Délmagyar logó

2018. 09. 19. szerda - Vilhelmina 17°C | 28°C Még több cikk.

Lincshangulat a Szilléri sugárúton

Két fát képviselőjük segítségével egyelőre megmentettek, két platánnak a kivágását azonban már nem tudták megakadályozni a Szilléri sugárút és a Hajós utca környékén lakók. Az óriási indulatokat kiváltó fakivágás egyébként jogszerű volt.
Pongrácz Erika (balról) is azt hitte, ez zöld terület marad. Fotó: Frank Yvette
– Azt hittük, ezt a kis teret a város meghagyja zöldterületnek, amiből errefelé nagyon kevés van. Ezért is ért bennünket vártatlanul, hogy elkezdték kivágni a fákat. Azt is tegnap tudtuk meg, hogy az új tulajdonos azért „rendezi" a területet, mert a telken építkezni fog, autóalkatrész-kereskedést nyit – mondja a Szilléri sugárút 5–7. alatt lakó Pongrácz Erika.

A fiatal nő a panelház közös képviselőjével, Horváthné B. Ilonával együtt eleveníti fel az egy nappal korábbi, a környéken lakókban indulatokat, egyesek szerint lincshangulatot kiváltó fakivágás körülményeit. Mielőtt belekezdenének, Horváthné megjegyzi, azt tudták, hogy a szegedi önkormányzat el akarja adni a Szilléri sugárút–Hajós utca sarkán fekvő üres telket, de azt nem, hogy már túladott rajta. A lakókat ezért is érte váratlanul, hogy kedd délután megjelentek a favágók és villámgyorsan kivágtak két platánt.

Horváthné B. Ilona azzal folytatja, hogy a lakók voltak vagy húszan, de hiába tiltakoztak, elkezdték a harmadik fát is megkopasztani. Erre felhívták a körzet Centrum párti képviselőjét, Pászti Ágnest, vele együtt már sikerült megakadályozni következő két fa kivágását.

A lakók meglepődtek, amikor a tulajdonos érkezése után nem sokkal a városüzemeltetési iroda egyik munkatársa is felbukkant.
– Őt a fakivágással megbízott vállalkozó hívta fel telefonon, kétségbeesetten kért tőle segítséget. Azt mondta a kollégámnak, tegyen valamit, különben a lakók meglincselik. Mivel a városházi tisztviselő a közelben járt, a tetthelyre ment, hogy megnyugtassa a tiltakozókat és Pászti Ágnes tanácsnok asszonyt. Tájékoztatta őket, hogy a telek januárban magántulajdonba került, a tulajdonos pedig minden további nélkül kivágathatja a területén álló fákat – mondja Molnár László, a szegedi önkormányzat városüzemeltetési irodájának vezetője.

– Szomorúan, de tudomásul vesszük, hogy a telket eladták. Széllel szemben nem lehet pisilni, végignézzük, ahogy a megmaradt fákat kivágják. Azt viszont nem értem, hogy amikor a 112 lakásos háztömbben lakó autósok számára parkoló kialakítására kértük a telket, azzal utasítottak el, hogy a terület alatt futó közművek miatt még csak parkolót sem lehet kialakítani – legyint lemondóan a közös képviselő.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szponzor nélkül nem megy

Szponzori támogatás hiányában elmarad az idei Dömötör-díjátadó gála Szegeden. A Májulás, a… Tovább olvasom