Délmagyar logó

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 36°C Még több cikk.

Lékó huszárvágása a gyermekekért

Szeged - Jótékonysági sakkszimultánt rendezett Lékó Péter nemzetközi nagymester kedden az IH-ban, a Délmagyarországgal és az önkormányzattal összefogva. A hátrányos helyzetű gyermekek megsegítésére és a fiatal szegedi tehetségek támogatására közel egymillió forint gyűlt össze.
– Azzal, hogy itt vagyunk, mindenki nyert. Segítsünk a hátrányos helyzetű gyerekeken, és hívjuk fel a figyelmet a tehetséges szegedi sakkozókra! – fogalmazott kedden Lékó Péter nemzetközi sakknagymester az IH Rendezvényközpontban. Szeged díszpolgára hagyományteremtő céllal fogott össze a várossal és lapunkkal: 34 táblás jótékonysági szimultánt játszott. Bárki jelentkezhetett – a részvételi díjakból közel egymillió forint gyűlt össze. Többek között a Szerencsejáték Zrt., a Zoll-Platz Kft., a Porsche Inter Auto Hungária Kft. is befizette a nevezést. A pénzt halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek nyári táboroztatására fordítják.

– Köszönet Péternek az ötletért, úgy látom, nagyon jól sikerült az akció – értékelt Solymos László, Szeged alpolgármestere, Kóti Zoltán, a Lapcom Kft. Délmagyarország Kiadó igazgatója pedig kiemelte: lapunk örömmel állt a jótékonysági kezdeményezés mellé.

A 34 táblás szimultánon fiatal szegedi sakkozók is asztalhoz ültek, 5 versenyzőt pedig lapunk és a város delegált. A delmagyar.hu játékán került be a mezőnybe Nagy-György János, a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium 16 éves tanulója. – Öcsémmel játszom néha, nem vagyok profi. Tanulmányoztam a spanyol megnyitást, de a szicíliait is kedvelem. Ellenfelemtől függ, melyiket választom. Szeretném sokáig bírni – fejezte ki óhaját. Mózes Ervin, Szeged címzetes főjegyzője meglepetéssel készült. – Egy hónapja elemzem a Benkő-cselt. Kedden éjjel játszottam is egy próbapartit, ott bejött. Kockázatos, mert vezéráldozattal jár. Álmom egy döntetlen, de egy tisztes vereséggel is kiegyeznék – mondta a parti előtt, láthatóan feszülten. Mellette fia, Miklós ült: ő szicíliai védelmet választott. A főjegyző a nagymester 1700 partiját elemezte egy adatbázisban – szerinte "Lékóval sakkozni olyan, mint kezet fogni Pelével".

Lékó huszárvágása a gyermekekért. Fotó: Segesvári Csaba (galéria)

Az Olaszországban rendezett 12 évesek Európa-bajnokságán 40 nemzet 106 sakkozója között nemrégiben bronzérmet szerzett szegedi Csonka Balázs (a Maróczy SE versenyzője) is asztalhoz ült. – Két partit már játszottam vele a papám irodájában, egyszer meg is vertem – mondta a fiatalember, akit Papp Petrával együtt maga Lékó is Szeged ifjú reménységei között emleget. Észrevettük: Balázsnál egy gondolattal mindig tovább időzött a nagymester, s mikor tovább lépett, még visszasandított a táblára.

– 8 évesen játszottam az első sakkszimultánomat, a Széchenyi téren. Alig látszottam ki az asztalok mögül. 10 évesen, Kecskeméten a komplett helyi első osztályú csapat asztalhoz ült ellenem, 6 órán át tartott a parti – mesélte Lékó Péter, aki 14 évesen, a legfiatalabbként a világon nyerte el a sakknagymesteri címet. Elárulta: külön nem készül a szimultánokra, bízik a rengeteg edzésmunkában.

Most a futball- és teniszpályákon szerzett erőnlétre is szüksége volt: rendületlenül keringett az asztal mentén. Mire harmadszor ment körbe, már potyogtak a gyalogok egy-egy tábláról. Az addig nyüzsgő, zajos terem elnémult: csak egy-egy köhintést, a vakuk kattogását és Lékó lépteinek zaját lehetett hallani. – Szerinted észrevenné, ha áttenném az egyik bábut? – kérdezte barátjától egy fiatal játékos. – Naná, azt is észrevenné, ha csak hozzáérnél – érkezett a válasz.

3 óra, 7 remi

A 34 partiból 7 lett végül döntetlen, közel 3 órán át tartott a sakkszimultán. Egyedüli hölgyként pontot szerzett Adzic Anna, de remizett Csonka Balázs és Mózes Ervin is. A nagymester végül a 11 éves Szajbély Zsigmonddal játszott partit elemezte – azt mondta: a fiatalember olyan jól játszott, hogy egy ponton túl már csak erre a partira koncentrált. Lékó Péter úgy érezte menet közben: 2–3 partiban áll rosszabbul. A fiatal sakkozók játékát nagyon taktikusnak találta.

Olvasóink írták

  • 9. kreatív 2009. december 27. 13:22
    „kreatív:
    Abban az esetben, ha Bay Zoltán, Juhász Gyula, Móra Ferenc, Szentgyörgyi Albert, -akik munkásságát mélyen elismerem-, neve ismerősebben cseng a világ minden pontján, mint LÉKÓ PÉTER-é, akkor Neked van igazad!
    okz63:
    Szerintem ez nem is vitás, hogy ők elismertebb nevek a világban, mint Péteré. Szerintem nem is lehet egy napon említeni egy sakkozót egy Nobel díjas tudóssal...
    kreatív:
    Nos, ... mint általában, most sincs igazad! Az ismertség, - amely bármely reklám alapját képezheti- bonyolult, de jól meghatározott statisztikai és közvéleménykutatási módszerekkel elemezhető, rangsorolható! Ilyen megközelítésben, erre igazolható dokumentumok állnak rendelkezésre- LÉKÓ PÉTER a legismertebb magyar közéleti személyiség! Ez részben független az elemzésekbe bevont személyek produktumától, kreativitásától, "hasznosságától" (hasznosságérzet, vagyis a szükséglet kielégítés fokának maximalizálása.Szükséglet: hiányérzet, amely önmaga megszüntetésére irányuló cselekvésre késztet.
    Sokfélék lehetnek, Összes mennyiségüket tekintve korlátlanok.”
  • 8. kreatív 2009. december 27. 10:27
    „kreatív:
    Lékó Péter akkora reklám a városnak, mint a Pick Szalámi-gyár, mint a PICK-ICS kézilabda*-, SZEVIÉP kosárlabda-, Beton vizilabda csapata, a Szegedi Szabadtéri Játákok, az SZTE Szent-Györgyistől, Biológiai Kutatóstól, paprikástúl, napfényestül, Móra Ferencestül, Juhász Gyulástul , Natasa Janicsostul, Vajda Attilástul , Sándor Csikarostul------ együttvéve!!!
    okz63:
    Az, hogy ebbe a körbe Móra Ferencet és Juhász Gyulát is bele keverted - sőt, még a világhírű Biológiai Kutatót is (beleértve ebbe a Bay Zoltán Intézetet is) - ez kb. az értelmi szintedet jelzi. Szerintem kb. ilyen mércével kell a továbbiakban az összes beírásodat olvasni
    kreatív:
    A személyeskedést nem szeretem, nem reagálok ezekre, a minősítőt minősíti!
    Maradjunk a tényeknél, én ezeket szeretem! Miről is szól a hozzászólásom?! Az ismertségről, a világ legismertebb élő magyar személyéről, Ő és a város és ország kapcsolatáról, a város "epitheton ornansa"-ról! Abban az esetben, ha Bay Zoltán, Juhász Gyula, Móra Ferenc, Szentgyörgyi Albert, -akik munkásságát mélyen elismerem-, neve ismerősebben cseng a világ minden pontján, mint LÉKÓ PÉTER-é, akkor Neked van igazad!
    Addig is vissza az agarakkal!”
  • 7. kreatív 2009. december 26. 19:29
    „Lékó Péter akkora reklám a városnak, mint a Pick Szalámi-gyár, mint a PICK-ICS kézilabda*-, SZEVIÉP kosárlabda-, Beton vizilabda csapata, a Szegedi Szabadtéri Játákok, az SZTE Szent-Györgyistől, Biológiai Kutatóstól, paprikástúl, napfényestül, Móra Ferencestül, Juhász Gyulástul , Natasa Janicsostul, Vajda Attilástul , Sándor Csikarostul------ együttvéve!!!”
  • 6. kreatív 2009. december 26. 19:14
    „Igen-igen! Nagyon szép gesztus, karácsonyi ajándék! Gratulálok Péternek és a Szervezőknek, no meg a 7 remi-kivívónak!”
  • 5. kreatív 2009. december 26. 19:09
    „Hajlékony Kígyó!
    A világ jelenlegi legismertebb magyar emberéről van szó! Ilyen értelemben már az nagyon méltányolandó, hogy Szegeden él, itt Szegeden, ahol vergődő, idegenlelkű kézilabda-csapatot szponzorál a város közpénzből, nyújt támogatást és segítséget a köz pénzéből, nem teljesítő idegenlégiósaink egzisztencia-teremtéséhez! A nemeslelkű Lékó szimultánt kritizálod, -helytelenül- vajon hogyan vélekedsz a város elit klubját tönkretevő Matics ÉLETMŰ-díjról?”
  • 4. flexsnake 2009. december 24. 18:31
    „Miért nem a saját pénzéből jótékonykodik? Na ezért nem tartom egyenes embernek. Kíváncsi lennék az adóbevallására ;)”
  • 3. Tapasztalt 2009. december 24. 17:28
    „flexi,szerintem örmény a jány, és már ismerik az ottani havasokat, ne légy rosszmáju, karácsony......”
  • 2. arvisura 2009. december 24. 12:22
    „Nagyszerű, hogy Lékó segít a rászorulókon és egyben példakép is az ifjúság számára.”
  • 1. flexsnake 2009. december 23. 15:17
    „hú de fantasztikus. Így kell adakozni mások zsebéből. Szerintem fogd az orosz mátkádat és ismerkedj a moszkvai téllel , ilyen mentalitással nem sokáig vigyorogsz itt :)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Tisza Volánnál csökkent az utaslétszám

A Tisza Volánnál 2009-ben 4,2 százalékkal csökkent az utaslétszám. A szegedi központú cég vezetése szerint ez még vállalható veszteség. Tovább olvasom