Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

Logisztikai szántóföld Európa kapujában

A három éve átadott szegedi logisztikai központ 47 hektárjának túlnyomó többsége továbbra is szántó. Ha a GlobalLog Kft. nem építi meg idén az első ütemet, nem kapja meg a terület nagyobb részét, amelyre vételi joga van.
2003. május 19.: Medgyessy Péter miniszterelnök átadta Szegednek a majdani logisztikai központ területét
Fölvonultak a napokban az építők és dolgoznak a logisztikai központ területén. Két kivitelező cég megkezdte az első ütemben elkészülő csarnok, irodaépület és porta munkálatait – tájékoztatott Vörös Béla. A GlobalLog Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: határidőre, december 31-éig teljesítik az önkormányzattal kötött szerződésben foglaltakat. Cége azt vállalta, ebben az évben elkészül a központ első épülete, különben elveszítik a jogot arra, hogy a területet bővíthessék. A GlobalLog ugyanis csak 9,6 hektár tulajdonosa, a fennmaradó 37 hektárra pedig vételi jogot jegyeztek be a javukra. Az M43-es autópálya felé eső nagyobb részt akkor adja a város, ha az év végéig teljesítik vállalásaikat, azaz fölépítik az első csarnokot és irodaépületet.

A terület nagyobb része egyelőre mezőgazdasági művelés alatt áll. Így hasznosítja az önkormányzat az ő 37 hektárját és a GlobalLog is a saját területének egy részét. Vörös Béla szerint azért célszerű bevetni a földeket, mert így nem kell a parlagfű-mentesítésre költeniük. Azt a részt adták ki gazdálkodóknak, amelyre egyelőre nincs szükségük, hiszen egyelőre a területüknek csak a harmadán építkeznek.
Az igazgató hangsúlyozta: komolyan veszik a fejlesztést, őszre állni fognak az épületek, a beruházás nagyságrendje közel egymilliárd forint – ezt a cég saját tőkéből és hitelből fedezi.

2006. június 19.: a táblát kicserélték, a gaz nagyobb lett. Fotók: Karnok Csaba
Várható, hogy a részben tulajdonos Zollplatz Kft. mellett további cégek települnek ki a logisztikai központba. Ezek azonban mind szegedi vállalkozások, igaz, Vörös Béla szerint bővítik a létszámukat az új telephelyen, így új munkahelyek jönnek létre. A központot ipari parkként is bejegyeztetik, ezzel többféle tevékenységre nyílik mód – emelte ki. A városon kívülről érkező bérlőkkel megkezdték a tárgyalásokat. A jövő évi beruházásoknál az uniós logisztikai támogatásokat is igénybe veszik.

Szőllősi Béla (Fidesz), városi közgyűlési frakcióvezető: – A logisztikai központ jelenleg megkötött szerződései egy raktárbázisra vonatkoznak. Hogy a logisztikai központ teljes valóságában megvalósul-e, az a távoli jövőben dől el. De jól mutatja ez az eset is, hogyan gondolkoznak a szocialista politikusok: háromszor adnak el egy történetet és elvárják, hogy tapsoljon a legkisebb eredménynek is mindenki – holott a tényleges cél megvalósítása, legjobb esetben is, a távoli ködben rémlik föl. Mint mindenben, itt is a kommunikáció hangsúlyos, tényleges eredmények nincsenek.

A logisztikai központ töredékén folyik csak az építkezés. Fotó: Karnok Csaba
Solymos László (MSZP), alpolgármester: – A Masped a szindikátusi szerződésben azt vállalta, hogy idén év végéig fölépít egy 5000 négyzetméteres csarnokot, és mellé irodaépületet húz fel. Ezt a vállalását teljesíteni tudja. Sőt már további 5000 négyzetméterre talált biztos betelepülőt, aki a jövő év első félévében jön, emellett több tízezer négyzetméterre van újabb bérlőjelöltje. Figyelembe véve, hogy a közművesítések és az engedélyezési eljárások nem olyan régen értek véget, ezért azt gondolom, ez az ütem biztató, hiszen már ezekkel a beruházásokkal is újabb munkahelyek jönnek létre a városban. Természetesen sokkal előrébb járnánk, ha 1998 és 2002 között nem akadt volna el a logisztikai központ ügye.


Derűlátók

2003. május 19.: Medgyessy Péter miniszterelnök átadta az új szegedi logisztikai központ területét a városnak. Botka László polgármester reményét fejezte ki, hogy az idei az utolsó esztendő, hogy repce virágzik a negyvenöt hektáros területen.
2004. augusztus 30.: Botka László: „(...) ősszel kezdjük el a logisztikai központ építését (...)".
2005. május 19.: Botka László polgármester tárgyalt a Masped Rt. vezérigazgatójával arról, hogy felgyorsítják az építkezést.
2005. szeptember 1.: Botka László: „A (...) 45 hektáros terület első ütemén még idén elkezdődnek a munkálatok."
2006. március 9.: Lerakták a logisztikai központ alapkövét.

Építtetők, építmények

A GlobalLog Logisztikai Ingatlanfejlesztő és Szolgáltató Kft. tulajdonosa az ország legnagyobb, teljesen magyar tulajdonú szállítmányozási cége, a Masped Rt. (52,63%), a szegedi Zoll-Platz Kft. (27,85%), Szeged önkormányzata (19,33%), és a MÁV Kombiterminál Kft. (0,19%). Az első ütemben irodaház, vámépület (1200 négyzetméter), közvámraktár (2618 négyzetméter), porta, ellenőrző központ, utak, parkolók épülnek. A kitelepülő szegedi cégek között említik a Hansa-Kontakt Kft.-t, amely logisztikai raktárat üzemeltetne, a Finomöntöde Kft.-t és a Vektor Szövetkezetet is. 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Több mint kétezren lubickoltak az első forró nyári hétvégén

Több mint kétezer szegedi választotta pihenésre, kikapcsolódásra az újszegedi strandot, a SZUE-t az… Tovább olvasom