudja fizetni. Hova megy? A drágább albérletbe?

    87. hozzászólás keiner 2010.08.06. 15:48
    Egyetértek. Magad uram, ha szolgád nincs! :)”
  • 88. keiner 2010. augusztus 06. 15:58
    „86. belaba, nem, sájnos nem.
    Elég magas nálunk a lakbérek. Munká is kevesebb lett, pláne a rendes físzetet, azért jobb bérelni, nem bíznak a fiatalok sem a munkárendszerben.
    Azért nem vág senki bele, hogy vegyen lakást.
    Sosem lehet tudni, hogy munkánélküli lesz valaki és akkor veszít az egészet.”
  • 87. keiner 2010. augusztus 06. 15:48
    „84. Gyurcsi, nálunk egy 18nm szobát festeni kb 250 Euró bekerül, hogy ha festö csinál.
    Mink is szoktunk 2-3 évenként festeni az egész lakást, azért festünk magunk, úgy mint sok más ember is.
    Az a lakónak a kötelesége és nem a lakáscég-é.
    KB 150 bekerül a festék, a munkánkat nem számitunk.
    Aki festöt tud fogni, annak túl sok pénze van.
    Csináld magad a jelszo.”
  • 86. belaba 2010. augusztus 06. 15:48
    „Jómagam, az elmúlt kb. 15 évben 3-szor költöztem másik lakásba. Ha végignézek az ismerőseim között, ez még nem is sok.
    Elsősorban a családi helyzet (pl. gyerek) indokolja, de mostanában sokan hagyják itt munka miatt, családostól ezt a régiót.
    Szóval törvényszerű, hogy az igények és egyéb körülmények egy embert élete során 5-6 alkalommal kényszerítenek változtatásra. A bank és az állam ezzel persze jól jár, mi kevésbé.
    Ha működne egy korrekt bérlakás-rendszer hazánkban, én még most, 40 évesen, gyerekekkel is inkább bérelnék.

    keiner,
    lehet, hogy hülyeség, de nálatok a lakásbérlést (vagy annak egy részét) leírhatjátok az adótokból?”
  • 85. geza 2010. augusztus 06. 15:39
    „#84 Igazad van de arra nem gondol senki mikor a hitelt veszi fel hogy 20 év múlva mi lesz. Ha holnap kirúgják az állásból nem tudja a hitelt ott hagyni...míg a bérleti díjat igen.”
  • 84. Gyurcsi 2010. augusztus 06. 14:55
    „83. hozzászólás geza 2010.08.06. 13:28
    Ezért írtam, hogy bérleti díj helyett havonta inkább fizess olyan hitelt, amelyet saját lakásodra vettél fel és nem sokkal magasabb a lakbérnél. Ehhez persze megfelelő induló tőkére van szükség.
    Abban egyetértek, hogy a bankok mindig jól járnak, a kisember nem igazán.

    82. hozzászólás keiner 2010.08.06. 13:23
    Magyarországon 2-3 évente több százezer forintba (átlagosan évente kb. 50 000 Ft) kerül egy lakás festése és javítása.
    Lakásfenntartásra Magyarországon egy főre vetítve 133 ezer forintot költenek (2006). Ebből a háztartási energiafogyasztás átlagosan 79 ezer forintot tesz ki.”
  • 83. geza 2010. augusztus 06. 13:28
    „Persze hogy nem. Az én olvasatomban így lesznek a hitelesekből bérlők. A bankok jól járnak mert pénzükhöz jutnak, magáncégek is akik olcsón megkapják az ingatlanokat. Egyedül a kis-ember fog szívni.Akiket utána a magáncégek kiraknak az utcára és a lakásukat kiadják jobban fizető ügyfeleknek. De ez nyilván hosszabb folyamat lesz, hosszútávú befektetés.
    Egy ismerősöm -nem magyar- 3 lakása van belgium hollandia 2, bérbe adja őket, fizeti a részleteket belőle, és feleségével ők is egy kis faluban kis pénzért bérelnek lakást. Eltelik majd 10-15 év lesz 3 lakása aminek a bérleti díja havi 4-5000 euro- az ő kis zsebében landol majd.”
  • 82. keiner 2010. augusztus 06. 13:23
    „79. Gyurcsi, tisztában vagyok vele. Mi magunk festünk, kisebb javitást mi végszünk és vigyaszunk a lakásra. Ez a 100 Euró csak javitásra megy, ami felette van a tulájdon cég fiszet. Festeni itt majdnem mindenki tud, söt, tapétaszni is. Söt, magunk tedtünk laminatot is, mi vettünk, csak engedély kell a lakáscégtöl.
    Ja, bocs, német vagyok, azért tudom, hogy müködik ez.
    Ach ja, a fiszetések már régen nem olyan mint pár év ezelött. Nekem példaul szerenycsém van, hogy nem egyedül élek, a lakbér olyan magas mint a rokkantnyugdijam, a lakás 70nm.”
  • 81. Gyurcsi 2010. augusztus 06. 13:13
    „80. hozzászólás geza 2010.08.06. 12:56
    A bérlők nem azonosak a lakáshitelesekkel. Ők legfeljebb kényszerbérlők lehetnek egyszer valamikor.”
  • 80. geza 2010. augusztus 06. 12:56
    „# 74
    Megoldás bajbajutott lakáshitelesek megsegítésére
    Az állam átvállalná a törlesztést - bérlővé válnának a tulajdonosok

    Korózs Lajos kérdésre válaszolva elmondta: az állam átvállalná a lakáshitel-törlesztését azoknak, akik azt nem tudják fizetni. Erről polgárjogi szerződést kötnének, a korábbi tulajdonosok bérlővé válnának, és így az államtól bérelnék tovább ingatlanjaikat.”
  • 79. Gyurcsi 2010. augusztus 06. 12:48
    „75. hozzászólás keiner 2010.08.06. 12:15
    "...bent a lakásban a bérlö físzet, a festést és minden javitást 100 Euró alatt."
    100 euro az durván 30 ezer forint. Mire elég ma 30 ezer forint? Festésre, javításra? Tisztában vagy az árakkal?”
  • 78. Morpheus_RexXx 2010. augusztus 06. 12:39
    „76. jq 2010.08.06. 12:23 ...he nem volt ezalatt egyéb költséged, ami gykorlatilag kizárt...
    - nem kizárt. :) Persze vannak akik nem ismerik mind2 oldalon a jogokat és KÖTELEZETTSÉGEKET.
    De nem vetted figyelembe az ingatlanérték/ár változást sem. Nem érdemes pl. egy 8millás lakást mindig megvenni 8ért. Főleg ha az nem 5 szintes panel, vagy tégla blokkos... vannak panellakások, amik lassan 4et sem érnek, mégis 6-7 millára tartják. Előbb - utóbb, de inkább előbb, valakik nagyot fognak bukni ezeken a paneleken mint vásárló. Hiába hőszigetelés és panelprogram... lassan olyan lesz, mintha a tyúkólat hőszigetelnénk és nemes vakolnánk. :D”
  • 77. Morpheus_RexXx 2010. augusztus 06. 12:33
    „A jelenlegi gazdasági helyzetben és munkalehetőség mellett bérelni éri meg legjobban. Igaz más fejlettebb és rugalmasabb gondolkodású országokban ez egy természetes életmód. Ott bérelnek, ahol éppen a munka szükségessé teszi. E mellett persze vesznek valami kis ingatlant ha van rá lehetőség, hogy a hétköznapok elöl időnként legyen hová visszavonulni rövidebb/hosszabb időre.

    De azért bizonyos kijelentések előtt tájékozódni kellene. :)
    Kimaradt az, hogy nem csak hitel van (persze ez a bankoknak a legjövedelmezőbb még most is), hanem lízing is. És persze még ott van a visszlízing is. :) No ez utóbbit nem reklámozzák a bankok, pedig mindegyiknél van. Ez tulajdonképpen arról szól, hogy nem hitelt vesznek fel meglevő ingatlanra, hanem megveszi a bank és lízingdíjban visszavásárolja az ember. Így max. miután már 1x megkapta a tag a pénzét, nem úgy mond le az ingatlanról ha nem tud fizetni, hogy közben a hitelt meg törlesztheti ha esetleges az árverésen befolyó eladási ár nem fedezi a dolgokat, hanem tiszta lappal... nincs bárlista, nincs bíróság és stb.

    A lényeg, hogy a lízing is kijön annyiból mint egy bérlés, sőt, akár még kevesebből is. Persze ha nagyobbak az igények mint ami "jár", akkor fizethet lízingben is 50-100 rugót... :P”
  • 76. jq 2010. augusztus 06. 12:23
    „Ha megveszel egy lakást mondjuk 8 millióért és kiadod havi 40+rezsiért, akkor 16,66 év múlva térül meg (he nem volt ezalatt egyéb költséged, ami gykorlatilag kizárt) ez évi 6 %-nak fele meg. Ekkora árbevételért senki nem fog ebbe befektetni, akkor egyszerűbb állampapírt venni.”
  • 75. keiner 2010. augusztus 06. 12:15
    „74. Gyurcsi , nem az állam, cégek. Nálunk németbe vannak cégek. akik felvársárolnak házokat és bérbe adnak a lakásokat. Ök mindenér fellelös, karbatártás stb, a többi, bent a lakásban a bérlö físzet, a festést és minden javitást 100 Euró alatt.”
  • 74. Gyurcsi 2010. augusztus 06. 11:44
    „68. hozzászólás geza 2010.08.06. 08:59
    Az elszegényített állam vesz lakásokat a bankoktól? Ezt magad sem gondoltad komolyan.
    Fordítva. Az elszegényített önkormányzatok bérlakásaira, ingatlanaira teszik rá a bankok a kezüket. Mit gondolsz miből fizették az önkormányzatok az energiatakarékossági program költségeinek önkormányzati egyharmadát? Az ilyen lakások bérlőivel most is kiszúrtak a bankok javára.”
  • 73. Girl 2010. augusztus 06. 11:23
    „Szia keiner!Igen fontos az apa meg az anya de egy bérelt lakásból hamarabb kitesznek mert gyereked van sajna mi már éltünk át ilyet mikor megszülettek az ikrek.Ezért választottuk azt hogy inkább bele vágunk egy lakásba és azért dolgozzunk.De az apa meg anya mellet szüksége van nagyira,nagypapira,unokatestvér..stb.stb.Mert ugye az se megoldás ha állandóan utaztatod a gyereked hogy lássa a rokonokat.?De mi nem lapos tv-ért dolgozzunk nekünk jó a régi tv is.Hanem a lakásért hogy minél hamarabb kitudjuk fizetni.Az hogy vannak akik kint így élnek annak is biztos megvan az oka és csak ez a megoldás hogy külföldön vállalják ezt az életett de gondolom nem egy életre.Nekem is van kint rokonom nem is egy németben mert per pillanat ez volt a legjobb megoldás. Mert hát itt munka enyhén szólva nem sok van vagy ha van éhbérér amiből még egy bérlakást is nehéz vagy egyáltalán nem lehet fent tartani.De biztos van egy csomó ellenérv is.Mi ezt láttuk jónak.De ezt se a végletekig de a férjem olyan szerencsés helyzetben van hogy nem kell neki a szállásért fizetni.Szép napot!Jó hétvégét!:)”
  • 72. la-za 2010. augusztus 06. 10:50
    „Az ingatlanosnak esetleg akkor van haszna a vevőn, ha ő intézi a hitelt is (jutalék). Ha nem ott intézi, az aktuális hitelközvetítő akkor is megkapja a jutalékát és a vevőnek alapesetben, akkor sem kell többet fizetie, mint ha bemenne egy bankfiókba...”
  • 71. la-za 2010. augusztus 06. 10:48
    „66. Larsson 2010.08.06. 08:35

    Nem építheti be az árba. Ha az ingatlan értékénél a saját hasznával drágábban akarja eladni, akkor sosem fog túladni rajta. Ez az eladó "vesztesége".”
90 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szobrot kap Gregor József

Szoboravatással, koncerttel emlékeznek vasárnap Szeged világhírű basszistájára, a 2006-ban elhunyt Gregor Józsefre, aki augusztus 8-án lenne 70 éves. Tovább olvasom