Délmagyar logó

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 17°C | 31°C Még több cikk.

Lovas reneszánsz Magyarországon

Márciusban elindították a Kincsem Nemzeti Lovas Programot, amelynek célja, hogy Magyarország Európa lovas centrumává váljék.
Május 31. és június 2. között harmadik alkalommal rendezik meg Ópusztaszeren a Nyeregszemlét. Az Árpád népe címmel meghirdetett rendezvényre közel 400 lovat, jó idő esetén akár 15 ezer látogatót is várnak. Az ország egyik legnagyobb lovas seregszemléje úgy mozgat meg nagy tömegeket, hogy nem a versenysport köré szerveződik. Ez a különlegessége – tudtuk meg Solymosi Bertoldtól. A Nyeregszemle főszervezője elmondta: a Kárpát-medence különböző tájairól érkeznek a lovasok. Megismerkedhetnek egymással, tapasztalatot cserélhetnek a lovas ágazat képviselői. Az idei rendezvényre is elmegy Horváth László, a nemzeti lovas stratégia előkészítésére és végrehajtásának koordinálására kinevezett miniszterelnöki megbízott, aki korábban azt nyilatkozta: a Nyeregszemle kiemelt és támogatandó rendezvény. Fővédnöke a magyar országgyűlés alelnöke, a Kincsem Nemzeti Lovas Stratégia egyik kezdeményezője: Lezsák Sándor.

Lovas reneszánsz Magyarországon (galéria)

– Szívügyem Ópusztaszer és a Nyeregszemle is. A kettő együtt egymást erősíti. A lovas világ színes felvonulása, szemléje azt is érzékelteti, hogy a Kárpát-medence szinte minden részén újra éled a lovas hagyomány, ez a csodálatos nemzeti hungarikum, amely a XXI. században is korszerű és életrevaló. Nincs olyan területe az életünknek, ahol őseink tudását, a ma élők tapasztalatait ne tudnánk hasznosítani – mondta Lezsák Sándor, aki szerint lovas reneszánsz van születőben Magyarországon.

A Kormány elindította a Kincsem -- Nemzeti Lovas Program végrehajtását

Lezsákék lovas család

Móricz Zsigmond írta: „Lóvá tesz az ember, és emberré a ló." Ezt a bölcs gondolatot életem során magam is megtapasztaltam. Sok emberi kudarcélményem volt – hallottuk Lezsák Sándortól, aki az Országgyűlésben 2010 decemberében alakult Gróf Széchenyi István Parlamenti Lovasklub ügyvezetője. A Lezsák család szinte minden tagja kötődik a lovakhoz. – Levente fiamat a ló nevelte emberré: az ország egyik legjobb lovaskaszkadőre, lovas kultúrát tanít az egyetemen, fegyelmezett ember. Anna lányom a férjével együtt lovas polgárőr. Életközelből tapasztalom, hogy milyen nevelő hatással van a két ló természete, viselkedése a négy kis unokámra is. Gabi lányom régész, népvándorlás-kori lovas sírok feltárásával is foglalkozik. A családom tehát jó példa arra, hogy miképpen alakítja, formálja életünket kedvezően a ló, a lovas kultúra – magyarázta a politikus.

Három ló egy munkahely

A Kincsem – Nemzeti Lovas Programot 2012 februárjában fogadta el a magyar kormány, végrehajtását pedig 2013. március 27-én indította el. – Célunk, hogy a lovas ágazat több évtizede indult hanyatlását megállítsuk, és eredményes lovas ágazatot hozzunk létre. A program távlati célja, hogy Magyarország, Európa lovas centrumává váljék – mondta Horváth László. A tervek között szerepel, a lótenyésztés fellendítése. Az állami méneseket egy kézbe vennék, hogy megvalósuljon az egységes ágazati irányítás. Megfelelő létesítményeket hoznak létre, régieket újítanak fel. Többek között a Szilvásváradi Lovasközpontot és a Nemzeti Lovardát. Megújítják a szakképzést, hiszen a program végrehajtásának alapvető feltétele a kiváló szakemberek – lovászok, belovaglók, lovastúra-vezetők, ménesmesterek – megléte. Három ló használata egy munkahelyet teremt – vallják. Ahol pedig lovat tartanak, az generálja a helyi takarmánytermelést, ott lesz munkája az állatorvosnak, kellenek majd az eszközök, a lószerszámok. Ezzel olyan régi mesterségek éledhetnek újjá, mint a patkolókovács, a nyeregkészítő, vagy a szíjas, amelyből Magyarországon már csak mutatóban van. A tervezett változtatások hozzájárulnak a vidékfejlesztéshez, az ország turisztikai vonzerejének növeléséhez, az ország-kép javításához, és új munkahelyek teremtéséhez.

Ló az iskolában, módosított erdőtörvény

A lovas program sarkalatos pontja, hogy olyan tömegbázist neveljenek ki az általános iskolásokból, amely ismeri a lovas kultúrát, hagyományokat. Az egész napos iskola, és a mindennapos testnevelés keretében idén szeptemberétől elindul a nemzeti lovas kultúra oktatása a kezdeményezéshez csatlakozott intézményekben. (Eddig országosan közel 200 általános iskola és több mint 80 lovarda jelezte, hogy csatlakozna a programhoz. Fontos információ, hogy a regisztráció nyitott, még lehet jelentkezni.)

Lovas reneszánsz Magyarországon (galéria)

Május végére kijelölik a Magyarországot behálózó, mintegy 10 ezer kilométer hosszú lovastúra-útvonalakat. A cél: Magyarország szabadon át és belovagolható legyen. Mi lesz a következő lépés? – kérdeztük Lezsák Sándortól. – Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló törvényt éppen most módosítja az Országgyűlés, és ezzel reményeink szerint bővülni fog az országot behálózó lovastúra-útvonala. Ahogyan az Antall kormány több mint ötszáz tornatermet épített, készül a lovardaprogram, és abban bízom, hogy folyamatosan Uniós és állami támogatással, helyi források bevonásával, megépülnek a téli lovaglási lehetőséget is biztosító lovardák – fogalmazott Lezsák Sándor. A politikus elmondta, ha lassan is, de növekszik a lóállomány. - Több lovarda és lovas akadálypálya avatásán vettem részt, egyre nagyobb az igény a különféle képzésekre, tanfolyamokra, a lovas ágazatokon belül is. Kedvező folyamatok indultak el, a lovas terápiától kezdve a lovas polgárőr egyesületekig. Mindezek a helyi erőforrások áldozatos munkájával valósulnak meg. Az ország teherbíró képessége miatt a kiemelt állami, pénzügyi támogatás még várat magára, de a kedvező jogszabályi változások és a rendkívüli helyi erőfeszítések jelzik az alkalmas fogadókészséget és ez jó esélyt teremt a kormány akaratához, a Kincsem Nemzeti Lovas Program megvalósításához.

Csongrád megyében is népszerű sport

A Csongrád megyei lovas élet szereplői is üdvözlik a kormányzati törekvéseket. – A Csongrád Megyei Lovasszövetség funkcióját tekintve úgy tud kapcsolódni a programhoz, ha a lovassportok népszerűsítését vállalja fel. Ezt a feladatot eddig is teljesítettük – mondta el lapunknak Ferenci Richárd. A megyei szövetség elnöke szerint a nemzetközi példák is jól mutatják, hogy az utánpótlásbázist valóban úgy lehet növelni, ha minél szélesebb kör számára olcsón vagy ingyen elérhetővé teszik a lovaglást. A szövetség évek óta képviselteti magát a Nagy Sportágválasztón – mindig óriási az érdeklődés a gyerekek, sőt a felnőttek körében is a lovas sportok iránt. Egyre több lovarda jött rá erre: sok helyen szerveznek nyílt napokat. Csongrád megyében 22 lovas egyesület tagja a szövetségnek. Összesen azonban közel 60 lovarda is működik.

Olvasóink írták

  • 2. hasasmacska 2013. május 15. 11:20
    „Még jó, hogy félek a lovaktól :)”
  • 1. tol 2013. május 14. 20:25
    „ehhez igen fel kell kötni a gatyeszt, mert pl. Németországban minden sarkon van egy lovasiskola. És müködnek is...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bombariadó volt a szegedi bíróságon

Rendőrök vették körül a szegedi járásbíróság Széchenyi téri épületét. A dolgozókat biztonsági okok miatt az utcára küldték. Tovább olvasom