Délmagyar logó

2016. 06. 26. vasárnap - János, Pál 22°C | 29°C

Lila tönkre megyünk

Lila tönkre megyünk
Az év hala, madara, fája, hüllője mellett az internetezők megválasztották az idei év gombáját is, ami a lilatönkű pereszke (Lepista personata) lett.
Véletlen, de érdekes egybeesés, hogy Németországban is megválasztották az év gombájának 2016-ban. Világos színű, húsos kalapja, kalappal egyező színű lemezei és feltűnő, lila színű tönkje jellegzetes, mással nemigen téveszthető össze – emiatt akár a kezdő gombászok álomgombája is lehet. Már csak azért is, mert amellett, hogy kiadós étel készíthető belőle, kedvenc élőhelyein, réteken és legelőkön nagy mennyiségben nő – gyakran gyűrűkben, úgynevezett boszorkánykörökben.

Persze csak annak a gombásznak nyerő, aki nyitott az aromásabb, fűszeresebb, egyesek szerint kissé parfümös illatú kalaposokra: jellegzetes illata és íze sok ételből „kilóg", emiatt érdemes semlegesebb ízű gombákkal együtt készíteni. Főként ragukhoz, pörköltekhez, levesekhez használható, de kiváló kísérője köretként, feltétként vadételeknek, vegetáriánus fogásoknak. Savanyítani is lehet: szálasra vágott hagymával, korianderrel, babérral, egész borssal fűszerezve, kis hőkezelés után rakjuk el befőttes üvegben, valamilyen jóféle, de semleges ízű világos gyümölcsecettel tartósítva.

Sajnos majd egy évet várhatunk rá: bár időnként tavasszal is előjön egy-egy termőteste, igazi termőideje a késő ősz. Egészen a fagyokig gyűjthető.

(nyitókép: Savanyítani is érdemes, ha rátalálunk. Fotó: Shutterstock)
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szavazzon! Hamarabb szabaduljon az, aki első bűncselekményesként kerül börtönbe? Várjuk véleményét!

Szavazzon! Hamarabb szabaduljon az, aki első bűncselekményesként kerül börtönbe? Várjuk véleményét!
Hamarabb szabaduljanak-e a börtönökből azok, akik első bűncselekményesekként kerülnek a rácsok mögé?… Tovább olvasom