Délmagyar logó

2017. 10. 20. péntek - Vendel 9°C | 24°C Még több cikk.

Lopott biciklivel karikázott a 17 éves szegedi drogos

Szeged - Nagyüzem volt szerdán a Szegedi Rendőrkapitányság fogdáján. Lopás, és rablás miatt kerültek őrizetbe bűnelkövetők.
Nyolc kerékpár eltulajdonítását és hét személygépkocsi feltörését ismerte el az a 17 éves szegedi fiatalember, aki idén júniusban szabadult előzetes letartóztatásból. A gyanúsítottra a Tarjánvárosi Rendőrőrs munkatársai figyeltek fel a Csongrádi sugárúton, miközben a járdán kerékpározott. Igazoltatták. Ekkor derült ki, hogy a nála lévő kerékpárt hajnalban lopta a Bihari utcából. Előállítása során az immunkémiai gyorsteszt kábítószerfogyasztást is igazolt. Mivel kihallgatása során elismerte azt is, hogy további kerékpárlopásokhoz és gépkocsifeltörésekhez is köze van, ezért a Szegedi Rendőrkapitányság őrizetbe vette.

Ugyancsak rácsok mögé került az a 35 éves szegedi lakos is, akit az egyik hipermarketben értek tetten, miközben egy lopott Jagermeisterrel akart távozni. Igazoltatása során a nyilvántartás jelezte, hogy eddig 11 alkalommal volt büntetve vagyon elleni bűncselekmények miatt, és jelenleg is több eljárás folyik ellene. A Szegedi Rendőrkapitányság őrizetbe vette.

Elfogták a szegedi nyomozók szerdán azt a 38 éves büntetett előéletű férfit is, aki ellen rablás miatt bocsátottak ki elfogatóparancsot. A megalapozott gyanú szerint még októberben az egyik Jósika utcai társasházban fojtogatni kezdett egy idős nőt, hogy így szerezze meg a nyugdíját. A férfi az édesanyja sérelmére is súlyos bűncselekményt követett el, ugyanis több alkalommal megfenyegette, hogy megöli, amennyiben nem ad neki rendszeresen pénzt. Az idős asszony félelmében teljesítette fia követelését. A férfi ellen rablás és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás őrizetbe vétele mellett - közölte a rendőrség.

Olvasóink írták

  • 6. atomboy 2009. december 03. 14:13
    „Vajon, ha kerekparsavon ment volna, akkor is felfigyeltek volna ra? (Mar ha azon a szakaszon volt az eset.)”
  • 5. dodó 2009. december 03. 12:46
    „"Narkógettó alakult ki a Józsefvárosban a kerületi tűcsereprogramot működtető Kék Pont Alapítvány munkatársai szerint. Az alapítvány kerületi központjához 1600 intravénás droghasználó jár steril tűért. A hepatitisz C fertőzöttek aránya az alapítvány által megvizsgált kábítószer használók körében háromszor akkora, mint az országos átlag.
    Veszélyesen elterjedt a hepatitisz C fertőzés a józsefvárosi intravénás droghasználók körében - a Kék Pont Alapítvány tűcsereprogramjában tavaly megszűrt emberek 70 százalékánál kimutatták a fertőzést. Az alapítvány több mint három éve működő Kálvária téri központja jelenleg körülbelül 1600 intravénás droghasználóval áll kapcsolatban, nagyjából 60 százalékuk józsefvárosi lakos, de jönnek a szomszédos hetedik és kilencedik kerületből is.
    Naponta több mint 50 ember jelenik meg a központnál, hetente tíz új droghasználó bukkan fel. A többségük - 70 százalékuk - amfetamint használ, a többiek heroint.
    A Kálvária téri tűcsereközpont tipikus látogatója az alapítvány statisztikái szerint férfi, húszas évei végén jár és cigány." (!!!)”
  • 4. dodó 2009. december 03. 11:33
    „Színesék színes kultúrája.”
  • 3. katcsi72 2009. december 03. 10:44
    „3. ugy ahogy mondod, és még fitness bérlet se kell, nem beszélve az ebédbefizetésböl, és a könyvtártagságiröl??!!!!!!!!!
    ez is megélhetési bünözés”
  • 2. KolompárRómeó 2009. december 03. 10:35
    „"Igazoltatása során a nyilvántartás jelezte, hogy eddig 11 alkalommal volt büntetve vagyon elleni bűncselekmények miatt, és jelenleg is több eljárás folyik ellene."

    Bejött neki. Mehet a melegbe nézni a máunika-sót az adófizetők pénzéből.”
  • 1. gedeon 2009. december 03. 10:25
    „Szép kis termés!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szegeden sofőrrel, Makón lóháton jön a Télapó

Néhány nap múlva útra kelnek a Mikulások. A szegedi Télapó 3–4 napig hordja ajándékait, a vásárhelyinek paróka és álszakáll sem kell. Tovább olvasom