Délmagyar logó

2017. 07. 29. szombat - Márta, Flóra 19°C | 30°C Még több cikk.

Lemezről álmodik a szegedi Cosa Nostra

Szombaton a makói Haverock Partyn is játszott a szegedi Cosa Nostra együttes, melynek tagjai szerte a megyéből verbuválódtak – ezért aztán mindenütt otthon érzik magukat. Most vokálos lányokat keresnek, és lemezt terveznek.
A Cosa Nostra. Felső sor: Kovács András (ének), Kiss László (ritmusgitár), Lenti sor: Csenkey-Sinkó István (gitár), Kaposvári József (basszusgitár), Bozóki Tamás (dob). Fotó: Dékány Dóra
A négy évvel ezelőtt, három taggal alakult együttesben ma már négyen játszanak, és számtalan koncertet adtak már Csongrád megyén belül és kívül. Jelenlegi legkedvesebb élményük a pécsi Rockmaraton koncert – annak ellenére is, hogy énekesük, Kovács András egy vonatcsatlakozásról lemaradva majdnem lekéste a fellépést. Végül úgy állhattak színpadra, hogy cseréltek a fesztiválprogram egy másik szereplőjével. Szerencsére, mert óriási sikerük volt.

Legendás előadóktól – Jimi Hendrix, a Guns ’N’ Roses, a Red Hot Chili Peppers – dolgoznak át számokat, de nagyon büszkék a saját dalaikra is. – Alapvetően rockzenét játszunk, de vannak benne funkys elemek, mind dob-, mind basszusritmusban, a szólók pedig ráadásként bluesosak – mondta a zenéjükről Csenkey-Sinkó István gitáros. A számokat mindig közösen hozzák össze: bárki hoz egy ötletet, a többiek is hozzáadnak egy kicsit. Stílusuk mára a hard rock stílustól lágyabb irányba mozdult el, kifejezetten „light rock"-nak számít. Koncertjeikre húsz-harminc fős állandó rajongógárda követi az együttest, és velük együtt éneklik a Cosa Nostra számokat, mint az Utazó, a Lépj tovább, a Tisztán szeretem és a Gyűlölni tanítottál.

Két demóalbummal büszkélkedhetnek, de egy igazi nagylemezt – támogatók hiányában – még nem tudtak kiadni. Most egy pályázatban reménykednek: a Nemzeti Kulturális Alapprogramtól akár egymillió forintot is kaphatnak egy saját lemez készítésére. Ehhez éppen vokálos lányokat keresnek. A zenekar másik nagy álma az, hogy színpadra kerülhessen egyszer rockoperájuk.

D. D.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A hallás és a beszéd tanulható

Szegeden 1901-ben alapítottak iskolát halláskárosultaknak. Az elmúlt száz esztendőben sokat… Tovább olvasom