Délmagyar logó

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 10°C | 20°C Még több cikk.

Luc Besson a villangókról

Öt évig dolgozott az Arthur és a villangók elkészítésén Luc Besson és rajzolócsapata. A világhírű rendező – aki más filmek mellett az Ötödik elem, a Taxi, a Leon a profi és a Jeanne d,Arc című alkotásokat is jegyzi –, a film magyarországi premierjén járt Budapesten.
Luc Besson. Fotó: MTI
Luc Besson az Arthur és a villangók élő szereplőket is felvonultató animációs filmjéről megjegyezte: karrierje végén adózik egy filmmel a gyerekeknek is.

– Amikor az ember fiatal, szeretne bizonyítani az időseknek, elfoglalni a helyüket – mondta. – Amikor pedig idősödni kezd, kedvesség lesz úrrá rajta, hátrafordul, a fiatalok felé.

A francia filmrendező korábban több alkalommal nyilatkozta: a tizedik film után búcsút mond szakmájának. A tíz filmből 12 lett, családi mozival – az Arthur és a villangók filmtrilógiával – köszön el a közönségtől. A történet figurái Besson jó barátja, Patrice Garcia tollából születtek meg, akivel az Ötödik elem forgatásán dolgoztak együtt. Amikor Garcia megmutatta a rajzokat Bessonnak, azt mondta: a játékfilmektől fél, ezért inkább televíziós kisfilmsorozatban gondolkodik. A francia filmrendezőnek azonban a játékfilm kihívás, így nem hagyta annyiban. Elkészítettek egy rövid változatot, s közben Besson már dolgozott a forgatókönyvön.

– Arthur két bőrönddel indul útnak – mesélte Besson –, ebből az egyik képletesen az enyém, az én emlékeimet raktam bele. Gyakran megtörténik, amikor az ember még kicsi, hogy a szülei túl elfoglaltak, és a gyereket a nagymamához, nagypapához küldik. Ez megtörtént velem is.

Besson számára óriási kihívás volt, hogy olyan filmet készítsen, amelynek hihetetlen fantáziavilága az élőszereplős filmet és animációt elegyíti. Patrice Garcia rajzolócsapata 11 ezer rajzból teremtette meg a villangók kis világát. A színészekkel négyezer jelenetet forgattak le, ezeket szintén az animátoroknak kellett „összesimítaniuk" a megrajzolt képekkel. A produkció öt év alatt készült el. A filmben Arthurt a Charlie és a csokigyár főszereplője, Freddie Highmore, a nagymamát Mia Farrow alakítja. Az eredeti változatban világsztárok „adták a hangjukat" a figuráknak. Madonna Selenia hercegnőt szinkronizálta, míg David Bowie a gonosz Maltazart.

Ajándékvetítés előfizetőinknek

A Délmagyarország és a Délvilág feladványára helyesen válaszoló előfizetőink közül kétszázötvenen nézhetik meg az Arthur és a villangók című filmet december 27-én délelőtt 10 órától a Cinema Cityben. A nyertesek névsorát szombati lapszámunkban olvashatják.

– Madonna érzékeny a gyermekek világára, a hangja jól illik a hercegnőhöz – dicsérte a popsztárt Besson. – A világsztárokkal könnyű együtt dolgozni, nem véletlenül lettek nagy művészek.
Besson azt mondta: szinte mindegyik villangófigurát szereti.

– Szeretnék egy picikét Arthur lenni. Kicsit szerelmes vagyok Selina hercegnőbe. Nagy szeretetet érzek a király iránt, és szeretem Maltazár fiát. Nehéz lehet a gonosz főhős fiának lenni – főleg, ha az ember pösze.
Arra a kérdésre pedig, hogy miért hegyes a manók füle, frappánsan válaszolt: hogy jól megtartsa a kalapot.

A történetben a tízéves kisfiú, Arthur esténként szájtátva hallgatja nagymamája meséit, éjszakánként pedig manókról és furcsa találmányokról álmodik. Évekkel korábban eltűnt nagyapjának varázskönyve is teli van soha nem látott lényekkel. Arthur egyre úgy hiszi, ezek a történetek mind igazak, a fura kis lények, a villangók valójában léteznek az elásott kinccsel együtt. A fiúcska igazi kalandja akkor kezdődik, amikor egy gátlástalan ingatlanfejlesztő kiszemeli magának a nagypapa házát. Ekkor Arthur elindul, hogy felfedezze a villangók titokzatos világát, megkeresse a mesés kincset, és megmentse a családi otthont.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Minden szinten, szinte minden változik

Szeged érdeke, hogy az élet sok területén változtassunk. Ezt akkor is meg fogom tenni, ha tudom,… Tovább olvasom