Délmagyar logó

2016. 09. 30. péntek - Jeromos 12°C | 25°C

Lejtényi, Kiss és Tóth 1956-os barátsága

Szeged - November elején az 1956-os forradalom leverésére, és az azt követő megtorlás áldozataira is emlékezünk. A Szegedről elindult viharos eseménysor két főszereplője az akkoriban szinte elválaszthatatlan Kiss Tamás és Lejtényi András lett.
– Fél évszázad múlva ott folytatódott a barátságunk, ahol 1956 novemberében megszakadt – jelenti ki Kiss Tamás egykori szegedi joghallgató, a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége (MEFESZ) egyik alapítója. – Lejtényi Andrással 1955 őszén találkoztam először, amikor a természettudományi karról átkértem magam a jogtudományira, s megismerkedtem új csoporttársaimmal. A habitusunk eltért ugyan egymástól, de sok időt töltöttünk együtt Andrissal, meg négyesben a „sweetheartjainkkal" – emlékszik huncut mosollyal Kiss Tamás.

Hármasfogatban

Az akkori szegedi diákélet szépségeiből a nagy nevetésekre, kártyázásokra, a borozgatós beszélgetésekre emlékszik szívesen Kiss Tamás. Az 56-ban már harmadéves Tóh Imrével ő ismertette össze Lejtényit. Nem nehéz elképzelni: ahogy a srácok az orosz nyelv fakultatívvá tételének lehetőségét latolgatva eljutnak az új és független diákszervezet megalakításának gondolatáig. S ahogy az ötletet kibontják. Tóth Imre lakásán már a részletekről tárgyalnak.

– Hárman jól kiegészítettük egymást: Andris lelkesedett és kiválóan szónokolt, Imre megfontoltan és óvatosan ellenérveket keresett, én meg pragmatikusan az ötlet megvalósításának lépésit gondoltam és vittem végig – jellemzi 1956. október eleji szerepüket a MEFESZ megalakításában Kiss Tamás.

A MEFESZ küldötteként Pestre utazott Kiss és Lejtényi – másokkal együtt az ország minden egyetemére hírét vitték a szegedi követeléseknek.
– Az október 23-i, pesti tüntetésen, a Rádiónál készült filmfelvételen még egymás mellett vagyunk, de később elsodródtunk egymás mellől. A forradalom idején később se találkoztam Andrissal. Én Imrével, aki később jött utánam, nemzetőrnek álltam, s kalandos körülmények között keveredtünk vissza Szegedre. November 4-én járt itt Lejtényi, s üzente, nem jön vissza. Aztán hallottam, átlépte a határt. Jóval később a szüleim balatonedericsi címére egy lapot küldött, hogy jól van...

Lejtényi András a szónoki mikrofon mögé állt – papírral a kezében, Kiss Tamás (balról a második) az elnökségben ült – a szegedi MEFESZ-nagygyűlésen. Fotó:DM/DV
Lejtényi András a szónoki mikrofon mögé állt – papírral a kezében, Kiss Tamás (balról a második) az elnökségben ült – a szegedi MEFESZ-nagygyűlésen. Fotó:DM/DV

Ötven év távlata

A bírósági tárgyalás, a börtönévek, az 1989-ig tartó kényszerű hallgatás sok részletet kitörölt Kiss Tamás emlékezetéből is 1956 forró őszéről. Tóth Imrével maradt a barátság, bár nemigen beszélgettek a szegedi szép napokról vagy a raboskodás éveiről, de még az eltűnt Lejtényiről se. Ám amint lehetett, Andris, a régi barát után kutatott Tamás.
– A bírósági tárgyalásom jegyzőkönyve és más dokumentumok olvastán, mások elbeszéléseiből frissült föl az emlékezetem. Akitől csak lehetett, kérdezősködtem Lejtényi Andrisról, de a MEFESZ-t az óceánon túl éltető 56-osok se hallottak a szervezet-alapító Lejtényiről. Végül a forradalom ötvenedik évfordulójára hazalátogató „disszidensek" közül az egykori szegedi bölcsésznek, Sándor Andrásnak rémlett: egyik montreali ismerőse mesélt egy Endi nevű kanadai barátjáról. Épp akkor hívott föl a frissen megszerzett telefonszámot tudatva, mikor Szegeden jártam az angol nyelven is megjelentetett MEFESZ-könyvem bemutatóján. Ott állt mellettem Péter László, ő adta kölcsön a távolsági hívásra alkalmas mobilját. Ahogy sok ezer kilométerrel odább beleszólt a kagylóba, tudtam: megtaláltam Andrist – beszél a fordulatról Kiss Tamás.

Lehet-e felejteni?

El akarta felejteni magyarországi életét Lejtényi. Tudatosan távol tartotta magát minden itteni kapcsolattól. Találmányával sikeres kőolaj-kitermelőként dolgozott a dél-amerikai őserdőkben, aztán a tőzsdeügynökök stresszes életét élte. Ma felesége és három felnőtt gyermeke körében él – Kanadában. Egészségi állapota nem teszi lehetővé, hogy ellátogasson Magyarországra. De lélekben visszatért. Tamással szinte hetente beszélgetnek. Egymásra leltek – barátságuk ott folytatódott, ahol 1956 novemberében megszakadt.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Időutazás a Délmagyarral: Élő város a holtak országában

1929: A Kálvária sor a katonakórháztól a belvárosi temetőig az egyik legforgalmasabb szegedi útvonal. Erre halad naponként 5-6 temetés - írja a lap Mindenszentek napja előtt. Tovább olvasom