Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Lassan szaporodnak a körforgalmak

Sokasodnak Szegeden a körforgalmak, bár pénz híján nem olyan gyorsan, mint amennyire szükség lenne rájuk. Leltároztunk: tizenhármat használunk, kettőt építenek, nyolcat terveznek.
A szegedi utcákat és főútvonalakat nem a manapság rájuk zúduló forgalomra tervezték. A kereszteződésekbe ömlő gépkocsiáradatot egy darabig fékezték a rendőrlámpák, de más megoldás után kellett nézni. A kilencvenes évek közepétől „körforgalmasítottak" – a tarjáni Csillag téren. Megszűnt a sorbaállás, vége lett a dugóknak, a sofőrök és a gyalogosok is úgy érezték, haladnak. Könnyen megszokták az új rendet, bár akad, aki nem tudja, hogy mindig a kör belsejében haladónak van elsőbbsége, és hogy indexelni csak kifelé kell.

A jó tapasztalatok alapján a városi és állami utakra egymás után telepítették a „körjáratokat" oda, ahol elfért és ahol futotta rá a költségvetésből. Kiss Gyula, az önkormányzat fejlesztési irodájának munkatársa elmondta, tévedés, hogy a körforgalom olcsóbb a lámpáknál. Ellenkezőleg. A méretétől és az alatta futó közművezetékektől függően két-három millióval, de akár százmillió forintokkal is megdrágíthatja az átalakítást. Annál biztonságosabb egy körforgalom, minél kisebb. Az elsőgenerációs harminc-negyven méter sugarú nagykörök könnyen bedugulnak annak ellenére, hogy sávot is lehet bennük váltani. Fejlettebbnek számít a második generáció, ahol a nyolc-tíz méteres sugarú kerengőben legfeljebb harmincan forognak.

A legelsők

Idehaza a legelső körforgalmat az a Rigó Mihály tervezte a nyolcvanas években az 55-ös és az 53-as út kisszállási csomópontjába, aki most Magyar Közút Kht. szegedi műszaki igazgatója. Körforgalomnak látszó kereszteződés persze előbb is épült, a Lánchíd budai lábánál. A francia mintára köröző forgalomban azonban sokáig a bemenőknek volt elsőbbsége, ezért gyorsan bedugultak. Az angol példa nyomán változtatták meg a közlekedési szabályokat, mire minden fennakadás magoldódott. Még variálták is, a legelső spirálisan keringető kör idehaza az algyői Téglás utcánál épült négy éve.  
A hely szűke miatt minikör épült a színház sarkára, a Mátyás térre és pár hónapja a felsővárosi Tabán és Tápai utca kereszteződésébe. Ezeket leburkolják, hogy a buszok és teherautók áthajthassanak rajta, különben nem bírnák bevenni a kanyart. A Csillag térihez hasonló körforgalmat létesítettek a városban még négy helyen: a Bécsi körút–Szentháromság útja, a Vásárhelyi Pál utca–Bakay utca, a Csongrádi sugárút–Ipoly sor sarkára. Az országban először pedig a Dugonics térre épült duplakör, közös tömegközlekedési sávval. Legújabban a nagyok az állami utakra épültek, például ott, ahol a nyugati elkerülő út főutakkal találkozik, és még kettő a dorozsmai nagybani piac mögött vezeti körbe a forgalmat.

A körforgalmak telepítése nem áll meg. Kiss Gyulától megtudtuk, tíznek a tervezése, építése van éppen folyamatban. Legkésőbb szeptember végére használható lesz a Damjanich utca végén épülő csomópont, a másik pedig a dorozsmai templomnál.

Egyelőre csak papíron, de már létezik két elképzelés az Újszegedi Tököly utcára. Megváltás lenne a közlekedőknek, de még pénz híja van a Belvárosi temető sarkán és a Kossuth sugárút–Rókusi körút találkozásánál. Ez utóbbi megépítése az Izabella híd lábánál – közművektől függően – elnyelhet a becslések szerint akár félmilliárd forintot is. Minden készen áll a Szabadkai út–Horgosi út körkörös csatlakoztatásához, ott a lakópark beruházójának kellene megépíteni a körforgalmat. A lakópark másik felén a Móravárosi körútra épül még egy, az új bevásárlóközponthoz. Szeged határában is körözhetünk három új ponton: a dorozsmai vásártérnél, a budapesti úti logisztikai központnál, valamint az M43-as és a 47-es út kereszteződésénél. Ám ott egyelőre még az út is várat magára.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fütyülnek a korlátozásra

Harminc kilométeres sebességkorlátozást vezettek be a Bertalan hídon, mert a hőtágulásáért felelős… Tovább olvasom