Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Lopott bankkártyával akartak pénzhez jutni

Szeged - Lakossági bejelentés alapján fogták el a szegedi rendőrök azt a két román állampolgárt, akik miután ellopták egy férfi pénztárcáját, a benne lévő bankkártyával készpénzt próbáltak felvenni.
A sértett a déli órákban érkezett feljelentést tenni a Szegedi Rendőrkapitányságra. Elmondta: amíg az egyik szegedi áruházban vásárolt, vélhetően zseblopás módszerével elvitték a pénztárcáját benne személyes okmányaival, illetve bankkártyájával. A férfi letiltatta a kártyáját a bankájánál, ezután pedig bement a rendőrségre. Miközben folyt a kihallgatása, SMS-t kapott a telefonjára arról, hogy valaki sikertelenül próbált meg pénzt felvenni a bankkártyájával. Ezzel párhuzamosan a rendőrség 107-es segélyhívószámán egy szemfüles állampolgár bejelentette, hogy két férfi gyanúsan viselkedik az egyik ATM-nél: egyikőjük járó motorral várakozik, míg a másik az automatánál téblábol. A helyszínre irányított rendőrök igazoltattak egy 27 és egy 30 éves temesvári férfit.

Előállításuk során kiderült, hogy arról a két román állampolgárról van szó, akik a lopás elkövetésével megalapozottan gyanúsíthatók, és a sértett bankkártyájával igyekeztek pénzt felvenni. A Szegedi Rendőrkapitányság mindkét gyanúsítottat őrizetbe vette - tudta meg a delmagyar.hu Szenti Szabolcs rendőrségi szóvivőtől.

Olvasóink írták

  • 4. rozator 2010. január 10. 07:56
    „Nem baj, románként leültették, magyarként szabadulnak!”
  • 3. flexsnake 2010. január 09. 23:09
    „,,Ezzel párhuzamosan a rendőrség 107-es segélyhívószámán egy szemfüles állampolgár bejelentette, hogy két férfi gyanúsan viselkedik az egyik ATM-nél"
    Így kell ezt, gratula.
    A románokat meg toloncoljátok végre ki mert már a <moderálva> a sok románnal.”
  • 2. dodó 2010. január 09. 10:38
    „Mer othonn űldöztek erre aztat lássuk hogy itten is rászistákok a gádzsók!”
  • 1. benq 2010. január 09. 10:01
    „román orkok ezt tudják de dolgozni nem!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Orvvadászok hurokban

Szeged - A Tisza árterében ismeretlenek hurkozás módszerével több őzet, valamint vaddisznót ejtettek… Tovább olvasom