Délmagyar logó

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 21°C | 34°C Még több cikk.

Lippai Pál: ˝Emlékiratom nincs, de önmegvalósítok!˝

Szeged - Az ügyvédi iroda, a család, a sport és a bélyeggyűjtés négyszögében telnek Lippai Pál mindennapjai, aki Szeged első polgármestere volt a rendszerváltás után. Erről is kérdeztük a hetvenedik születésnapja alkalmából.
– Hogy van? Mit csinál mostanában?

– Senki nem fiatalodik, a problémák egyre csak szaporodnak, de nem olyan vészesek. Itt vagyok az ügyvédi irodámban, ahol a fiammal együtt dolgozom. A napom munkával telik, utána a családdal vagyok. A fiamtól van két unokám, egy kétéves és egy ötéves kislány, velük foglalkozom. A lányom Washingtonban dolgozik, de a szombati ünnepségre ő is hazajön.

 Névjegy

Lippai Pál 1944. augusztus 30-án született Zomborban, a szegedi egyetem jogi karán szerzett diplomát 1967-ben. A szegedi 2-es számú ügyvédi munkaközösséghez került előbb jelöltként, majd ügyvédként, 1988-tól pedig vezette a 16 fős munkaközösséget. 1990. október 23-án választották polgármesternek, és az 1994. szeptember 11-i választásig maradt a város első embere. Azóta egyéni ügyvéd. Három gyermeke van: Pál Gábor, Zsuzsanna és Balázs.

– Milyen 70 évesnek lenni?


– Ha nem gondolok arra, hogy reggel felkelek, és itt fáj, ott fáj, akkor olyan, mint a hatvankilenc vagy a hatvanöt. De karban is tartom magam, iskolaévben hetente kétszer járok hasonló korúakkal átmozgató, kondicionáló testedzésre, a végén játékkal. Nagyon élvezzük, jó a társaság, velük is megüljük a névnapokat, születésnapokat. A szervezés is megvan, a Tisza Volán jégkorongszakosztályát vezetem, sok a tennivaló, hiszen utánpótlásban és felnőttben száz gyerek sportol nálunk. Egy hónap múlva már itt a jégkorongszezon.

– És a bélyeggyűjtésről még nem is beszéltünk...

– Nagy szenvedélyem. Egyrészt a bélyegekkel való foglalkozást jelenti, a másik része pedig, hogy a nemzetközi bélyegkiállítások bírálóbizottságának akkreditált tagja vagyok 1995 óta. Évente legalább egy belföldi és egy külföldi kiállításon veszek részt. A kiállított gyűjteményeket pontozzuk, ez jelentős súlyt ad nekik.

– Hogy állnak a magyar versenyzők?

– Míg 1990-ben el nem ragadott a városháza, előtte tavasszal a harmadik aranyérmemet nyertem Londonban, amivel a bajnok osztályokba léptem, ami hihetetlen sikernek számított. Azóta két magyar gyűjtő érte el ugyanezt. Rendszeresen nézek, felértékelek gyűjteményeket, hagyatékokat, tanácsot adok, mit érdemes vele csinálni.

Lippai Pál. Fotó: Frank Yvette
Lippai Pál. Fotó: Frank Yvette

– Térjünk át a politikára. Közeleg az önkormányzati választás. Ön volt a város rendszerváltás utáni első polgármestere. Ilyenkor jobban dobog a szíve?

– Nem merném állítani. Az biztos, hogy figyelemmel kísérem a politikát azóta is, különösen az országgyűlési és önkormányzati választásokkor. Olyan négy évet, amit eltöltöttem a városházán első emberként, nem lehet kiírni az életemből. Az a szemléletmód, amit ott elsajátítottam, egy életre megmarad.

– Hogy találták meg városvezetőnek?

– 1989-ben, a fordulat évében a fiam Budapesten nagyon benne volt az akkor liberális Fideszben, én meg a Széchenyi téri ügyvédi munkaközösséget vezettem. Forrongott a politikai élet, egy jogásztól amúgy sem áll messze a politika. 1990-ben a Fidesz felkért országgyűlésiképviselő-jelöltnek a 2-es körzetben, és a futottak még kategóriában végeztem. Azt a választást nagy fölénnyel az MDF nyerte, és koalíciós kormányt alakított a kisgazdákkal és a kereszténydemokratákkal, az MSZP, a Fidesz és az SZDSZ pedig ment ellenzékbe. A két liberális párt, a Fidesz és az SZDSZ nehezen viselte a vereséget, ahogy elindult az élet az új országgyűlésben. Az őszi helyhatósági választáson akartak visszavágni, ezért előbb a Fidesz keresett meg, majd az SZDSZ is támogatott. Vetélytársam Borvendég Béla Ybl-díjas építész volt, akit a jobboldal jelölt. Ám az akkori liberális pártok ötvenháromból huszonegy helyet szereztek meg, huszonhármat a kormánypártok, a szocialisták csak kettőt. És Dorozsmának meg a még idetartozó Algyőnek külön független képviselője volt, sokszor ők jelentették a mérleg nyelvét.

– Hasonlított a most leköszönő városi közgyűlésre, ahol szűk többsége volt a jobboldalnak a baloldali polgármester mögött?

 Polgármesteri köszöntő

Botka László pénteken dolgozószobájában köszöntötte a születésnapját ünneplő elődjét. Lippai Pál viccesen megjegyezte, szeretné a polgármestert ő is megünnepelni a hetvenedik születésnapján. (Botka László jelenleg 41 éves – a szerk.)

– Valóban így van. Ha valaki követte az elmúlt négy évet, akkor csak konfrontálódást látott. Hiszen például abszolút nyilvánvaló, hogy a lézerközpont milyen fontos a városnak, és milyen hosszú ideig lebegett bizonytalanul a sorsa. Az utolsó utáni pillanatban döntött a fejlesztésről a miniszterelnök. Vagy soroljam az önkormányzati cégek problémáit?

– Leköszönésekor praktikus teendőket jegyzett fel az előtte megválasztott fiatal parlamenti képviselőnek, Botka Lászlónak. Állítólag az M5-ös autópálya és az M43-as elkerülő megépítése, valamint a Szent István tér újjáépítése állt az élén. Ezek végül is valóra váltak.

Szalay István utódomnak is átadtam egy ilyen listát. Kétségtelenül jó látni, hogy ezek sikerültek. Amikor megválasztottak, nem politikus voltam, és nem is tekintettem magam annak a négy év alatt sem. Hanem olyan embernek, akinek az a feladata, hogy összegyűjtse a megoldandó problémákat, és az akkori lehetőségek szerint ebből minél többet megoldjon. A gondok közül, ha csak azt említem, hogy tizenöt és húsz százalék között mozgott az éves infláció, akkor rettenetesen nehéz volt beruházásokat tervezni. Jóval kedvezőbb most a gazdasági környezet minden probléma ellenére, mint nálunk volt. A jelenlegi gondok országosan és helyben is a politikából fakadnak. A képviselő-testületek teljesen szétszakadtak jobb- és baloldalra. Az a fajta kompromisszumra képtelenség, amit én hála istennek nem tapasztaltam. A mi időnkben is voltak lózungok, összecsapások, mégis születtek olyan egyezségek, hogy az akkori szűkös körülmények között előreléphessünk. Nagyon keményen vitáztunk az intézmény- és cégvezetőkről, mégis eredményesen, ez személyes siker, de ebben az akkori jegyző, Tóth László is jelentős szerepet játszott. Tisztában voltunk vele, hogy egymásra vagyunk utalva a közös szegedi célok érdekében.

– Számítottak, számítanak a véleményére a torony alatt?

– Nem. Sajnos nincsenek egymásra épülő ügyek, ha nem folytatja munkáját a korábbi testület, mert az új munkája az előző tagadására épül. Átadtam a listámat, a véleményemet nem kérdezték, de nincs ebből sértődés.

– Maradtak tárgyi emlékei a polgármesteri évekből? Megírja az emlékiratait?

– Amikor befejeztem, és elbúcsúztam a munkatársaimtól, kaptam egy csomó fényképet. Így húsz év elteltével eljutottam odáig, hogy igyekszem összeszedni a családi és polgármesteri fotókat. Külön teszem a nagyköveti látogatások és a Széchenyi téri szovjet emlékmű lebontásának emlékeit. Bekereteztettem az angol királynő fogadásáról szóló oklevelet a néprajzi múzeumból, a toledói polgármesterét, és őrzöm a jeruzsálemi polgármesteri konferencia relikviáját a családi képek, bélyeges emlékek és az Amerikai Függetlenségi Nyilatkozat egy példánya mellett. És persze minden megvan fejben. Emlékirataim nincsenek; ehhez az kellett volna, hogy abban a négy évben feljegyzéseket készítsek. Én pedig úgy éltem, hogy vagy a városházán voltam, vagy hullafáradtan otthon feküdtem, vagyis gyakorlatilag a családból is kimaradtam. Családi alkunak köszönhetően nem is indultam újra. Pusztán az emlékezetre hagyatkozni előbb-utóbb hiteltelenséghez vezet, azt meg nem szeretném. Van néhány történet, de az is lehet, hogy nem pont úgy és nem akkor volt. Ha találkozom a régiekkel, mintha osztálytalálkozón lennénk, felidézzük a szép dolgokat. Ettől függetlenül önmegvalósítok, 55 év bélyeges emlékeiből írok sorozatot a filatelisták lapjában.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A női futam sztárja Rozi, a bakkecske

Kecskefuttató versenyt rendeztek Bordányban. Rozi és Pali jól szerepelt, Öcsi-pöcsi hiába… Tovább olvasom