Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 8°C

M43-as: közel 448 millió forint a kötbér

Szeged - Csaknem 448 millió forintos kötbérben állapodott meg a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. és a kivitelező amiatt, hogy csúszik az M43-as autópálya első szakaszának határideje.
Megállapodott a beruházó NIF Zrt. és a kivitelező M43 Szeged–Makó konzorcium az M43-as autópálya első szakaszának kötbéréről – tájékoztatta lapunkat közleményben Fazakas Orsolya, az infrastruktúra fejlesztő cég kommunikációs vezetője. Azért róttak ki kötbért a konzorciumra – amelynek vezető cége a Swietelsky Kft. –, mert 2009. november helyett csak idén augusztus végére adják át a teljes első szakaszt.

A szerződésmódosítás értelmében a beruházó NIF Zrt. elfogadta, hogy a szakaszon az 1 méter átmérőjű víznyomó vezeték megvédése érdekében épülő résfal valós indok volt a határidő módosítására. A vízvezeték a Sándorfalvi út és a 47-es főút közötti autópálya-darabon található. A NIF ugyanakkor leszögezte, hogy a szakasz többi részénél – az 5-ös főút és a Sándorfalvi út közötti darabon – indokolatlan a csúszás, ezért kötbért állapít meg: 447 millió 714 ezer forintot.

Lapunkban írtuk: a szerződésmódosítás következtében a kivitelezés határideje 2010. augusztus 31-ére módosult. De a NIF Zrt. az 5-ös főút és a Sándorfalvi út között elkészülő szakaszt és az úgynevezett csongrádi úti csomópontot az ideiglenes körforgalommal április 1-jén átadja.

A kiadott közleményre reagálva Botka László, Szeged polgármestere lapunknak elmondta: örül, hogy sikerült megállapodni a kötbér összegéről, és minden remény megvan arra, hogy ezt a pénzt a szegedi és a város környéki állami utak felújítására lehet fordítani.

Olvasóink írták

43 hozzászólás
  • 43. Larinka 2010. március 19. 17:18
    „Tiszteletem!
    Kivételesen minden hozzászólás minden egyes betűjét elolvastam, nagyon érdekelt, hogy hozzá értő és kevésbé értő szemek miként vélekednek a cikkről. Igazat adok azon hozzászólóknak, akik úgy látják, hogy egy bizonyos összeg be van kalkulálva már a tender idején kötbérre. Vessetek rám követ, de ez természetes. A mértéke? Hááááááááááááttt..... 448 millió? Első hallásra hatalmas összegnek tűnik, de ha város valóban utak felújítására akarja fordítani, nem pedig csak kátyúzásra, akkor valljuk be, hogy ennyi pénzből nem sok utat tudnak felújítani...
    Nem vagyok teljesen tájékozott a jogszabályok ügyében. A Polgármester Úr azt nyilatkozta, hogy az összeget felújításra fordítja. De kérdem én, ez nem Európai Unió-s támogatású/finanszírozású projekt? Tudomásom szerint igen. Na már most, én úgy tudom - lehet hogy tévesen, sőt rosszul -, hogy az ilyen pénzekből származó kötbér nem a területileg illetékes városra száll, hanem vissza ebbe a bizonyos támogatási alapba. Ha ezt valaki nálamnál jobban tudná, kérem javítson ki!!!! DE, ha én jól tudom, akkor miből is akarunk utat felújítani???”
  • 42. török 2010. március 19. 14:45
    „37. Mzujs: ez egyszerű. Annyival kevesebbet kap a cég a munkájáért.”
  • 41. török 2010. március 19. 14:45
    „Örülök, hogy lett lóvé, és örülnék, ha tényleg a szegedi utakra menne.”
  • 40. strangerr 2010. március 19. 09:13
    „32. Szerintem meg naiv vagy:) Ha érted, érted, ha nem nem:)”
  • 39. ifj. Nagy Gábor 2010. március 18. 22:18
    „4. hozzászólás strangerr 2010.03.18. 11:32
    "Feltételezem hogy állami utakra lehetne fordítani csak ezt a kis pénzt. Ha így van én a Csongrádi sugárútra szavazok."

    Azt inkább ne, mert néhány jóindulatú ezt is a kerékpárosokra fogná, hogy miattuk már megint átépítik. ;-))”
  • 38. prix 2010. március 18. 22:03
    „muhaha, remény, mi?”
  • 37. Mizujs 2010. március 18. 21:58
    „A kötbér csak kötbér. Pénzért akkor válik, ha ki is fizetik. Van garancia rá?? Szerintem nincs.”
  • 36. zoli100 2010. március 18. 20:58
    „Itt a jó idő,tessék a kátyúkat rendbe tenni.Sajnos a város útjainak javítására elég kevés ez az összeg!”
  • 35. rozator 2010. március 18. 20:27
    „Melyik Szeged legszarabb szakasza? A Viktor Hugo utca!”
  • 34. Zsoltee0716 2010. március 18. 20:21
    „Vajon ebből hány kátyú lesz meg csinálva 111db.
    Lassan, már nagyobb téglalapokat fognak kátyúzni. Nem pedig ilyen kis foltokat. Majd meglátjuk mennyi kátyús rész marad.

    Melyik Szeged legszarabb szakasza?”
  • 33. rozator 2010. március 18. 20:08
    „27. ojack 2010.03.18. 16:58
    Nem a kötbérről kellene már cikkezni,hanem,hogy végre mikor készül el a 43-as út és a Szegedi utak normális kivitelezése,és átvétele.! Valószinűleg 2015 -ben, a királyság után! Addig marad a kőbányák, szőlők, állami gazdaságok fejlődése! Éljen Simicska!”
  • 32. Nahát! 2010. március 18. 19:17
    „15. hozzászólás strangerr-nek, mint Mórickának, mindenről ugyanaz jut az eszébe.
    A Fidesz! Hát persze, ez szocialista-(szabad demokrata) kormány arról híres, hogy az ellenfeleit támogatja!
    :)”
  • 31. gavallér 2010. március 18. 18:28
    „Ez kifutja a virágot bőven!!!!”
  • 30. TrombiFrédi 2010. március 18. 18:22
    „Ha már nem úgy alakult, meg kell büntetni azokat, akik keresztül húzták a "látvány projekté" alakított beruházás kampány célokra történő öncélú felhasználását!!!”
  • 29. varadipal 2010. március 18. 17:16
    „Mikor lesz a végelszámolás? A megrendelés utolsó kifizetésénél le kell vonni a megállapodott kötbért, és fillérre azonnal pántlikázni kell az okozott károk helyrehozatalára. Az elköltést, és annak ellenőrzését civil hiteles szervezet részére is nyilvánossá kell tenni, és be kell fogni ezzel a száját a sok ellendrukkernek. Így jó lenne?”
  • 28. cickányzat 2010. március 18. 17:08
    „Botka: "minden remény megvan arra ..."
    Igazi langyos duma.
    Később mondhatja : ő nem ígért semmit.”
  • 27. ojack 2010. március 18. 16:58
    „Nem a kötbérről kellene már cikkezni,hanem,hogy végre mikor készül el a 43-as út és a Szegedi utak normális kivitelezése,és átvétele.Természetessen hozzáértő szakemberekkel nem pedig dudg ebbe a zsebembe a pénzt emberekkel.Világviszonylatban kitermeltük a korrupt társadalmat,élenjárunk minden rosszban.20 éve lopják e kis ország vagyonát és ehhez csak is a felső mindenkor kormányon lévő politikusaink támogatásávallehet hozzáférni!
    Mikor hagyják már abba????????!!!!!!!!!”
  • 26. ocsi1 2010. március 18. 16:56
    „És Botka úr mennyit zsebelt be ezért a döntésért ????????????”
  • 25. csanyiv 2010. március 18. 16:51
    „A szegedi PM Saab 9-5-össel jár egy jó ideje, ennél több - sőt ennyi - másnak itt nem jár. Csak gondoltam, ha már bulvár szintre megyünk...”
  • 24. poker 2010. március 18. 16:18
    „A kiadott közleményre reagálva Botka László, Szeged polgármestere lapunknak elmondta: örül, hogy sikerült megállapodni a kötbér összegéről, és minden remény megvan arra, hogy ezt a pénzt a szegedi és a város környéki állami utak felújítására lehet fordítani.

    Ez az év poénja :D:D:D
    Ezt a szép kis summát (448millió forint) sose fogom viszont látni semelyik út felújításnál maximum akkor láthatom ezt a pénzt ha találkozok a szegedi politikusokkal az utakon mikor vezetik a frissen gyártott A6-A8-S8-as Audikat.”
43 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elsodorta, majd cserbenhagyta a munkást

Elsodorta a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kht. egyik munkatársát, majd megállás nélkül tovább hajtott egy autós szerda délelőtt Szegeden. A rendőrök a rendszám alapján elfogták a férfit. Tovább olvasom