Délmagyar logó

2017. 10. 20. péntek - Vendel 9°C | 24°C Még több cikk.

Líra és thriller összefér

Rendésznek tanul, de bölcsésznek készül, mert két éve verset költ és novellákat ír Hajdú Róbert. A szegedi Móra szakközépiskola végzős diákja tagja a Lírikusok Irodalmi Műhelynek, februártól pedig az íróakadémia hallgatója.
Verset költ, novellát ír a bölcsésznek készülő Hajdú Róbert. Fotó: Frank Yvette
– Egyszerre öt-hat féle ötlet kibontásán dolgozom – számszerűsíti szenvedélyét Hajdú Róbert. – Vázlatot írok, ha éppen úgy érzem szükségesnek. Máskor meg a fejemben forgatom, amit például a buszon láttam, aztán amikor haza érek, leírom, amire magamban jutottam. Ha az első mondat megvan, akkor már jön a többi – avat be alkotói módszereibe az ifjú szerző.

– Elüt a társaitól stílusában, felemelő olvasni minden fogalmazását – méltatja Róbert teljesítményét magyar tanárnője. Urbán Éva Izabella elárulja: szépirodalommal foglalkozó tanítványa kézírása nehezen olvasható, apró betűs, de a megalkotott szövege fantáziadús, szárnyal.
– Először volt az olvasás, aztán jött az írás: két éve éreztem, tollat kell ragadnom, mert kikívánkozik belőlem egy történet – mondja az ifjú alkotó, aki első nyilvános sikerét egy meseíró pályázaton érte el Zenélő ház című sztorijával.

– Más témakörökre, feladatokra is fölhívjuk diákjaink figyelmét – ismerteti a szokásrendet a pályázati aktivitásáról is ismert Móra Ferenc Szakközépiskola és Szakiskola megbízott igazgatója, Szabóné Virág Katalin. Sikerrel is szerepelnek a Mórás diákok, de Hajdú Róbert teljesítménye kiemelkedő: írt az 1956-os forradalom jubileumára, a múlt év szeptembere óta tagja a Lirikusok Irodalmi Műhelyének (LIM).

Merni

„Pusztán érces jó szándékok végett, élvezem e képet, melyben szemeid gyilkolást visznek véghez. Én az áldozat, te a gyilkos. Merj ledöfni, hidd el nem kínos, csak síkosan pereg a verejték a homlokomon, és lobog a konok dolog, minek neve: mosoly. S a csupasz karod, marod szét, ha akarod, de vigyázz, hová lépsz, mert lép veled a félsz. Te szépség! Hát így érjen véget a végtelen románc, itt e lánc, kezedben a kulcs, mit kurtán gyújts meg előttem, hadd lássam, hadd égjen! Rabod maradok, fáradt lélek, képed elképeszt, miként hangot adok a szenvedélynek. Merj álmodni rólam, egy vacogtató éjen, hogy az emlék sokáig éljen bennem, mint ezer meg ezer feledékeny tétova tervem…" – kezdődik a LIM honlapján is olvasható szövege. Hajdú Róbert 1989-ben Szentesen született, Szegeden tanul, Algyőn lakik.

– Verset mindennap írok – mondja Róbert, mintha mi sem lenne természetesebb. S szavaiból az is magától értetődőnek tűnik, hogy miután a LIM múlt év végi, a budapesti Fészek Klubban tartott fölolvasó estjén Őze Áron előadta Róbert költeményeit, három hónap jelöltség után költővé avatták, holott erre a megtiszteltetésre mások három-négy évnél is hosszabb ideig várnak. A LIM Fordulópont című kötetébe beemelték hét költeményét, az ötéves szervezet honlapján pedig kilenc szövegére bukkanhat az internetező.

– Ha a matekot magyarra lehetne cserélni, boldogabb lenne – idézi Róberttel kapcsolatos tapasztalatait osztályfőnöke, Horváth Gyuláné. A Róbertéknek matematikát, kommunikációt tanító pedagógus szerint a tanár számára is élmény, ha egy diákja adottságait, tehetségét fejlesztheti. Példának említi: az iskolai alapítvány úgy is Robi mögé áll, hogy miután meghívást kapott a pesti Íróakadémiára, a két szemeszteres oktatás tandíját kifizeti. – Novellákat, pontosabban krimiket, thrillereket is írok – teljesíti ki pályaképét Robi. Így nem csoda, hogy Babits, Arany és Ady mellett Stephen Kinget említi egyik kedves szerzőjének. Most formálódó Sylabusz 1200 című történetéről Robi elárulja: egy horgász bolti eladó és az üzletbe betérő pecás gyilkosságba keveredik… A rendésznek tanuló, érettségi előtt álló diák bölcsésznek kívánkozik. Ezért a szegedi egyetem olyan szakjaira jelentkezik, ahol írással foglalkozhat. Mert számára az írás: boldogságforrás. Vágya csak annyi, hogy egyszer szeretné a költészetet mesterségként is űzni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Beteg gyermekeken segít Gregor József portréja

Internetes árverésen szeretnék értékesíteni azt a festményt, amely 2005-ben, operabáli fellépése… Tovább olvasom