Délmagyar logó

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 0°C Még több cikk.

Lakat kerül a szegedi Royal Hotel ajtajára

Szeged - Akár egy évig is zárva maradhat a szegedi Royal Hotel. A tulajdonosok már többször próbáltak túladni rajta – sikertelenül. A hotel iránt érdeklődők Kardos Péter szavai szerint valamilyen formában meg akarják tartani a Royal szálloda-jellegét.
Ismét bezárja kapuit a Royal Hotel. A szegedi szálloda alkalmazottjai úgy tudják: átépítés miatt kerül rá lakat október 1-jével, és a patinás épület legalább egy évig nem fogad vendégeket. Kardos Péter, a Royal egyik résztulajdonosa csak a bezárás tényét erősítette meg. – Dolgozunk a hotel jövőjével kapcsolatban, de az információk nem nyilvánosak – hárította el első körben érdeklődésünket.

A szálloda idén jóval hamarabb zár, mint tavaly – akkor december elején lakatolták le az ajtaját. A résztulajdonos pontos dátumot ugyan nem említett, azt viszont elárulta, hogy az épület novemberre már biztosan zárva lesz.

Kardos Péter a tavalyihoz képest korábbi bezárást elsősorban a szegedi szállodák gazdaságtalan téli üzemeltetésével magyarázta, ugyanakkor nem zárta ki annak lehetőségét sem, hogy most valóban hosszabb leállásra lehet számítani. – Ha elkezdődik a felújítás, akkor biztos, hogy az legalább egy évig tart. Két-három komoly érdeklődővel tárgyalunk, mindannyian más jövőt szánnak az épületnek. Van, aki kizárólag szállodaként, más társasházként és hotelként működtetné tovább a Royalt – fogalmazott Kardos. A legbiztatóbb tárgyalásokat egy külföldi cégcsoporttal folytatják, amelyről közelebbit azonban nem sikerült megtudnunk.

Arra a kérdésre, hogy az idei nyár kimagasló turisztikai forgalma ellenére sem merült-e fel bennük az épület megtartása, Kardos Péter úgy fogalmazott: a tulajdonosi kör nem osztja azt az optimista szemléletet, miszerint a belföldi turizmussal minden rendben van. Ugyanakkor a jogerős építési engedély birtokában az átalakításra – ami véleménye szerint legalább egymilliárd forintba kerülne – ők is vállalkoznának. Szavaiból mégis arra következtettünk, hogy a kft.-nél elsősorban az épület eladása van napirenden. Arra a kérdésre azonban, hogy a Royal sorsa pontosan mikor is rendeződhet, Kardos Péter nem tudott válaszolni.

Többször próbálták eladni

A Royalt a HungarHotels privatizációja során 1992-ben egy magánszemély, Lakatos Zoltán vásárolta meg az államtól 125 millió forintért. Az Eurázsia Kft. a hotelt 1996-ban vette meg a vállalkozótól. A szállodától azóta többször is meg akart válni a vezetőség.
2002. október 15.: Licitáláson dől el, hogy kié lesz Szeged patinás szállodája – nyilatkozta Németh István, a hotel akkori igazgatója, aki szerint a Royal csak akkor tudna biztos pozíciókat kiharcolni magának, ha több százmillió forintos fejlesztésekbe kezdene a tulajdonos. Egy ekkora beruházást a kft. azonban nem kívánt finanszírozni.
2002. december 6.: Változatlan profillal, továbbra is szállodaként üzemel a Royal, amelynek tendereztetését visszavonták. A tulajdonosok több befektetővel is tárgyaltak, de nem találtak olyan üzleti konstrukcióra, mely elfogadható lett volna számukra.
2006. november 20.: Megint árulják a Royalt, immáron bővítésre vonatkozó jogerős építési engedéllyel. Kardos Péter elmondta: azért válnának meg a szállodától, mert át szeretnék strukturálni befektetéseiket. Az építési engedély szerint a szállóra újabb emeletet húzhatnak, wellnessrészleget alakíthatnak ki, az udvaron pedig egy 80 férőhelyes parkolóházat építhetnek fel.
2006. december 8.: Három-négy komoly befektető érdeklődik a belvárosi hotel iránt. Kardos Péter szerint 2007. január végére várható döntés arról, ki veheti meg és építheti át az ingatlant. A hotel bezárt, és április közepén nyitott ki újra. Átalakítás nem történt. 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tovább tart a termálkútvita Szegeden

Szeged - A Fidesz szerint Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármestert terheli a felelősség az… Tovább olvasom