Délmagyar logó

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 14°C | 24°C Még több cikk.

Lord Rothermere büszke a szegedi befektetésre

Szeged - Tömegesen jelentkeznek majd munkáért szerkesztőségünkben a Daily Mail lapjainál dolgozók – erre „figyelmeztetett" tegnap Jonathan Harmsworth, a brit médiabirodalom főnemesi rangú első embere, miután megnézte új nyomdánkat, és két és fél év alatt teljesen belakott szerkesztőségünket.
– Két és fél évvel ezelőtt, sajtóházunk avatásán járt először Szegeden. Milyen benyomásai vannak most, hogy végigsétált az épületen?
– Sokkal otthonosabb lett a szerkesztőség, miközben még mindig újnak tűnik. Megtelt élettel, ami nem csoda, hiszen akik itt dolgoznak, szinte több időt töltenek az íróasztaluknál, mint a lakásukban.

– A változások lapunkon is látszanak. Mit gondol erről, amikor átlapozza a Délmagyarországot?
– Bár nem beszélek magyarul, de azt látom: sokkal informatívabb, naprakészebb és modernebb lett még annál is, mint amilyen 2006 májusában volt. A színek gyönyörűek minden oldalon, és nagyon tetszik, hogy sok rövidebb sztori van a lapban – szerintem az olvasók ezt szeretik. Az is feltűnt azonnal, hogy új dizájnnal dolgoznak (tavaly kapott új külsőt a Délmagyarország és a Délvilág – a szerk.). Összességében egy nagyon jól szerkesztett, mutatós újságnak tartom, amely a világ bármely pontján megállná a helyét.

– Már megnézte a nyomdát is – én magam az ittenihez hasonlót csak Angliában láttam. Megállná a helyét ott is?
– Elképesztő, ugye? Minden olyan gyorsan történik. Szinte hihetetlen, de csak két és fél éve történt, hogy az új szerkesztőséget ünnepeltük, akkor itt a csarnokban költöttünk el egy hangulatos ebédet. Most meg itt áll ez a hatalmas gép, és nyomja ezt a színvonalas lapot. Nagyon sok ember keményen dolgozott azért, hogy mindez megvalósuljon. A fejlesztés annyira jól sikerült, hogy figyelmeztetnem kell önöket: a szerkesztőség olyan szép, a nyomda pedig annyira modern, hogy biztosan sok angol kollégánk jelentkezik majd Szegeden, hogy itt dolgozhasson!

Lord Rothermere: Ez a lap bárhol a világon megállná a helyét. Fotó: Schmidt Andrea
Lord Rothermere: Ez a lap bárhol a világon megállná a helyét.
Fotó: Schmidt Andrea

– Ami viszont mostanában árnyékot vet a mindennapokra, az a gazdasági válság, amivel önök sem számolhattak, amikor a 4 milliárdos szegedi beruházásról döntöttek.
– Egyszer sem bántuk meg, hogy befektettük a pénzünket. A recesszióra pedig úgy tekintünk, mint a gazdaság természetes velejárójára – egyszer fent, egyszer lent. A lap hamarosan 100 éves lesz, ez idő alatt pedig sokkal komolyabb válságokat, háborúkat élt át, mint amilyen a mostani időszak. Épp ezért én magam nem aggódom különösebben a világban zajló folyamatok miatt, sőt: nagyon büszke vagyok a szegedi beruházásunkra, ami jó döntés volt. Hiszünk az ország és az egész térség jövőjében, hiszen ezen a területen összesen 20 milliárd forintot fektettünk be. 1991 óta járok Magyarországra, a változás azóta döbbenetes, ezért nagyon optimisták vagyunk. A hazájuk alapjai erősek, jó az oktatási rendszerük és a magyarok keményen dolgoznak – ez pedig átsegít ezen az ideiglenes állapoton.

– Első szegedi látogatásakor azt mondta, mindenképpen szeretne visszatérni a városba, hogy megnézzen egy balettelőadást a szabadtérin. Mikor jön legközelebb?
– Nagyon szeretnék részt venni a Délmagyarország 100. születésnapján, ami hatalmas esemény lesz 2010-ben. Úgy gondolom, jó lenne megajándékozni az olvasókat egy felejthetetlen élménnyel, megköszönve, hogy ilyen régóta támogatják a lapot. Ezzel összekötve pedig talán eljutok egy szabadtéri előadásra is.

– Ami viszont ennél sokkal hamarabb eljön, az a karácsony. Hol és hogyan tölti az ünnepeket?
– Természetesen a családommal, és idén Dél-Afrikában fogunk ünnepelni. Nagyon várom már. Általában Angliában töltjük a karácsonyt, de idén a nyári szabadságom alatt otthon voltam, és annyira csapadékos volt az idő, hogy most a napfényt választjuk. Magyarországgal ellentétben nálunk mindig felhős az ég.

Olvasóink írták

  • 7. mugri 2008. december 10. 14:55
    „Mostanaza Dobbrevv Klarissza aszonyság mostanő kőzlyoggi métósságg? Mongyák mánmögaz okossok néköm aki vónék és nem értökk a magoss tásassággi eseményökhö. Bizakoddék, hoggy éggy kiss maradékos bélszinöt azér a totókutyulinak is csomagútakk, he-he”
  • 6. paranoid 2008. december 10. 13:44
    „Ilyenkor miért nem fenyeget valamelyik barom bombával ?Vagy a felbújtó is süllőfilét zabált?”
  • 5. Mil 2008. december 10. 13:30
    „SZínvonalas mi? Hát rohadtul színvonalas a lap..
    Lehet itt akármilyen kacsalábon forgó üvegpalota szerkesztőség, meg csúcsszuper nyomda, egy lapot nem ez minősít, hanem a tartalma. Az meg igencsak gyengécske, lépked lefelé a lejtőn az utóbbi években..”
  • 4. belabacsi 2008. december 10. 12:56
    „np dehogy veszem meg hehe”
  • 3. dova 2008. december 10. 12:26
    „Milyen érdekes, hogy az Avató ünnep a TIk-ben című cikket nem lehet kommentelni.
    Akkor megteszem itt.

    Alapvetően örülök a DM fejlődésének, annak meg méginkább örülnék ha ez az írott sorokon is meglátszana.

    A következő sorok alkalmasak lehetnek a nyugalom(?) megzavarására.

    Tetszik tudni most megszorítások és elbocsátások vannak!
    ... vezetői szinten is zajkózzák, hogy összébb kell húzni a nadrágszíjat.
    Legalább csendben mulatnának!

    "Zenés ebéden láttuk vendégül tegnap délután nyomdaavató rendezvényünk prominens résztvevőit a TIK-ben. A kiváló menü mellett oldottan beszélgettek vendégeink, a felszólalók pedig lapjaink, illetve nagybefektető anyacégünk érdemeit hangsúlyozták."

    "Miközben a vendégek egy pohár pezsgővel vagy üdítővel a kezükben hárfazene (Natalia Gorbunova) és fuvolaszó (Szabó Norbert) mellett elfoglalták helyüket a díszbe öltöztetett asztaloknál, rövid beszélgetések alakultak ki az alkalmi asztaltársak között."

    "Menü

    Előételnek hideg libamájat szolgáltak fel, grillezett gyümölcsökkel és áfonyamártással. Főételként választható volt süllőfilé roston, citromos, fehérboros mártással, petrezselymes rizzsel, sült mogyoróburgonyával vagy bélszínsteak gazdagon, borsmártással, angol zöldség-burgonyakrokett körettel. A desszert tiramisu volt. A menühöz tokaji, szekszárdi és pannonhalmi borokból választhattak a vendégek.
    Ajándékaink. Kiadónktól minden résztvevő a Konyári pincészet egy-egy üveg 2006-os cabernet savignonját kapta, kiemelt vendégeink pedig egy-egy igazi különlegességgel lettek gazdagabbak. Kligl Sándor szobrászművész bronzból készült, háromkilós betűszekrényét kapták, ami a Délmagyarország nyomdai szedésre utaló, szabadon cserélgethető betűit tartalmazta."”
  • 2. N.P. 2008. december 10. 12:00
    „Nem tudom, hogy Ti olvassátok-e a DM papír változatát is, de ha nem, akkor ma tegyétek meg. Lord Rothermere itt, ott mindenütt. Ennél nagyobb seggnyalást utoljára Rákosi Mátyás elvtárs kapcsán olvastam”
  • 1. csanyiv 2008. december 10. 10:44
    „Hát a gazdasági válság nagyságával kapcsolatban még lesznek akkor meglepetések, főleg Nagy-Britanniában. Egész másképp lát az ember dolgokat többéves recesszióban, évi néhány százalékos folyamatos GDP-csökkenés mellett. Még az is lehet, hogy az angol kollégák elég vonzónak találják majd az itteni fizetéseket, hogy új nyomdagépen dolgozhassanak?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

3,2 milliós adomány a gyermekklinikának

Szeged - Két és fél, plusz 700 millió forintos adományt kapott tegnap a szegedi gyermekklinika… Tovább olvasom