Délmagyar logó

2017. 02. 25. szombat - Géza -2°C | 8°C Még több cikk.

Lelassította a közlekedést a hó

Tegnap reggel négycentis hólepel várta az utcára lépőket Szegeden, Vásárhelyen tíz centi esett. Bár a megyében hóekézni is kellett, az akadályokat dél körülre megszüntették. A helyközi buszok késtek, az autósok bosszankodtak, de nagyobb baleset nem történt.
Fotó: Gyenes Kálmán
Tegnap hajnali egy óra körül nagy pelyhekben kezdett hullani a hó Szeged térségében. Reggelre a belvárosi utakon lelassult a forgalom, a kocsik csak lépésben tudtak haladni – biciklivel nagyon kevesen mertek csak elindulni.

A Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. munkagépei már éjjel elkezdték a hó eltakarítását, és dél körül fejezték be a munkát. Összesen huszonegy géppel tisztították a város útjait. Szabó Ferenctől, a cég ügyvezetőjétől megtudtuk: körülbelül százötven tonna, egy-négy arányú só-homok keveréket szórtak ki a síkosságmentesítés érdekében. A vezető elmondta: a maradék hó éjszakai lefagyására felkészültek, gépeiket folyamatosan készenlétben tartják, de inkább az ónos esőtől tartanak, ami az útra fagyva azonnal jégpáncélt alkot. Ebben az esetben környezetbarát zúzott bazaltot és zeolitot is használni fognak – elkerülve a sózás növényzetet károsító hatásait. Szabó hozzátette: a kiszórt só mennyisége nem haladhatja meg négyzetméterenként a húsz grammot.

Csak szórványos havazás

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szegedi állomásának munkatársa elmondta: a következő napokban csak szórványos havazásra, hózáporra kell számítani, amiből legföljebb 2-3 centi havat várnak. Keddig éjszakánként mínusz 5–8, napközben nulla fokra van kilátás. Az ezt követő időszakban már tartósnak tűnő enyhülés várható. Megtudtuk azt is, Szegeden ezen a télen már volt nagyobb hó is, mint a mostani négycentis: december közepén nagyjából tíz centi esett.

A Magyar Közút Kht. megyei ügyeletétől megtudtuk: tizenkilenc géppel tisztították a Csongrád megyei utakat – néhol szükség volt hóeke bevetésére is. Bár Szegeden mindössze négy centiméternyi hó esett, Hódmezővásárhely térségében tízcentis hóréteg akadályozta a közlekedést a reggeli órákban. A megye mellékútjai mindenütt járhatóak voltak tegnap délután, de latyakra, hókására szinte mindenhol számítani kellett. Emiatt a kht. óvatosabb közlekedésre kérte az autósokat.

Az autósok azonban külön kérés nélkül is észlelték a megváltozott útviszonyokat, ugyanis M. Toronykői Márta, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerint tegnap délutánig mindössze néhány koccanásos, kisebb anyagi kárral járó balesethez riasztották őket. A szóvivő fölhívta a figyelmet arra, milyen fontos ilyenkor a megfelelő sebesség megválasztása. A mentőknél sem ugrott meg jelentősen az esetszám a havazás miatt, az ügyeletes szerint talán óvatosabbak az emberek ilyenkor.

A Tisza Volán helyközi járatai az útviszonyok miatt 10-25 percet késtek tegnap reggel héttől a délután órákig, a távolsági buszoknál azonban nem volt késés. A helyi járatok reggel 5-10 perces késéssel közlekedtek, de nyolc órára már helyreállt a megszokott menetrend. A szegedi Rádió Taxi diszpécsere szerint kicsivel magasabb volt a forgalmuk tegnap reggel, mint egy átlagos napon. A sofőrök ugyan nem panaszkodtak a városi útviszonyokra, de megelégedve sem voltak vele. A MÁV-tól kapott információnk szerint késés a hó miatt csak a Budapest–Cegléd–Szolnok vonalon volt tegnap, Szegedet ez csak az átszállások vonatkozásában érintette. A Szegedre és Csongrád megyébe érkező és innen induló vonatok utasainak nem kellett késéssel számolniuk.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Titkos a szeged.hu ára

Továbbra is egy magáncég tulajdonában van a szeged.hu internetes cím, amit az önkormányzat már évek… Tovább olvasom