Régiót választok:
Csongrád megye
|
Bács-Kiskun megye
Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Szeged - delmagyar.hu

2012. 05. 27. vasárnap - Hella

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Szeged hírei > Létfontosságú cikkekért kell jóval többet fizetni

Létfontosságú cikkekért kell jóval többet fizetni

Szeged - Szinte hónapról hónapra drágul néhány alapvető élelmiszer, köztük a kenyér, a tej, a hús, az étolaj ára. Azokért a cikkekért kell többet fizetni, amelyek mindennap az asztalra kerülnek. Míg az infláció tavaly nyolc százalék volt, az élelmiszerek közül többnek ötven százalékot is meghaladó mértékben emelkedett az ára.

Munkatársunktól - 2008.03.19. 04:00
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom
Az egy év alatt bekövetkezett árváltozások a vásárlókat és a kereskedőket egyaránt meglepték, senki sem szokott hozzá ilyen mértékű dráguláshoz – vagy már elszoktunk tőle. Az étolaj például másfélszer kerül többe, mint egy évvel korábban – derül ki táblázatunkból, amelyben a 2007. márciusi árakat hasonlítottuk össze a mostaniakkal. A lisztért ma szinte kétszer annyit kell fizetnünk, mint egy évvel korábban, 60 forint helyett ugyanis már közel 110 forintba kerül. A nem kifejezetten az olcsóságukról híres kisebb üzletekben az egyszerű Vénusz étolaj ára pedig átlépte a lélektani 500 forintos határt.

Létfontosságú cikkekért kell jóval többet fizetni.
Illusztráció: Karnok Csaba

Az alapvető élelmiszerek, tehát a liszt vagy a tej árának emelkedése miatt pedig más termékek, például a csokoládé, a kenyér vagy éppen a sör ára is az egekbe szökött. Egy másik példa a fokozatos áremelkedésre, hogy előbb rendre a zöldség és a gyümölcs került többe még tavaly, mostanra pedig már a belőlük készült konzervekért is mélyebben a pénztárcánkba kell nyúlnunk.


Arra a kérdésre, vajon a vevők mit szólnak az új árakhoz, azt a választ kaptuk egyik-másik kereskedőtől, hogy a vásárlók általában a kenyér és a tej árára kapják fel a fejüket, a többi terméken nem csodálkoznak annyira. Annak ellenére sem, hogy az élelmiszerár-emelés miatt becslések szerint egy család havonta több ezer forinttal többet hagy ott a boltokban.

Kevésbé drágultak

Az átlagosnál kevésbé, 5,4 százalékkal drágultak a szeszes italok és a dohányáruk, közel 7 százalékkal a szolgáltatások. A tartós fogyasztási cikkek ára pedig 1,2 százalékkal csökkent, és mintegy fél százalékkal kell kevesebbet fizetnünk a ruházkodásért – derül ki a KSH adataiból.
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!
123 következő >> végére >>> 27 hozzászólás
Moderálásra küldöm 27. Mese 2008.03.20. 15:23

Éljen a zsír! Zsíroskenyérnek is jó,ha már kiürül a hűtő. Méghogy olívaolaj... XD

Moderálásra küldöm 26. THK 2008.03.19. 23:44

a lisztet mindenesetre fölösleges volt megemlíteni, mert annak nagyon ingadozik az ára: 4 éve is éppígy 100 Ft fölött volt...

Moderálásra küldöm 25. mani mani 2008.03.19. 21:38

pederzoli!
Úgy sajnálom a munkáltatókat,hogy nagyon!!
Hát csak termelje a munkáltató azt a bérköltséget de nagyon!
Csak épp a dolgozó majdhogynem üres zsebbel megy haza.Vagy gondolkozik mit tegyek eszek vagy rezsit fizetek

Moderálásra küldöm 24. Cc 2008.03.19. 19:40

Sántít mert nem adja le vele azt a teljesítményt a motor és az élettartamának sem tesz jót. Én is jót röhögtem a sültkrumpliszagú kotró mellett, a gép csak füstölt veszettül, de erőtlenül.

Moderálásra küldöm 23. Bizly 2008.03.19. 19:09

Úgy látom nem tudjátok miért ment fel az étolaj ára. Olcsóbb volt, mint a dízel, és még a krumplit is simán ki lehettett sütni tankolás előtt. Sosem éreztetek még sült krumli illatott egy autó után sem? Csodálkozom.

Moderálásra küldöm 22. Tiborc 2008.03.19. 19:03

T. pederzoli!
A számítás helyes, de folytatni szükséges. Mégpedig ott, hogy a munkáltató a 270 ezret ÁFA-val megnövelve tudja beszedni tőlünk. Így 324000 Ft-ot kell elkérni a vásárlójától.
És folytatni kell ott is, hogy a nettó fizetésünkből egy csomó pénzt kell visszafizetni az állam valamely részének. pl. Bíróság, Földhivatal, okmányirodai eljárások, engedéy kérések. Azután jönnek a bírságok. Az is az államnak megy vissza. Autópályadíj, parkolási díjak stb az államé. Azután tankolunk 55 % adóteherrel. Vásárolunk is, ÁFA-s terméket. Ezért minden vásárlásunkból az állam 20 %-ot kap. A végén jó ha a nettóból magunkra költhetünk 60-70 ezret.
Ez a gavallér osztozkodás. Az államé minden 100 Ft-ból 80 Ft, aki megdolgozik érte, annak marad 20 Ft. Visszasírhatjuk az egyházi tizedet, meg a földesúri hatodot.

Moderálásra küldöm 21. Andris31 2008.03.19. 17:49

Sajnos itt tartunk. Ez egy kifejezetten rossz gazdaságpolitika
eredménye még ha negativ is. Szinte minden mezőgazdasági feldolgozót sikeresen eladtunk - no meg a többi ipart is - igy nem is
termelünk már semmit. Nem egymást kellenne szidni hanem azokat a megfelelő helyre juttatni akik ide juttatak. Nincs kivétel szinte az egész parlament mehet, de nemcsak a mostani hanem a Németh kormánytól kezdve. Kinek több kinek kevesebb a büne, de "bünösök közt cinkos aki néma" mondjuk az ismert sorokat.Nekünk nem a külföldi árakat-béreket kell néznünk, hanem a mieinket. Ugyan ez a baj az eü.-el is. Most az orvosok kérik az eu-s bért. Ezekről különben mi választok is tehetünk, hiszen mindig megválasztjuk azokat akik nagyobbat igérnek. Majd ha lesz uj alkotmányunk és a sok állami vagyont lenyultakat méltó helyre teszük, talán akkor helyreáll a rend.és kialakul egy normális élet ahol a bérek és az árak is arányban lesznek. Most különben szoritok Gyurcsánynak, hogy tegye népszavazásra a… Tovább olvasom »

Moderálásra küldöm 20. Süket Elek 2008.03.19. 17:46

Maci55 10. hozzászóláshoz

Tök mindegy mikor volt hatalmon ,ha nyilvánosan kijelenti eztetet márpedig megtette, pont olyan hülye mint a veresdraskógyurcsány kurmány, a baromság az most is baromság :-D

Moderálásra küldöm 19. pederzoli 2008.03.19. 16:14

Anonim,amit közölnek,az mindig a bruttó összeg. Bruttó 200 ezerből,egy egyedülálló 122215 forintot visz haza. Érdekes ám,hogy ez a kétszázezres emberke valójában 268950 forintba kerül a munkáltatónak. MINIMUM,mert ezen felül meglehet,hogy a munkáltató kedvezményes étkezési lehetőséget is biztosít,azaz 500 forintból fizet a dolgozó 200-at,munkábajárás,munkaruha,de sok helyen a munkaalkalmassági vizsgálathoz a 2000 forintos tüdőszűrést is a cég állta,ugyanakkor fűtenek rá,világítanak. Ez nem közvetlenül jelenik meg a bérköltségben,de valakinek ki kell termelnie.

Moderálásra küldöm 18. orbán viktória 2008.03.19. 15:03

ÉN IS VETTEM 475FT-ÉRT OLAJAT DE TEGNAP VETTEM EGY NAGY VÖDÖR ZSIRT 1000FT-ÉRT A MARS TÉREN. MÉG ZSIROS KENYÉR IS NAGYON FINOM .NEMUGY MINT AZ OLYAJOS KENYÉR MERT AZT MÁR NAGYON UNTAM . ÉLJEN A ZSIR .


27 hozzászólás123 következő >> végére >>>
Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

HIRDETÉS
bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...