Délmagyar logó

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 21°C | 34°C Még több cikk.

Lubickolás tizenkétezerből

Néhány óra alatt tizenkétezer forinttól szabadítottuk meg képzeletbeli négyfős családunkat, pedig csak strandolni vittük őket, és luxustermékeket sem vásároltattunk velük. Az igazi négyfős család ennek az összegnek a harmadából úszta meg a tegnapi lubickolást a SZUE-ban.
Úgy gondoltuk, a meteorológiai nyár első napján kiszámítjuk egy négytagú család kiadásait a strandon – úgy, hogy semmit nem vonunk meg tőlük.

Képzeletbeli famíliánk délelőtt tíz órára érkezett a szegedi SZUE-ba, ahol családi jegyet váltottak maguknak 2900 forintért. Az élménymedence partján telepedtek le, de a két gyerek már útközben kiszúrta a lángosost, s mivel családunk nem reggelizett, a kipakolás után a büfé felé vették az irányt. A négy darab sajtos-tejfölösért 1200 forintot kértek el tőlük. Az édesapa egy korsó sörrel, a család többi tagja három-három deci szénsavas üdítővel kísérte a zsíros falatokat, így az italokért további 820 forintot kellett fizetniük. Miután jóllaktak, kicsit pihentettük őket a medenceparton, majd az édesanyát napozni, az apát gyerekeivel együtt a vízbe küldtük, ahonnan ebédidőig ki se engedtük őket.

Lapos árak

A Laposon tegnap is tucatnyian süttették a hasukat, néhány fiatal pedig a parthoz közel, a Tiszában labdázott egymással. Nyugdíjasnak, diáknak és dolgozónak, mint elmondták, egyaránt drága a strandbelépő, ezért is választották tegnap a folyópartot. Mutatták, itt tusolni is lehet, vannak napernyők, s mivel idén újra üzemel a büfé, a sörök kortyolgatása mellett olyan érzésük van, mintha nyaralnának. A sörről azt mondták, a korsójáért kért 260 forint kibírható, ha pedig megéheznek, zsíros kenyeret esznek száz forintért. A lángosillat sem hiányzott nekik.

Akkor viszont farkaséhesen, így a frissensülteket áruló bódéhoz mentek. Az apa csevapot választott 390 forintért, felesége rántott sajtot 590 forintért, míg a gyerekek a sajtburger mellett döntöttek, melynek darabja 520 forint. Mivel köret nincs az árban, három adag sültburgonyát is rendeltek 900 forintért. Nemcsak a férjjel, most az asszonnyal is sört itattunk, a két csemetének a szokásos három deci üdítő járt. A falatozónál összesen 3840 forintot kellett otthagyniuk. Ebéd után a szülők egy-egy kávéra, a gyerekek jégkrémre vágytak, ami pénztárcájukat újabb 760 forinttal terhelte meg.

Családunk délután még elmajszolt fejenként egy-egy lekváros gofrit, aminek 180 forintba kerül darabja, majd hazamenetel előtt a medence partján két pizzát fogyasztottak el, amiért 1600 forintot fizettek. Jóllakva, élményekkel gazdagon tértek haza lakásukba, a strandon egy nap alatt 12 ezer 560 forintot hagytak ott.

Szemüveg, sapka, papucs

Az újszegedi sportcsarnokban üzemelő sportszerboltban a strandélet elengedhetetlen kiegészítői között néztünk körül. Márkás úszószemüveget 1600-6000, úszósapkát 350-2500, papucsot 1000-5600, férfi fürdőnadrágot 1800-8600, női úszódresszt 4400-15000, úszógumit 5-800 forintért láttunk.

S mi a valóság? Négytagú családmodellünkre tegnap délután csak az Adorján família illett, akik az idei szezonban először mentek strandolni a Ligetfürdőbe. Adorján Gáborék mellett hatalmas hűtőtáska pihent, melynek tartalma két üveg ásványvíz, egy üveg kóla és néhány szendvics volt, de nem ők voltak az egyedüliek, akik az ételt és italt otthonról hozták magukkal. – Ezer forintba se került – mondta Adorján Gáborné. A fiatal házaspár természetesen családi belépőt váltott a SZUE-ban, de még ezt is sokallták. – Ha nem lennének gyerekeink, és nem lennének ilyen kevesen, bizony a kerítésen keresztül próbáltunk volna belógni, mint tinédzserkorunkban – mosolygott Gábor.

Mi az, amire a belépőn kívül költöttek a strandon? – A lángost azért nem hagytuk ki, hiszen ez hozzátartozik a lubickoláshoz. A többi étel nekünk már luxuskategória – mondta az asszony. Mivel sima lángost – darabja 200 forint – vettek, a strandolást tegnap 3700 forintból megúszták. Pénztárcájuk még ezt az összeget is megérezte, de gyerekeik mosolya kárpótolta őket a kiadásokért. Azt azonban bevallották: még ez a mosoly is kevés ahhoz, hogy minden hétvégéjüket a strandon tölthessék. Talán segítségükre lesz megyei összeállításunk, amelyből kiderül: a strandolásért Sziksósfürdőn és Szentesen még ennél is kevesebbet kellene fizetniük.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megnyitották a szegedi Móra-múzeumot

Tegnap este nyitotta meg kapuit a látogatóbarát felújítás után a szegedi Móra-múzeum. Az egymilliárd… Tovább olvasom