Délmagyar logó

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 4°C | 20°C Még több cikk.

Lisztkeverékük százezreken segít

Egyedüliként az országban – sőt a világon – olyan lisztkeverékeket állít elő a szegedi Gabonatermesztési Kutató Kht. kísérleti üzeme, amelyekből egyrészt lisztérzékenyek, fenilketonuriások és vesebetegek, másrészt pedig cukorbetegek számára készülnek legkülönfélébb pékáruk.
Fotó: Karnok Csaba
Világszerte kenyér nélkül él egy jelentős fogyasztói csoport. A szegedi Gabonatermesztő kísérleti üzeme fölfigyelt erre. Fotó: Karnok Csaba
Egyedüliként az országban – sőt a világon – olyan lisztkeverékeket állít elő a szegedi Gabonatermesztési Kutató Kht. kísérleti üzeme, amelyekből egyrészt lisztérzékenyek, fenilketonuriások és vesebetegek, másrészt pedig cukorbetegek számára készülnek legkülönfélébb pékáruk. Százezres nagyságrendű azoknak az embereknek a száma az országban, akiknek valóságos megváltás, hogy létezik olyan pékáru is, amit ők is ehetnek. Ugyanis eddig nem létezett. Már a külföld is érdeklődik a termékek iránt.

Hogyan kezdődött? Úgy, hogy az egész világon senki sem foglalkozott olyan pékáruk létrehozásával, amelyeket lisztérzékenyek, fenilketonuriások, vesebetegek, illetve cukorbetegek fogyaszthattak volna. Rengeteg emberről van szó – csupán egyetlen példa: a fejlett országok lakosságának 5-8 százaléka cukorbeteg –, s egyszerűen figyelmen kívül hagyták őket.

Nagyon sok betegen segít

– Megkeresett minket a fenilketonuriásokat tömörtő egyesület, még a kilences évek elején. Mondták: nincs olyan fehérje- és fenilalaninszegény pékáru, ami beilleszthető volna a diétájukba – ismerteti a kezdeteket Ácsné dr. Bozóky Erika, a Gabonatermesztési Kutató Kht. tudományos munkatársa, laboratórium- és üzemvezető. – Azonnal megláttuk a témában rejlő lehetőségeket, és Kovács Zsuzsanna laboratóriumvezető-helyettessel elkezdtük a kísérleteket. – A kísérleti üzem, persze, azt is tudta: csak akkor lehet elkezdeni az ilyen termékek gyártását, ha az gazdaságos. Egyfajta speciális piackutatás következett. Fehérjeszegény pékáru nemcsak a fenilketonuriásoknak kell, hanem a vesebetegeknek is. Máris két, nem kis fogyasztói csoport – világszerte figyelmen kívül hagyott – igényeit térképezte föl az üzem. S olyan pékárut is kifejlesztettek, ami, az említetteken túlmenően, gluténmentes is, ezt pedig a lisztérzékenyek fogyaszthatják. Mindezt pályázati pénzekből valósította meg a gabonakutató.

– Másik fejlesztési hullámunk a cukorbetegek számára szükséges, alacsony szénhidráttartalmú pékáruk létrehozására irányult, szintén pályázati pénzekből – folytatja a kutató. Megoldották azt az első hallásra megoldhatatlannak tűnő gondot, hogy egy pékáru alacsony szénhidráttartalmú legyen. Ehhez 30 százalékkal csökkenteni kellett a szénhidráttartalmat.

Guarmagliszt Indiából

– Ezt úgy oldottuk meg, hogy a termékhez használt búzaliszt egy részét alig emészthető guarmagliszttel helyettesítettük – mondja a laboratóriumvezető. A guarmag Indiában és Pakisztánban honos babféle, s magja belső része által tartalmazott liszt a szervezet számára szinte nem hasznosítható. A részben guarmaglisztből készült pékáruból az ember többet fogyaszthat, és mégis alacsonyabb lesz vércukorszintje, mint a hagyományos terméket fogyasztott volna. Az ezzel kapcsolatos klinikai kísérleteket Szegeden végezték. A speciális lisztkeverékből csak különleges gyártástechnológia révén készülhet pékáru, ezt a szintén szegedi Novoback Kft. dolgozta ki, Varga László vezetésével. Mind a terméket, mind a technológiát szabadalmaztatta a Gabonatermesztési Kutató Kht. A magyarországi szabadalmaztatás után következett az európai – s várhatóan nemsokára meg is kapja az intézmény. Amerikától a közel-keleti országokon át Japánig nagyon sokan érdeklődnek az eljárás iránt.

– A fejlesztésben nem állunk meg – folytatja a laboratóriumvezető. A búzalisztet más gabonafélékből származó, teljes töretű liszttel igyekeznek helyettesíteni bizonyos termékekben. Ez azért is fontos, mert, főleg a zab és az árpa, tartalmaz egy béta-glukán nevű anyagot, mely a cukorbetegséggel, és például koleszterinproblémákkal küszködő emberek gyógyításában további, jelentős hatást fejt ki.

Mindez csak a kezdet

Hol sütnek az üzem által létrehozott s forgalmazott termékből kenyeret, egyéb pékárukat? Az ország nyolcvan pékségében. Csongrád megyéből jelenleg egy szegedi, két szentesi, s egy bordányi pékség említhető – e szám nyilván nőni fog. Az üzem kidolgozta a házi kenyérsütés technológiáját is. – A különböző lisztkeverékekből tavaly 35-40 tonnát forgalmaztunk, az idén csak eddig pedig több, mint száz tonnát. Már van szerződésünk Szlovákiával, és a lengyelek, csehek érdeklődését szintén fölkeltette a terméksorozat. Görögországban most indultak be egy klinikai kísérletek e lisztkeverékek hasznosítására, s ha lezárulnak, onnan is várható igény – halljuk a laboratóriumvezetőtől.
Hogyan tovább? Az üzem elkészült a diabetikus száraztészta összetételének, gyártástechnológiájának kidolgozásával is. Még ez év végén indul forgalmazásuk, nagyon sok rászoruló életét téve könnyebbé.


Fenilketonuria

A fenilketonuria genetikailag kódolt anyagcsere-betegség. A kisgyermek látszólag egészségesen születik, szervezetéből azonban hiányzik egy, a fenilalanint tirozinná átalakító enzimláncszem. A fenilalanin nem tud lebomlani, fölhalmozódik a vérben, és nagymértékben károsítja az idegrendszert. Az egészséges kisgyermekből szellemileg egyre inkább leépültebb felnőtt lesz. Ám ha a fenilketonuriában szenvedő csecsemőkorától kezdve élethossziglan alacsony fehérje- és fenilalanintartalmú ételeket fogyaszt, ennek teljes mértékben elejét lehet venni.  
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Olajünnep Algyőn

Az algyői szénhidrogénmező 40 éves jubileuma alkalmából rendeznek ma ünnepséget Algyőn, amelyen… Tovább olvasom