Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Legyen körjárat a 2-es villamos!

Szeged - Amióta a 2-es villamos közlekedik, az SZKT úgy megritkította az 1-es járatot, hogy este két órán át nem is jár. Változtatni az utasszámlálást követően lehet.
Jó lenne, ha a rókusi állomás környékén lakók és dolgozók egyenrangúak lehetnének a többi szegedivel. Iskolaidőben napközben 20 percenként, csúcsidőben negyedóránként jár az 1-es villamos, de este fél 8 után már csak egyszer, fél 10-kor indul az utolsó járat a plázától – jelzi olvasónk, Kovács Antal. Ez, úgy látja, gond a környékben működő étteremnek, a cégek dolgozóinak, de a plázában működő élelmiszerbolt is este 8-ig tart nyitva, a pláza 9-ig, az odabent működő kávézók pedig 10-ig látogathatók.

Megkérdeztük az 1-es villamos 10 utasát, és a többség megerősítette: probléma az esti villamos, mert a 2-es forgalomba állításakor az SZKT megváltoztatta a menetrendet. A pláza látogatói leszoktak az 1-esről, inkább kigyalogolnak a Kossuth Lajos sugárútra, és felszállnak a 2-esre. A Rókuson lakók, ha vonatoznak, inkább a hosszabb utat választják, vagyis a pesti vonatról nem a rókusi állomáson szállnak le, hanem végigmennek a nagyállomásig, és onnan visszavillamosoznak a 2-essel. Nem tudni, mivel jut ki a rókusi állomásra az, aki az esti orosházi és békéscsabai vonattal utazik.

Olvasónk ötletelt: szüntesse meg az SZKT az 1-es villamost, cserébe a 2-es tegyen kitérőt mindkét irányban a pláza felé. Ez szerinte 5-6 perccel növelné meg a menetidőt. Javaslatát elküldte a körzet önkormányzati képviselőjének is, aki nem támogatja az 1-es kiváltását egy „körjárattal". Ménesi Imrétől megtudtuk: azt válaszolta, lesz utasszámlálás, és ez alapján módosítható a menetrend. Annak ellenére, hogy a körjáratos javaslattal a képviselő nem ért egyet, továbbítja a polgármesteri hivatalba. Olvasónknak pedig azt ajánlja, gyűjtsön aláírásokat, hogy bizonyítsa, valójában hány embert érint a probléma.

Utasszámlálás lesz. Logikus kérdése olvasónknak: mit mér fel az utasszámlálás, ha egy járat este két órán át nem közlekedik? A polgármesteri hivatal fejlesztési irodájának munkatársa, Oláh Miklós elmondta: a városüzemeltetési és fejlesztési bizottság döntése alapján az SZKT és a Tisza Volán október végéig köteles elvégeztetni az utasszámlálást minden egyes vonalon. Egy kiválasztott hétköznapon mérik a járatok kihasználtságát, majd a szolgáltatók és a koordinátorszervezet közreműködésével a hivatal szakirodája tesz javaslatot a menetrend esetleges módosítására 2013. február végéig. Az utasok létszáma, az önkormányzati képviselői javaslatok és a lakossági visszajelzések alapján sűrítik, illetve ritkítják a járatokat. Tóth István Tibor ügyvezetőtől megtudtuk: a jelenlegi rendet az SZKT a forgalmi tapasztalatok alapján alakította ki. A Kossuth Lajos sugárúton közlekedő villamosok közül háromból kettő kanyarodik a 2-es vonalára, az Európa liget felé és egy az 1-esre, a plázához.

Olvasóink írták

55 hozzászólás
  • 55. gkovacs 2012. szeptember 10. 15:48
    „#52. ifj. Nagy Gábor
    Az első pontban igazad van, a pesti vonatról tényleg nem tudsz Rókuson leszállni, ez a cikkíró elírása, nem a cikkben idézett levélíróé.

    A második pontban is el kell ismernem, hogy régiek az adataim. Mikor rendszeresen vonatoztam, akkor a vonatjegyen a kiinduló állomás bélyegzője volt, és hogy onnan hány km-re jó. Volt 50 km-es, 100 km-es, 200 km-es, 400 km-es, stb. (a többire nem emlékszem, azért nem listázom). Budapest-Nyugatiból Szeged nagyállomásig kb 180 km Cegléd érintésével, erre még rájön kb. 5 km Rókusig, a 200-as jegybe belefért. Persze, gondolom, hogy akinek jobb Rókusig utazni, az még most is vehet BpNyugati-SzgRókus jegyet, vagy ugyannyiért, vagy pár Forint hozzátétele által. A régi módszert tényleg próbáltam, és gond nélül működött.

    A fénykorban max. 10 perc volt a követési idő, tényleg odatehettem volna.
    Legjobban köszönöm a manapság ritkaságnak számító kultúrált kiigazítást!

    A lényeg az marad, az egyest meg kellett volna hagyni ahogy volt, mert így mind az ottlakókkal, mind az ott dolgozókkal, valamint az utazóközönséggel ki lett tolva.”
  • 54. varadipal 2012. szeptember 10. 10:49
    „Nekem a 83-as busz hiányzik. Rókusról Alsóvárosba -Isten ne adja Gyálára- este 8 után több mint egy óra kell utazásra.Az egyes villamos járatsűrűsége viszont csak a takarékosságnak felel meg, kritikán aluli, ahogy a fizető utazóközönség le van sz.rva.Érdekes lesz az egyesről leszoktatott utazóközönség számlálása az üres megállókban.Javaslom a számlálásra a Szilánk megállót.
    Azt sem értem, kinek az érdekét szolgálja, hogy a Rókusi csomópontban pont a stadionnál nincs gyalogátkelő a Kossuthon.Érdemes rendezvény vagy meccs idején megszámlálni azt is, hányan veszélyeztetik az életüket a 9 sáv között lavírozva./ a város felé 5, az Izabella felé 4/.Óh forgalomszervezés atyja ne hagyj el!”
  • 53. ifj. Nagy Gábor 2012. szeptember 09. 23:27
    „49. joy
    "A forgalomszámlálás hamis adatokat közöl, mert nem számolhat a javulás lehetőségével, sem a járatritkítás okozta forgalomcsökkenéssel.
    Erre remek példa volt a 90-es években végzett fölmérés, amely alapján kitalálták, hogy Szegednek a T6A2H-sokra van szüksége! Pár év alatt kiderült, hogy lófütty, jól rácseszett velük a város, csak jelentős átalakítással maradhattak használhatóak csatolva-vonszolatban."

    Nem ezért vettek T6A2-t, hanem mert ezt tudtak venni. Amúgy egyáltalán nem rossz ez, mert hétközben csatolt, hétvégén meg mehet szólóban, mert akkor úgysincs annyi utas és nem fogyaszt kétszer annyit fölöslegesen...”
  • 52. ifj. Nagy Gábor 2012. szeptember 09. 23:26
    „42. gkovacs
    "#34 breki #21 Lampion #18. Beroesz #16. majdénmegmondom
    Ti sem jártok sokat vonattal. A pesti vonatról átszállsz a vásárhelyi vagy békéscsabai vonatra, úgy jutsz el Rókusra. Ezt még a kisgyerekek is tudták! Persze aki kötözködni akar, annak semmi sem drága ..."

    De a pesti vonatról akkor sem tudsz leszállni Rókuson, márpedig a cikkben ez van, hiába próbálkozol itt a szerecsenmosdatással...

    "Egyébként a Budapest-Szeged vonatjegy árában átszállással együtt Szeged-Rókus is bennefoglatatik .. a gyengébbek kedvéért. "

    Ebben én nem lennék olyan biztos - kipróbáltad már és a jegyvizsgáló engedte a dolgot?

    "Fénykorában 10 percenként indult az 1-es az állomás elől (nem a Plázától, akkor még annak nyoma sem volt...)"

    Szerintem az 1-es a követési idő szerint nézett fénykorában 3-5 percenként indult...”
  • 51. ivóvíz 2012. szeptember 09. 13:47
    „A 46. hozzászóláshoz reagálva. Az egyajtós felszállás régóta használni kellene, így sok bliccelőt ki lehet szűrni. Azo-
    kat a vezetőket bántják, akik ezt többnyire betartják. A járműveken belül fel van tüntetve ez, valamint az érvényes menetjegy, bérlet felmutatása.Miért hiszi azt az 50.-es hozzászóló, hogy egy ember miatt változtatták meg a 8.sz. troli végállomását.
    Az édesapám 82 éves, bottal, kísérővel tud menni.Neki is sokkal jobb, az orvoshoz jutáshoz a Makkosházi végállomás
    áthelyezésével és még sok más idős embernek is.A 2.sz villamos valóban jobb lenne, ha körjáratként üzemelne és sűrűbben járna.”
  • 50. t680822g 2012. szeptember 09. 05:18
    „Köszönjétek meg Kalmár képviselő úrnak! A 8-as trolira az van kiírva "Anyósom felé közlekedő járat", mármint Kalmár anyósa felé. Ezért lett eltérítve, hogy a feleségének, ha megy a mamához a trolival, ne kelljen átszállnia...”
  • 49. joy 2012. szeptember 08. 07:56
    „A forgalomszámlálás hamis adatokat közöl, mert nem számolhat a javulás lehetőségével, sem a járatritkítás okozta forgalomcsökkenéssel.
    Erre remek példa volt a 90-es években végzett fölmérés, amely alapján kitalálták, hogy Szegednek a T6A2H-sokra van szüksége! Pár év alatt kiderült, hogy lófütty, jól rácseszett velük a város, csak jelentős átalakítással maradhattak használhatóak csatolva-vonszolatban.

    Majd jól fölmérik, hogy annak a 1/2 óránként 2-3 utasnak még az is fölösleges!
    Noha épp azért nincs utas rajta, mert olyan ritkán jár, hogy inkább átszállnak a Ruhagyárnál dorozsmai-gumigyári buszokra. Az Izabella lábától csak a parkolón kell átsétálni. Szinte kizárólag a Rókusi pu-ra igyekvők mennek végig az 1-essel.”
  • 48. info 2012. szeptember 08. 07:55
    „VÉGÜL IS AZ UTAS FIZET!!! A JÁRAT MARAD A RÉGIBEN!SZERINTÜK EZ ÍGY HELYES, AZT GONDOLVÁN HOGY ŐK TARTJÁK FENN A KÖZLEKEDÉST NEM AZ UTASOK.
    40. mackópajtás 2012.09.07. 15:18 -ki mint él úgy ítél-de te ilyen tunyán élsz úgy látszik írásodból
    39. Juhi 2012.09.07. 15:12 -amikor kiépítették arról volt szó, hogy az utasokért kell-akkor tessék
    28. vmagdi 2012.09.07. 12:12 -itt tulajdonképpen minden tömegközlekedési eszközre vonatkozik a kritikád-amikor építették a járat vonalát akkor mindenben az igényekre hivatkoztak, vissza lehet lapozni.Most pedig ügyesen egymásnak ugrasztanak mindenkit.”
  • 47. strangerrr 2012. szeptember 08. 07:42
    „"Gyalogoljatok Ti is 150 métert 80 évesen! Majd akkor megtudjátok milyen könnyű!"

    Akkor mennyit lehet? 20 métert? És akkor minden megálló 20 m-enként legyen?

    Sokkal hosszabb rágyaloglási távolságok is vannak, lakóterületen és ott is vannak 80 évesek.”
  • 46. Carlo 2012. szeptember 07. 23:00
    „Változtatni az utasszámlálást követően lehet.

    egy nagy túrót, dilettáns banda.
    bár az szkt-trolik is úgy járnak reggelenként ahogy nekik tetszik, sokszor meg délutánonként visszaélve az egyajtós felszállítással, ami megint a vélt hatalommal való visszaélés

    szóval nemcsodálkozom, hogy a kiskirály forgalmisták úgy indítják az egyes villamost, ahogy beképzelt kedvük diktálja,
    Menetrend? Smafu”
  • 45. Dizel 2012. szeptember 07. 22:49
    „Ennyi erővel minden ki kérhetné, hogy a háza előtt álljon meg a tömegközlekedési jármű.

    Akinek ritka hétvégén a 2-es villamos az megjegyzi majd az indulási időket, és akkor ballag le a megállóba!”
  • 44. tom_peris 2012. szeptember 07. 22:37
    „Akutyamindenit... legalább 300 métert kell gyalogolni...
    attól tartok hogy a következő 10-20 éveben vissza fogja sírni mindenki ezeket a szép napokat...”
  • 43. gkovacs 2012. szeptember 07. 21:53
    „#40 Mackópajtás:
    A kövéreken és tunyákon kívül ott vannak még az idősebbek is, akik becsületes munkában öregedtek meg.

    500 m a Rókusi körút után esedékes ...”
  • 42. gkovacs 2012. szeptember 07. 21:20
    „#41 Queenmargareth:
    Nem is olyan régen (20 éve) Szegednek volt a legjobb tömegközlekedése. Autóra nem is volt szükség.

    #39 Juhi #3 ivando
    Gyalogoljatok Ti is 150 métert 80 évesen! Majd akkor megtudjátok milyen könnyű!

    #34 breki #21 Lampion #18. Beroesz #16. majdénmegmondom
    Ti sem jártok sokat vonattal. A pesti vonatról átszállsz a vásárhelyi vagy békéscsabai vonatra, úgy jutsz el Rókusra. Ezt még a kisgyerekek is tudták! Persze aki kötözködni akar, annak semmi sem drága ...
    Egyébként a Budapest-Szeged vonatjegy árában átszállással együtt Szeged-Rókus is bennefoglatatik .. a gyengébbek kedvéért. Vagyis azzal nem drágul a jegy.

    Kedves #4 Favre:
    Rókus pályaudvar nem csak lakóhely, hanem munkahely is egy csomó embernek. Meg aztán a vonatról is át kell szállni valamire. Busz az nincs a környéken. Troli is csak a Rókusi körúton. Fénykorában 10 percenként indult az 1-es az állomás elől (nem a Plázától, akkor még annak nyoma sem volt...), és volt utas rendesen. Rókus Állomás-Szeged Nagyállomás, 20 perc, télen nyáron. Én ott nőttem fel, tehát nekem ne monjda senki, hogy nem tudom miről beszélek. A többiről vitatkozhatunk, de csak megfelelő tisztelettel, ha kérhetem.”
  • 41. Queenmargareth 2012. szeptember 07. 16:35
    „de, sz@r! valaki rá van kényszerítve, hogy autóval közlekedjen Szegeden:))))”
  • 40. mackópajtás 2012. szeptember 07. 15:18
    „Nagyjából a pláza úgy 500m az ott lévő tíz emeletesek még kevesebb. Ez nem több mint perc gyaloglás. Legalább nem lesznek olyan kövérek és tunyák, meg amúgy is ez vicc ez a táv. Arról meg ,hogy a pesti vonatról nem a rókusi állomáson szállnak le inkább ne nyilatkoznék, mert a Pest felé közlekedő vonat nem is jár arra, így érdekes is lenne ott leszállni.”
  • 39. Juhi 2012. szeptember 07. 15:12
    „Az a vicc azt egészben, hogy szaros 150 métert kellene gyalogolni a megállóig!!!!”
  • 38. Kerekes 2012. szeptember 07. 15:11
    „Luci!
    Nem! A város szándéka, az ország szándéka, Európa szándéka, hogy Te közösségi közlekedéssel közlekedj a településeden. Minden pályázat, forgalomszervezés erről szól. A finanszírozásirendszer is erről szól. Azért támogatják a villamosközlekedést.
    Itt nincs egyenlőség. Itt prioritás van. Az pedig nem az autó. Mert elmúltak a vidám 60-as 70-es évek Amerikája. Tudod: energiaválság, környezetvédelem, forgalomnövekedés, pénztelenség stb.
    Persze mehetsz autóval, csak ne hőbörögj. Illetve azt is lehet.”
  • 37. ifj. Nagy Gábor 2012. szeptember 07. 15:04
    „36. Lucia

    Az elméleted szép, csak a gyakorlatban oda vezetne, hogy nem lehetne közlekedni, mert a közlekedők nem férnének el - egymástól...”
  • 36. Lucia 2012. szeptember 07. 14:47
    „" Olvasónk ötletelt: szüntesse meg az SZKT az 1-es villamost..."
    Na ezt mondom (írom) és is már rég óta! De ne csak az 1-est, a 2-est is szüntessék meg! Sokat spórolna - éves szinten - ezzel a város! Mindenki közlekedjen úgy, ahogy akar! Fizesse meg mindenki a teljes összeget a mászkálásának! Én kifizetem - bőven -, ha autózok! A benzinre nincs kedvezmény, mint a vonaljegyekre!”
55 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Esők? Lehűlés? Ugyan...

Ha ez hidegfront, akkor van egy jó hírünk, télen nem kell majd fűteni... Szombat és vasárnap ugyanis 30 fokig „hűl" a levegő. Tovább olvasom