Délmagyar logó

2017. 01. 23. hétfő - Zelma, Rajmund -8°C | 4°C Még több cikk.

Lebukott a fantomcég

Kistelek - A fóliakertészet, ahova tegnap lecsaptak a munkaügyi ellenőrök, mindent szabályosan csinált. A romániai idénymunkásokat szállító, balástyai vállalkozásról viszont kiderült, hivatalosan nem is létezik.
Ellenőrök lepték el tegnap reggel a Kurucsai és Társa Kft. kisteleki tanyáját. Az APEH revizorai, a munkaügyi, munkabiztonsági, növény-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági hatóság felügyelői, valamint a rendőrség bevetési csoportja – összesen vagy tizenöten – szállta meg a családi fóliakertészet sátrait. Megtudtuk, a hatóság konkrét bejelentés alapján ment éppen hozzájuk. A gazdaság területén harmincan dolgoztak. Mindnyájan készségesen előjöttek, megmutatták papírjaikat. A fóliaállításhoz, paprikapalántázáshoz a cég maga is felvesz a környékből alkalmi munkásokat kiskönyvvel. Ha nagyobb létszám kell, két vállalkozóval szerződnek, ők hoznak embereket. Az ellenőrök minden szerződést, iratot átvizsgáltak.

– Megszoktuk, hogy razziáznak. Nemcsak Kikelet hadművelet létezik, tavaly óta négyszer jártak nálunk. Akit igazoltattak, az mehet vissza a dolgára, nem esik ki túl sok idő – mondta a családi gazdaság vezetője, Kurucsai Tamás, akit telefonon értünk el. Azt mondta, nem kockáztatnak. Nem tehetik meg, különben még el sem ültetik a zöldséget, a hatóság már le is kaszálja a bevételt. A kisteleki gazdánál mindent rendben találtak a munkaügyesek, de úgy tudta, a nála dolgozó egyik vállalkozásnál bukkantak szabálytalanságra. A cég nevét, amely nyolc román állampolgárt vitt hozzájuk, nem árulta el.

A kisteleki fóliakertészetben mindent rendben találtak az ellenőrök. Az alvállalkozónál viszont nem. Fotó: Karnok Csaba
A kisteleki fóliakertészetben mindent rendben találtak az ellenőrök.
Az alvállalkozónál viszont nem. Fotó: Karnok Csaba

– A kistelekiekkel kötött szerződést rendben találtuk, ott tovább nem vizsgálódtunk. Az alvállalkozónál viszont minden szabálytalan volt – összegezte a munkaügyi felügyelő ellenőrzésük lényegét, akinek munkája miatt nem mutathatjuk az arcát és a nevét. A szegedi cég hivatalosan nem is létezik, januárban törölte a cégbíróság. A fantomcég pedig hiába vett fel munkásokat, hiába kötött szerződést – mindent illegálisan csinált. Ráadásul visszaeső: a munkaügyi felügyelőségnél folyik már ellene eljárás. Korábban is lebukott feketemunkásokkal. A munkaügyi felügyelőség kereste háromszor, de egyetlen hivatalos levelét sem vették át. A kisteleki tanyára érve állítólag úgy nyilatkozott a cég képviselője, hogy azért nem találták, mert kiköltözött egy Balástya melletti tanyára. Információink alapján megpróbáltuk elérni a céget, de sem működő telefonszámra, sem létező címre nem bukkantunk.

20 millió a plafon

Szabályosan működő cég sem közvetíthet alkalmi munkavállalói könyvvel idénymunkást. Egyetlen feketemunkás miatt 30 ezer és 3 millió forint között büntethet a munkaügyi hatóság. Az első alkalommal átlagosan 200 ezer forint fejenkénti büntetést szabnak ki. Ha többször bukik le feketemunkása a munkáltatónak, és más szabálytalanságot is találnak, a büntetési tételek – mérlegelés szerint – hatványozódnak. Visszaesőket a munkaügyi felügyelőség 20 millió forintra is büntethet. A balástyai fantomcég esetében tart még az eljárás.

Fekete sereg

A hatóságok idei Kikelet akciójáról még nincsenek adatok. Tavaly a húsvét előtt indított, egy hónapos razziasorozatban a munkaügyi felügyelet Csongrád megyében 1179 munkavállalót ellenőrzött; 742 volt szabálytan, ennek fele, 378 a feketemunkás. 168 ellenőrzésen összesen 106 esetben büntettek, közel 50 millió forint munkaügyi bírságot róttak ki.

Olvasóink írták

21 hozzászólás
12
  • 21. CID 2009. április 11. 17:42
    „Minden indulat nélkül : A fennt említett és más mezőgazdasági vállakozók szarrá keresik magukat. Azt sem tudják hová tegyék a pénzüket. Ezen extraprofit annak is köszönhető, hogy a járulékokat igyekeznek a legminimálisabban fizetni, alkalmazzák a román vendégmunkásokat ( akik egyébként romániai cigányok ), minden elképzelhető támogatást ( állami, EU-s ) igénybe vesznek ( persze legtöbbjök nem is lenne rá jogosult). Jól teszi a hatóság ha ellenőrzi a "parasztokat". Tudnék még egy két helyet ahová elmehetnének. Kicsit utánanéznének a mezőgazdasági "nagyvállakozóknak" mindjárt nem a családi pótlékkal kellene kezdeni a megszorításokat.”
  • 20. varadipal 2009. április 10. 13:17
    „Minden indulat nélkül: A termelésből származó állami jövedelem nem elég a költségvetés fenntartásához, mert a termelő és szolgáltató ipar a padlón van. Az állami bírságolás, fiskális szemlélet és igen célravezető, a legtöbb ellenszolgáltatás nélküli közszolgáltatás nemzeti bevételi forrása az adók és illetékek mellett.
    Az Apeh, a rendőrség és a vám, valamint az ellenőröket ellenőrző másik 63 szervezet külön előadókat foglalkoztat a bírságolásokra, a fellebbezések 80 %-át elutasítják ködösített jogerős határozatokkal.
    Sajnálatos módon a közigazgatás a primitivitás szintjére süllyedt.A kKomoly szakemberek a versenyszférába kényszerültek 1995-tő napjainkig.”
  • 19. jen 2009. április 10. 09:13
    „Na na. Az a 1000 euros minimálbéres román vendégmunkást megnézném.
    Az építöiparban esetleg van ilyen, de a mezögazdaságban egész biztos alul vannak fizetve nyugaton is. Németben is 2.50 eurot kap egy mezögazdasági lengyel vendégmunkás. És fizetnie kell a szállást meg a kaját, az utat oda vissza.”
  • 18. emzsr 2009. április 10. 08:45
    „Aki ezt nem hiszi, nézze meg, hány külföldi rendszámú személyautó araszolgat a Kossuth Lajoson, meg a 43-ason.”
  • 17. joy 2009. április 10. 08:43
    „Gratulálok a kisteleki tulajnak!
    Még nagy, multi, és állami cégek is rendszeresen belebuknak a feketemunkások alkalmazásába!

    A feketemunánál aljasabb dolog, nemzetellenes bűn kevés van.
    -1. A feketemunkás jogfosztott rabszolga.
    -2. Senki nem fizet utána semmiféle járulékot.
    -3. Nincs biztosítása, baj esetén senki nem segít rajta
    -4. Nem lesz nyugdíjalapja.
    -5. TB-t sem fizet snki, betegség esetén mindenért külön fizetnie kell!

    A rabszolgamunka egész EUrópában rabszolgamunka.
    Itáliában egy keresetből egész népes család megél a városszéli nyomornegyedek bódéiban. -Némi lopással kiegészítve a jövedelmüket.
    Utálják is őket rendesen a helyi lakosok.”
  • 16. emzsr 2009. április 10. 08:42
    „Akár hiszitek, akár nem, ma már magyarokat visznek Romániába dolgozni... Mert a románok már 10-20 évvel ezelőtt szétlibbentek Németországba, Kanadába, Spanyolországba, Olaszországba, USÁ-ba stb. Nincs otthon, aki dolgozzon. Ők csak a pénzt küldik haza, ha van még otthon családtag.”
  • 15. cselac 2009. április 10. 08:01
    „Te, flex, nyugaton a románok tényleg 1000 eurós bérhez vannak szokva...a tehetősebb és a szerencsésebb kimegy spanyolba meg itáléba, nem ide jön.”
  • 14. flexsnake 2009. április 10. 00:05
    „12. persze az összeg csupán tájékoztató jellegű volt. Az 1000eus minimálbér teljesen reálisnak tűnik.... És ezt komolyan is gondoltad vagy röhögtél amikor írtad?”
  • 13. flexsnake 2009. április 10. 00:05
    „12. persze az összeg csupán tájékoztató jellegű volt. Az 1000eus minimálbér teljesen reálisnak tűnik.... És ezt komolyan is gondoltad vagy röhögtél amikor írtad?”
  • 12. lacipapa68 2009. április 09. 23:07
    „Nem tudok arról,hogy a románok /vagy a moldovaiak/ 120-ért idejönnének dolgoni.Jó, ha udtok aról,hogy Romániában a tényleges keresetek a magyar átlag felettiek.Ezt az órabért különben a Munka Törvénykönyve sem engedi.Úgy tűnik nekem,hogy te /Flex/ megrekedtélé a 18 évvel ezelőtti állapotokon. a nyugaton doldozó román hozzá van szokva az 1000 eurós inimálbérhez.Tévedésben éltek.”
  • 11. flexsnake 2009. április 09. 21:58
    „120ft/óráért szedsz zöldet? Ez az a növény amit a virágok közé raknak. Szanaszéjjel szúrja a kezed.
    Magyar nem vállalja el? Hát hallod, én is felveszek valakit 10ft/óráért hogy a wc-met takarítsa. Szerinted hányan szeretnék azt a munkát?”
  • 10. micsibucsi 2009. április 09. 21:24
    „Flex is úgy van mint az egyszeri ember! Bármilyen munkát kínáltak neki az nem volt jó, mert szerinte az mind női munka volt! Vagy is csinálja az a jó Q.va anyátok!!”
  • 9. flexsnake 2009. április 09. 21:16
    „8. azért nem mennek oda magyarok dolgozni mert szaréhugyé senki nem dolgozik.
    Egyébként ezek a cégek nem szoktak hírdetni. Úgy hozzák nekik a románokat.
    Jártam romániában. Maradjon mindenki ott ahol lakik. Itt idegenek. Van fogalmad mennyi román követett el dél-alföldön bűncselekményt? Rengeteg. Ez a probléma egy időben akkora volt hogy komolyan beszéltek róla fent. Végre sikerült legalább a határőrök munkájával szűrni de így látszik magyar tettestársak is vannak. Se munkavállalási se érvényes szerződések. Kiskönyvvel alkalmaznak embereket? Nézd meg hány napot lehet vele dolgozni egy helyen. Az AMV arra lett kitalálva hogy a feketegazdaságot szürkítse de ezt visszájára fordítják.
    És akkor még itt egy rakás román is. Ne jöjjenek át, ne vegyék el más helyét és ne vigyék le a béreket azzal hogy alávállalnak a többinek.”
  • 8. lacipapa68 2009. április 09. 20:26
    „Flex!Látom,hogy ki nem állhatod a románokat.Én is így voltam 2005-ig.Aztán kitévedtem Romániába életemben először.Azóta kb. 35-ször jártam kint.Mi volt,ami megfogott?Az embeek sokkal barátságosabbak,mint Magyarországon.Ha egy román ember egyszer elhív vendégségbe,akkor bármit csinálsz,nem zavar ki a házából.Az,hogy most Kisteleken bukta volt,szereintem nem a románok bűne volt,hiszen nyilván át voltak verve.Bagóért ők sem mennek el,esetleg a moldáv állampolgárok.Miért nem mennek a magyar polgárok a cikkben említett helyre dolgozni?Mert büdös a meló?Akkor miért nem a magyarokat szidod?”
  • 7. flexsnake 2009. április 09. 19:47
    „3. mikor majd ezek a külföldiek a te házadat lopják szét, térdelj és szeresd öket te marha.”
  • 6. klj_54 2009. április 09. 19:09
    „3. hozzászólás KamuNeni 2009.04.09. 17:59

    És a megélhetés mellett kötelessége betartani a kötelezettségeit!”
  • 5. sós 2009. április 09. 18:09
    „Azt mondják,hogy azért kell román feketemunkást alkalmazni,mert Magyar ember nem megy el ennyiért dolgozni.Hát én ismerek egy két szarházi léhűtő naplopót,aki folyton azért sír,hogy nincs munka ebben az országban.Nem is akar dolgozni,de a segélyt azért felveszi.Ez a könnyebb.Itt azért megjegyezném,törvény kellene,hogy kényszerítse ezt a léhűtő réteget a munkára.Aki nem dolgozik az ne is egyék!(tisztelet azoknak akik tényleg nem tudnak valamiért dolgozni).”
  • 4. Popipárna 2009. április 09. 18:04
    „Gondolom azokhoz is kiszaladtak aki a bejelentést tette, ha már ott vannak.”
  • 3. KamuNeni 2009. április 09. 17:59
    „Ha fekete munkas ha nem a cegnek akkor is joga van megelni. Ezek a razziak csak a buntetesi penzert vannak es nem azert hogy a gazdasagot elosegitse. A cegeket nem engedik normalisan mukodni ami normalis egy business vilagban es ezert ott csalnak lopnak ahol tudnak es jogosan is szerintem. A cegek penzt tennenek a gazdasagba ha ezek az ugynevezett Eus torvenyek amik csak MO-n leteznek hagynak oket. De mivel a magyar allamot nem erdekli hogy elobbre juttasa az orszagot igy minden penzcsinalo tevekenyseget el lehetetlenit es tonkre tesz minden vallakozast ami esteleg meg eleg bator ahhoz hogy valamibe bele is vagjon es ezert duborog a gazdasag es ezert MO europa vicce es mumusa lett.”
  • 2. flexsnake 2009. április 09. 17:32
    „román feketemunkások.... kérjetek állampolgárságot és kérdezd meg miért nem akarjuk hogy állampolgár legyél. Ezé bameg.”
21 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

150-nel az autópályán

Enyhít a gyorshajtókkal szemben alkalmazott szigorán az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium.… Tovább olvasom