Délmagyar logó

2017. 04. 26. szerda - Ervin 8°C | 22°C Még több cikk.

Lecserélik a megrongált jelzőtáblákat

Novemberben mintegy 200 közlekedési táblát cserélnek ki a szegedi belvárosban. A környezetgazdálkodási kht. munkatársai szerint az utóbbi hónapokban egyre több KRESZ-táblát firkáltak össze, illetve ragasztottak le matricákkal.
A Deák Ferenc utca tábláit is rendszeresen megrongálják – most is tele van viccesnek szánt matricákkal. Fotó: Karnok Csaba
Egyre több állatfigurát ábrázoló matricát ragasztanak a közlekedési táblákra, de előfordult már, hogy egy géppisztolyos alak tűnt fel az irányjelző táblán, megnehezítve a járművezetők tájékozódását. Serege János, városüzemeltetési részlegvezető szerint az utóbbi hónapokban a graffitisek célpontjává váltak ezek a táblák, és munkatársai azt gyanítják, hogy a firkákkal, illetve matricákkal üzennek egymásnak a fiatalok.

A környezetgazdálkodási kht. novemberben kicseréli az összes megrongált táblát, mert komolyan veszélyezteti a közlekedés biztonságát, ha nem látható jól egy közlekedési jel. Az akció másfél millió forintba kerül, ami hiányozni fog a cég költségvetéséből, ugyanis a karbantartásra, cserére szánt 20 millió forint már elfogyott. Egy új tábla 4-8 ezer forintba kerül, de a nagyobb méretű, besorolást jelzők ára akár 15-20 ezer forint is lehet. A cég azért nem próbálja meg vegyszerrel tisztíttatni a táblákat, mert ettől a beavatkozástól a KRESZ-jelzés is megsérülne.

– Kértük a rendőrség segítségét a rongálók ellen, amit meg is kaptunk, de belátjuk, hogy nem állhat minden tábla mellett egy rendőr – mondja Serege János. A fokozott ellenőrzéseknek mégis volt kézzelfogható eredménye: míg korábban a külvárosokban sok közlekedési táblát loptak el, ma már elenyésző ez a szám. A firkálók és ragasztók elleni küzdelem azért nehezebb, mint a tolvajok elleni, mert míg egy tábla leszerelése hosszú időt vesz igénybe, és így könnyebben tetten érhetők az elkövetők, addig a rongálók egy pillanat alatt lefújják vagy leragasztják a táblát – magyarázza Serege. A cég munkatársai szerint főként ott látható sok megrongált tábla, ahol nagy a gyalogos forgalom, ezért a Deák Ferenc utcában, a Dugonics téren, a Széchenyi téren, valamint az Aradi vértanúk terén alig van olyan forgalmi jelzés, amely sértetlen.

Korábban sok olyan panasz érkezett a céghez, hogy a közlekedési táblák túl alacsonyan vannak, így akadályozzák a gyalogos és kerékpáros közlekedést. Azt ígérik a környezetgazdálkodási kht. munkatársai, hogy a mostani csere során a két méternél alacsonyabban lévő táblákat is magasabbra helyezik.

Szincsok György
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Százmilliós felújítás és fejlesztés Szegeden

Csak jövőre költözik vissza régi-új helyére a szegedi városi televízió, amely százmillió forintból… Tovább olvasom