Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Lemondtak a pénzükről a település javára

Ásotthalom, Öttömös, Pusztamérges, Ruzsa - A kistelepülések polgármesterei és képviselői is a törvény szabta határok között szavazhatnak meg maguknak illetményt. Ha a helyzet úgy kívánja, lemondhatnak róla.
A megválasztott önkormányzati képviselők és polgármesterek a legelső ülésükön kötelezően döntenek a településvezető javadalmazásáról. A közigazgatási hivatal tájékoztatása szerint 3000 lakosig nem kötelező főállású polgármestert fizetni, lehet társadalmi megbízatású tisztségviselő – jóval szerényebb díjazásért. Ha maradt a korábbi polgármester, legalább annyi pénzt kell kapnia, mint az előző ciklusban. Az is szabály, hogy a szűkös anyagi helyzet miatt az első ember később felcserélheti a főállást a társadalmi megbízatásra. Igaz, ezzel azt is vállalja, hogy a kenyérkereső állással megosztja a figyelmét és az erejét. A képviselők csak tiszteletdíjat kapnak, amiről – a „másodállású" polgármesterekhez hasonlóan – részben vagy teljesen lemondhatnak. Tiszteletdíjuknak csak maximumot szab a jogszabály. Polgármester és képviselő is kaphat költségtérítést, a testületi tagoknak pluszpénz adható még bizottsági munkáért.

A 4170 lelkes Ásotthalmon Petró Ferenc polgármester az eddigi bruttó 483 ezres fizetését tartotta meg. Alpolgármesteréről nem tudott megegyezni a 6 tagúra apadt új testület. A képviselők maguknak kedveztek; a bizottsági elnökök havi bruttó 20, a sima tagok 15 ezret vesznek fel, és ingyen jár nekik a falu Közhír-halom című újságja. Maradt a 2695 lakosú Ruzsán Sánta Gizella polgármester fizetése is: bruttó 368 ezer 500 forint. Alpolgármestere 30, a 6 képviselő 20 ezer forintot kap, a többiről lemondtak. Az 1210 lakosú Pusztamérges főállású polgármestere, Papp Sándor 405 ezret keres, mint korábban, mellette a felesége által működtetett betéti társaságnál dolgozik. A 6 képviselő és az alpolgármester is lemondott juttatásáról. A 795 lelkes Öttömös nyugdíjas polgármestere, Bata Ferenc a korábbihoz hasonlóan bruttó 105 ezres illetményt kap, alpolgármestere és a 4 fős testület nem vesz fel pénzt a munkájáért, csakúgy, mint eddig.

Olvasóink írták

  • 4. tibke75 2010. november 22. 17:16
    „Hát ez igen Ásotthalom közben meg a közüzemi tartozások már 25 millió magyar forintra rúgnak.
    Telefon úgy tudóm kivan már kapcsolva. De hát a polgármester úrnak más fontosabb dolgai vannak mint hogy ezzel foglalkozzon.”
  • 3. zolcsi44 2010. november 10. 14:43
    „Nem értem, hogy mi a fenéről mondanak le???
    Ez finggal tojás festés!!”
  • 2. zoltanszabo 2010. november 10. 14:37
    „Nem semmi! A 4170 lakosú és a 1210 lakosú polgármestere ugyan annyi fizut kap nimt pl.Szeged v.Makó polgmestere.Itt több tízezren élnek,gondolom a munka is több mint egy -két ezres településen.Túl vannak fizetve ezekben a kistelepüléseken.A képviselők---az igen.Egy ember-egy fő állás--egy fizetés.Díjazom őket!!!”
  • 1. tűzszekerek 2010. november 10. 13:25
    „Példaértékű a két kis település képviselőinek hozzáállása, akik tiszteletdíjukról lemondtak. Ha nem elírás az öttömösi polgármester fizetése, akkor ez is követendő lehetne, főleg azoknak a polgármestereknek, akik közmunkájuk mellett még másik állást is be tudnak tölteni.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nincs egyezség a bizottsági helyekről

Nyolctagú bizottságokat választanak pénteken a szegedi városi közgyűlésen. Tovább olvasom