Délmagyar logó

2017. 04. 25. kedd - Márk 6°C | 21°C Még több cikk.

Lángosteszt a kánikulában

Szeged - Szabolcsban kaporral is felturbózzák, Szegeden félbehajtják, sajttal, sonkával töltik, vagy éppen bő olajban áztatják – a nyár egyik elmaradhatatlan kellékét, a lángost kóstoltuk meg a Tisza-parti város több pontján. Hol zsíros ujjbeggyel, hol sajttal az orrunkon.
– A piros lábosomban csinálom a lángost, a tésztába kaporlevelet is teszek, jól belenyomkodom. Szabolcsi vagyok, ott így készül – kápráztat el rögtön nagy szegedi lángostesztünk első állomásán, a Cserepes soron a 70 esztendős Fazekas Béláné. Nem csoda, hogy unokája, Tóth Kinga kategorikusan kijelenti: „csak a mamánál eszek lángost".

A kenyérrel egyidőben felfedezett, kezdetben a maradék tésztából készülő ínyencségbe kerülhet tökmag, kefir, lekvár, káposzta, sőt akár juhtúró is. Hozzátartozik a nyárhoz, mint a hirtelen feltűnő tinizenekarok vagy a bőrgomba. Szeged legfrekventáltabb lángososait jártuk sorra.

Fazekas Judit és Tóth Kinga a Cserepesen tesztelt Fotó: Miskolczi Róbert
Fazekas Judit és Tóth Kinga a Cserepesen tesztelt
Fotó: Miskolczi Róbert

– A Mars téren és itt, a Cserepesen szoktunk lángosozni. Az itteni ízletesebb. Ez nem olajos, látja? Ha megtöri, nem csöpög belőle – mutatja Fazekas Judit. – Sok legyen és forró az olaj. A jó lángoshoz 20 liter kell – árulja el a lángossütő, Makra László. Majd figyelmünkbe ajánlja a töltött verziót.

Tengerentúli beütésre figyelünk fel, amint elénk kerül a félbehajtott, olvadt sajttal és sonkával megtöltött étek. A magyar hot dog, a puszta hamburgere ez! A 380 forint először soknak tűnik érte, hiszen nem is túl nagy, de az aranyszínű, ropogós tészta és az ízletes „töltelék" kárpótol – lelőjük a poént: körutunk legjobb lángosa ez, 10-ből 8 pontos.

Az Olajbányász téren a sima 160, a sajtos 220, a sajtos-tejfölös 260 forint. Utóbbit választjuk, akárcsak Erdei Péter. – A Balatonnál feleekkora, és háromszor ennyibe kerül. Székesfehérváron sincs ilyen jó lángos – helyezi mustránkat országos perspektívába. A tészta itt is finom, sőt nagyobb adag, mint a Cserepesen: 20 centi az átmérője. Ám ujjbegyünk is ragacsosabb, mint gasztrotúránk előző állomásán: papírunk gyorsabban „átizzad" a bőséges olajtól. A tejföl mennyisége elegendő, a sajt lehetne több, de a kettő ízkombinációja elfeledtet mindent: 7 pont.

„A zsírt, melyben nemzet süllyed el" – idézzük kifordítva Vörösmartyt a Mars téren, a pavilonok mellett: tán itt a legszaftosabb a lángos az egész városban. Drágább is: a „síma" (sic!) 170, a sajtos-tejfölös 330, a pizzás 350. Gyanús, hogy amint kimondjuk, mit kérünk, már maga elé is penderít az eladó egy lángost. Ízvilágában átlagos a fokhagymás-sós változat. Olyan 6-os. De akkor miért drágább?

Makra László így kínálja a lángost a Cserepes sori piacon Fotó: Miskolczi Róbert
Makra László így kínálja a lángost a Cserepes sori piacon
Fotó: Miskolczi Róbert

Még ezen gondolkodunk, mikor felszállunk az 5-ös trolira, és szembesülünk a lángosozás esztétikai hátrányaival: orrunk sajtos maradt. A fokhagymától a kóbor macskák is rámenősebben közelítenek felénk, amint a Ligetfürdőbe ballagunk.

Mintha az Aranypartra érkeznénk: a sima 220, a sajtos-tejfölös 400 forint. Cserébe itt a legnagyobb a választék, hatféle lángos kapható. Ezek a legnagyobbak is, 23 centiset kapunk. Sőt megint beköszön Amerika: ketchupos-sajtos feltétet is kérhetünk.

Az orrunk előtt sül, látjuk, bő olajban. Fájdalom, ebből keveset észlelnek ízlelőbimbóink: fojtós. Ha nem lenne rajta fokhagyma, egy kis lekvárral elmenne fánknak. Az élménymedencében megéhezett Nacsa Anett és Molnár Virág azonban nem így gondolja. Fokhagymát viszont nem tennének rá – „az a nyári szerelem legnagyobb ellensége".

Tésztagyúrás

Otthon is bátran nekiveselkedhetünk a tésztagyúrásnak. A lángos hozzávalói: 40 deka liszt, 3 deka élesztő, 2 főtt burgonya, 1 evőkanál olaj, só, 2 deci langyos tej, 1 kanál cukor. Az élesztőt 1 deci tejben megfuttatjuk egy csipet cukorral. A lisztbe tesszük a kovászt, az áttört burgonyát, az olajat, és langyos sós tejjel lágyabb tésztát dagasztunk, majd jól felverjük. A tetejét meghintjük liszttel, ruhával letakarjuk, egy órát kelesztjük. Ha jól, nagyjából a kétszeresére megkelt, tenyérnyi darabokra vékonyan kihúzzuk, forró olajban, de lassú tűzön sütjük, először az egyik, majd a másik felét. Hideg olajba sohase tegyük, mert a zsiradékkal teleszívja magát. A kisült lángosokat szedjük papírtörülközőre, majd csepegtessük le. Különféle előre elkészített feltétekkel (reszelt sajttal, tejföllel, fokhagymával) megrakva fogyaszthatjuk.

Olvasóink írták

  • 1. Pipice 2008. augusztus 01. 11:29
    „Szeged legjobb lángosa szerintem a Szilléri sugárúton készül, a Szerencsejáték Rt. épülete mellett, a Talp-on állóban, Sanyi bácsinál. A sima 160 forint és ´csak´ a klasszikusok vannak (fokhagymás /alapáron/, tejfölös, sajtos, sajtos-tejfölös).
    Érdemes időben ébredni, mert 6:30-tól sok esetben 11:00 ig sem tart a napi sütnivaló. Ha elfogy, akkor másnapig várni kell a falatozással. Hja, és hétfő szünnap!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Délben részleges napfogyatkozás

Szeged - Két év után ma ismét részleges napfogyatkozást láthatunk Magyarország területéről 11 óra 8… Tovább olvasom