Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Lovas fuvar Szőregről a kertek alatt

Hamarosan végleg eltűnik a városok forgalmából a századokon át bevált szállítóeszköz, a lovas kocsi. Akadnak néhányan még Szegeden, akik egy-két lóerővel szállítanak. Ilyen fuvaros a szőregi Petrovics Mihály. Fiával indultunk cementes fuvarba – át a főúton, végig a szőregi utcákon.
A fogyasztása napi hat kiló abrak és széna vagy lóhere. Fotó: Segesvári Csaba
Az elmúlt századok első számú szállítóeszköze, a lovas kocsi ma már archaikusnak számít, és hamarosan eltűnik a városok forgalmából. A rohamtempót diktáló huszonegyedik században kevesen érnek rá óránként legföljebb hat kilométeres sebességgel haladni az utakon.
A kevesek közé tarozik a szőregi Petrovics Mihály, akinek már a nagyapja is lóval szállította a gabonát, a takarmányt és a tüzelőt. Tegnap délelőtt a szőregi tüzéptelepen találkoztunk a középkorú fuvarossal, fiával – és a gyönyörű csődörrel, a hároméves Hollóval.

– Egyáltalán nem fél a járművektől, kiskora óta szokja a forgalmat, és mivel „cipőt" visel, a betonút sem töri föl a lábát – simít végig a szelíd fekete lovon gazdája. Egy dologtól, érthetően, rendetlenkedni kezd: ha kancát lát a közelben – árulja el Petrovics. Holló horkantva erősíti meg hajtója állítását – miközben megkóstolja cukorkát is rejtő kabátomat.
Kétszázötven-háromszázezer forintba kerül egy hozzá hasonló hátas, „fogyasztása" naponta hat kiló abrak és nagyjából ugyanennyi széna vagy lóhere. Ennek költsége ezerötszáz forint – öt-hat liter benzin ára. Nyalánkságként szívesen ropogtat el pár cukor- vagy sárgarépát, és a kockacukrot sem veti meg. Mint gazdája fogalmaz, a fiatal csődör „tizenöt mázsának parancsol", egy ekkora rakomány még nem fárasztja ki, akármeddig is kell mennie. Márpedig előfordul, hogy Szeged másik végébe is szállítania kell ezt-azt, és csak a városba érni vele egy óra a „kertek alatt".

A legnehezebb feladatot a 43-as útra való kihajtás, a kereszteződésekbe való behajtás és a közlekedési lámpáknak való megfelelés okozza. Ezt mi is tapasztaltuk, miközben tíz mázsa sóderrel megpakolva indultunk a Temesvári utcába. Az autósok száguldanak, előzékenységükre nemigen számíthatunk – legföljebb az egybefüggő kocsisorok közti kisebb hézagokra. Máskor türelmetlenül dudálnak, káromkodnak, mutogatnak, amiért pár percre megakasztották őket rohanásukban.

A szőregi utcákon poroszkálunk, a bakon Petrovics fia, Misi és unokája, a kétéves Flórián ül, aki Misi szerint ugyanúgy beletanul majd a hajtásba és a lógondozásba, mint annak idején ő. Az ifjabb Petrovics Mihály szomorúan mondja: szinte már faluhelyen sincs lovas fuvarozás, holott egy lóval együtt dolgozni olyan különleges érzés, aminek nincs párja. Hollónak ráadásul sem új alkatrészre, sem zöldkártyára nincs szüksége, forgalmi és jogosítvány sem kell a vezetéséhez. Csak egy „sütési száma" és egy „útlevele" van, amiben „személyes" és egészségügyi adatai szerepelnek.

– Az ostort szinte csak dísznek tartjuk, mert jó szóra is azonnal indul, vagy megáll – mosolyog az ifjabb Petrovics. Hozzáteszi: mivel tudja, mit kell tennie, fordulni is szinte egy helyben, gyorsan lehet vele – szemben egy ipszilonfordulóval vacakoló autóssal. Demonstrálva szavait hirtelen meg is fordul, hogy újabb fuvarért induljon a telepre.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem tart ki végig a fizetés

A megszorító csomag első nyomait októberi fizetésükön már érezhették az emberek, de sokan csak… Tovább olvasom