Délmagyar logó

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 13°C | 21°C Még több cikk.

Lengyel Imre: Ez még nem a Szilícium-völgy

Szeged - Meg kell keresni a fotonikai, a gyógyszeripari cégeket, mini konferenciákat szervezni, elvinni őket ebédelni – ilyen praktikákkal, valamint megfelelő inkubációs programmal, pályázati támogatásokkal, kedvezményes bérleti díjjal lehet még vonzóbbá tenni a szegedi lézerközpontot – vallja Lengyel Imre.
– Szegednek akkora lehetőség a lézerközpont, mint a nagy árvíz utáni újjáépítés. Ide irányítja a nemzetközi figyelmet, kutatók, hallgatók jönnek – ez az egyetemnek presztízs. Hogy az ELI-ből a város is profitáljon, ahhoz megfelelő menedzselés szükséges – figyelmeztet Lengyel Imre, az SZTE GTK Közgazdaságtani és Gazdaságfejlesztési Intézet Regionális Gazdaságfejlesztési Szakcsoportjának intézetvezető egyetemi tanára.

– A lézerközpont egyelőre csak egy lehetőség. Alapkutató bázis, nem lehet előre látni, lesz-e olyan tudományos eredmény, amelynek hatására a vállalkozások tömegesen megjelennek a környezetében. Egy 10–15 éves működésre tervezett berendezés még nem a Szilícium-völgy – fogalmaz a regionális gazdaságfejlesztés szakértője.

Szerinte a létesítménynek akkor lesz számottevő gazdaságfejlesztési hatása, ha megfelelően menedzselik. – Ehhez sem a városnak, sem az egyetemnek nincs elegendő anyagi és humán erőforrása. Az üzleti szféra sem fektet be addig, amíg nem lát benne hasznot. Egy fejlesztési ügynökség alkalmas erre a feladatra, egy pályázati pénzekből működő, független intézmény, amely lehet kormányzati szerv is – vallja. Feladata, hogy összefogja a fent említett szereplőket, hiteles, bizalmi kapcsolatot alakítson ki a cégekkel, befektetőkkel. – Meg kell keresni a fotonikai, a gyógyszeripari cégeket, mini konferenciákat szervezni, elvinni őket ebédelni. Az üzleti élet szereplői még nem látják egyértelműen, mire lesz jó az ELI, el kell nekik magyarázni – szögezi le Lengyel Imre, nemzetközi tapasztalatokra – a már említett kaliforniai Szilícium-völgy vagy a finnországi Turku példájára – alapozva. Szerinte az egyik fő profil az egészségipar lesz.

Szegednek akkora lehetőség a lézerközpont, mint a nagy árvíz utáni újjáépítés – fogalmaz Lengyel Imre. Fotó: Frank Yvette
Szegednek akkora lehetőség a lézerközpont, mint a nagy árvíz utáni újjáépítés – fogalmaz Lengyel Imre.
Fotó: Frank Yvette

Kiemeli: megfelelő inkubációs programmal, pályázati támogatásokkal, a bérleti díj elengedésével, közös szolgáltatásokkal (számítógépszerviz, portaszolgálat) lehet még vonzóbbá tenni az ELI mellé tervezett science parkot. Szeged és a régió helyzete azért sem könnyű, mert az üzleti logika szerint nagyvárosokba és vonzáskörzetükbe érdemes vinni a tőkét, a megfelelő infrastruktúra, potenciális munkaerő, nagy szolgáltatási háttér miatt – márpedig a közgazdasági szempontok szerint Európában a félmilliónál népesebb város számít nagynak. A Tisza-parti város méretéből akkor kovácsolhat előnyt, ha gyors és rugalmas – például a szakképzés fazonra szabásában vagy az ügyintézésben.

A helyiek biztosan profitálnak az építkezésből és üzemeltetésből – Lengyel Imre korábbi becslése szerint 100 kutatói hely kétszer ennyi fejlesztői és 600 kiszolgálói munkahelyet is teremthet. De mi lesz 15–20 év után, ha az addig etalonnak számító technológia elavulttá válik? Kiürül, szellemvárossá válik az öthalmi tudományos park?

– Ki kell találni, mi lesz 5–10 év után. Cégek, munkahelyek jönnek létre itt. Szeged akkor lehet a magyar high-tech ipar egyik fellegvára, ha az ELI-hez települő cégekre tömeggyártás épül: találmányokból, prototípusokból termék lesz. Fontos régiós kapcsolat lehet például a kecskeméti Mercedes-gyár is – vázolja Lengyel Imre.a

Olvasóink írták

29 hozzászólás
12
  • 29. öregvegyész 2011. február 14. 16:08
    „= CID.nek meg üzenem,fékezze magát,soha sem bántottam,ne mocskolódjon Képzelje 51 év egyetemi munka után sem vagyok vén szaros,hanem aki ismer tisztel.Majd ha közelébe kerül ennek akkor itélkezzen,és akkor se a hülyék és a korrupció oldalára álljon,mert az nem korszerű,hanem búntény.”
  • 28. öregvegyész 2011. február 14. 15:55
    „Tegnapi hozzászólásomat törölték.Ma is az a véleményem,hogy ilyen gondolkodású ember nem való az egytemre, És ha százszor törlik százegyszer írom. A töpörtyüs gazdasági karán nagyon érdekes személyiségek vannak és nagyon furcsa történések, Nem szabad az ifjuságot erre nevelni: Ha kell irok példákat,hogy legyen mit moderálni.”
  • 27. frakk 2011. február 13. 09:52
    „11. Jozko: Önben egy kiművelt poéta bontakozott ki. Minden elismerésem.”
  • 26. frakk 2011. február 13. 09:35
    „Kösz deszkás :)”
  • 25. frakk 2011. február 13. 09:33
    „19: Tisza: A bornírt szó önmagában is tartalmaz ellentmondást. A szűklátókörű ugyanis nem feltétlenül ostoba. Az ostoba a primitív szinonimája is lehetne. Pl egy jogi végzettségű embert már általánosságban nem lehet ostobának nevezni, ellenben szűklátókörűsége természetesen fennállhat, ha a gazdasági ügyekben semmi affinitása nincs.”
  • 24. deszkás 2011. február 13. 08:54
    „Ha FRAKKal nem is értettem mindig egyet azért meggyőzött az ELIt illetően. Ő más alternativákban (is) gondol a jövőre.”
  • 23. szalamitolvaj 2011. február 12. 22:26
    „http://balazsmiklos.blogspot.com/2011/02/bakacs-szalami-tibor.html”
  • 22. Hammada_Fleet 2011. február 12. 22:22
    „"Meg kell keresni a fotonikai, a gyógyszeripari cégeket, mini konferenciákat szervezni, elvinni őket ebédelni. "

    Komoly cégvezetőt nem befolyásol az a tény, hogy megebédeltetik. Az asztal alá ivás ugyan szokás a kelet-európai üzleti kultúrában, de itt nem arról volt szó...
    Nagy baj, hogy az ilyen hólyagok tanítják a fiatal magyar managereket. Most már tudom, mitől olyan idióták.
    A gyógyszeripar - vagy akár a gyógyszerkutatás - még sokáig nem fog érdeklődni a szuperlézer iránt, már csak azért sem, mert nagyságrendekkel kisebb energiasűrűségben is minden elbomlik, amiből gyógyszer lehetne...
    Talán rá kéne bízni a fizikusokra, hogy mire fogják használni.”
  • 21. frakk 2011. február 12. 22:18
    „19) Tisza: Nem nekem kell szégyellni magam. Szeged gazdasági döntéshozói úgy gondolom nagyobb szégyenben vannak. Vállalom a harcomat, mert tudom kikért küzdök, és mely csoportok lopják el a pénzeket. Lehet bornírtságnak nevezni, a történelem engem és Jozko-t fogja igazolni. Mindig is voltak embertelen törtetők akik a magán érdekeket előbbre tartották, éppen azokat a felkapaszkodó rétegeket csapja meg a pénz lehelete, akik ebből korábban nagyon kimaradtak.”
  • 20. jozko 2011. február 12. 20:58
    „CID:

    Nem, nem mekegtél.
    Mint ahogyan én sem tettem mást, mint egy kicsit meggörbítettem előtted a tükröt...
    hogy picit felnagyítson egyet s mást...

    A Szuperlézer kétségtelenül tudományos beruházás, jó esélyekkel. Legalább is remélem.
    A siker a kutatók részére kézzelfogható lesz /remélem/, viszont mire ez Szegednek kézzelfogható hasznot hoz -
    addigra sok víz lefolyik a Tiszán!
    Addig is, Szeged munkaképes lakosságának munkajövedelmek kellenek, részben, hogy a vegetálásból
    az emberszabású életszínvonalat megcélozhassák -
    másrészüknek-sokaknak- azért, mert ennek hiányában a végrehajtó viszi el a fedelet a fejük fölül-
    ha nem törlesztik sürgősen az adósságaikat!

    Ez a könyörtelen realitás.
    Már az is visszatetsző számomra, amikor valaki üres zsebbel rázza a rongyot, adja a nagyot-aztán hazasunnyog a lepusztult lakásába és zsíroskenyeret vacsorázik...
    Sokaknak viszont maholnap nem lesz hová visszasunnyogni!

    Amikor kiderül, hogy meztelen a király, akkor már késő lesz magyarázkodni..
    Akkor nem lesz illendő a Fideszre-sőt sokaknak az Mszp-re sem - havatkozni a túlvállalt eladósodás miatt!

    Az ELI sorsa eldőlt, a Kormány eldöntötte: mehet...
    Hogy ez egészen pontosan mibe kerül és mit hoz Szegednek-ki fog derülni!

    De élni addig is kell valamiből-
    és a lehetőségek nem maguktól jönnek...”
  • 19. Tisza 2011. február 12. 20:48
    „Nyomjad Frakk!
    Politikailag elfogult, bornírt hsz-eiddel égesd csak tovább magadat nyugodtan!
    Igy szeretünk Téged!”
  • 18. CID 2011. február 12. 20:25
    „De, kutyuli az ragadt meg, figyelembe véve, hogy te írtad.”
  • 17. frakk 2011. február 12. 20:16
    „Philip Kotler vissza adná professzori titulusát, ha a szegedi gazdasági "szakemberek" igyekezetét látná. Marketing Management könyvei nagyon sok átdolgozott kiadást megéltek, de úgy tűnik a szegedi gazdasági szakemberek nem is hallottak róla, , mert nem tudnának ekkora blődségeket mondani, és ilyen mélyre vinni a gazdasági nívót.”
  • 16. frakk 2011. február 12. 20:09
    „sajnálom, hogy nem a lényeg ragad meg a fejedben.”
  • 15. CID 2011. február 12. 19:57
    „frakk : értsd már meg az OLCSÓ, mint olyan a legtöbb embert taszítja. Olcsó húsnak híg a leve.
    Egy alap értékesítési tréningen is elmondják, olcsó TILOS.”
  • 14. frakk 2011. február 12. 19:55
    „Tisztelt Lengyel Úr. ! Elsősorban nem bírálni szeretném önt, mert Ön legalább időben figyelmeztet kételyekre. Ellenben szabadjon egy két dolgot megemlítenem. Külföldi országok közül sokan az ön által irányzott "marketing fogásokat" kifejezetten megvesztegetésnek fogják fel. Ha ön közgazdász, sőt "SZTE GTK Közgazdaságtani és Gazdaságfejlesztési Intézet Regionális Gazdaságfejlesztési Szakcsoportjának intézetvezető egyetemi tanára." (Szegeden nem látszik a munkája) tudhatná egyéb módszerek is léteznek a befektetők ide csalogatására. Nyíltan bírálom az egész egyetemet is, mivel jogi végzettségú polgármesterünk figyelmét nem terelik a helyes irányba. Ö valóban nem tudhatja , hogy mi fán terem a gazdaság, de Önök , felvilágosíthatnák a helyes irányt megcsillantva előtte.”
  • 13. CID 2011. február 12. 19:55
    „Jozko : Azért, gondolom, egy hambiért nem fognak a kecskeméti mergagyár menzájáig autózni ;)”
  • 12. CID 2011. február 12. 19:52
    „jozko : mekegtem e ?”
  • 11. jozko 2011. február 12. 19:42
    „CID:

    Nem lehetetlen, Szegeden e remek emberek - kevesek- rettenetes kereseteket zesbelnek be!
    Meglehet. De megeshet, nem Szegeden telepednek le, nem Szegeden vesznek, esznek, vedelnek -nejekkel, gyerekekkel felkerekedve tengerekre mennek...
    Ellene nem tehetsz, de leshetsz: keresned merre kell menned, mert kenyeret kell venned gyerekednek...

    CID:

    Kedves emberke lehetsz Te: de ellenfeled ebek fejedelme!”
  • 10. frakk 2011. február 12. 19:37
    „Aki itt okoskodik az te vagy . "Fordítva ülünk a döglött lovon. Vállalkozási környezetet kell teremteni-- azaz olcsó munkaerő,(gyengébbek kedvéért ide írom , EZ MÁR ADOTT) olcsó közműszolgáltatások, és olcsó adókörnyezet, kedvezményes telephelyépítés. Amikor ez adottak lesznek Európa közepén, csak fel kell lapozni egy nagy katalógust , és megkereső levelek ezreit kell kiküldeni neves cégeknek Outsourcing, és egyéb formák létesítésére. (ugyanis azzal a piac is adott lesz) Addig míg laikusok gyülekezete foglalkozik a témával, ne is várjunk kitörést."
    Ebben benne van a lényeg, jó lenne ha tudnál olvasni a sorok között. és nem csak jelzőkkel bírálni a jogos felvetéseket. Tipikus liberális gondolkozásod, az sugallja , minden jó minden ok, maradjon minden az eddigi mederben. Én azt mondom, (sőt a munkahelyek hiánya bizonyítja) laikusok gyülekezete viszi tévútra Szeged fejlődését. Eltitkolt meghamisított munkanélküliségi adatok, és lenyúlt pályázati pénzek mögé bújni aljas dolog.”
29 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Betegklub alakult: az ekcémásokon igyekeznek segíteni

Szeged - Az ekcéma az egyik leggyakoribb bőrbetegség Magyarországon. A viszkető, vörös bőrtünetekhez… Tovább olvasom