Délmagyar logó

2016. 10. 01. szombat - Malvin 11°C | 24°C

M43-as: májusban kezdődhet a feltárás

Szeged - Több hónapos huzavona után aláírta tegnap a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat az M43-as nyomvonalának régészeti feltárásáról szóló szerződést, így májusban kezdődhet a munka.
Ez nem befolyásolja az autópálya-építés júniusi indulását, mert az első két szakaszban viszonylag kevés régészeti feltáró munkát kell végezni.

Korábban úgy volt, hogy már áprilisban elkezdik a régészeti feltárásokat az M43-as autópálya nyomvonalán. – Hosszadalmas, több hónapos huzavonát követően végül tegnap írtuk alá a munkavégzés feltételeit rögzítő szerződést – mondta lapunknak Virágos Gábor. A régészeti feltárást koordináló Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat igazgatója szerint a késlekedés oka az volt, hogy nem kaptak meg minden szükséges adatot a beruházó cégtől, a Nemzeti Infrastruktúra (NIF) Zrt.-től. Csicsely Gábor, a NIF projektvezetője szerint azonban a konfliktust a szakszolgálat késlekedése okozta. Virágos szerint a lényeg, hogy az autópálya-építés júniusi indulását nem befolyásolja a csúszás, ugyanis a beruházás első két szakaszában viszonylag kevés régészeti feltáró munkára lesz szükség, amit addig be tudnak fejezni.

A régészeti feltáró munkát a Móra Ferenc Múzeum munkatársai kezdik el. – Jelenleg öt szakember várja készenlétben a munkakezdést, de a fenntartó megyei önkormányzat engedélyezte, hogy ennek a projektnek az erejéig akár 15 fővel is bővítsük az állományunkat – fogalmazott a projekt előkészületeivel kapcsolatban Zombori István, a Móra Ferenc Múzeum főigazgatója.

Megtudtuk: a már kijelölt nyomvonalon – ahol lehetséges – 60 méteres szélességben kell feltárni a területet, a felszínre bukkanó leletanyagot Szegeden, illetve a munka előrehaladtával egy tervezett makói bázison dolgoznák fel. Amennyiben jelentősebb leletegyüttesre vagy település nyomaira bukkannak, annak most nem kezdik meg a részletes feltárását – ez az út megépülését követő évek, évtizedek feladata lesz, egyébként különösen gazdag leletanyagra számítanak.

– A munka elvégzéséhez elegendő a Csongrád megyei régészek kapacitása, terveink szerint minden érintett négyzetcentimétert át tudunk vizsgálni. Az eredeti ütemezéshez mérve először a Szatymaz térségétől induló, és a 47-es főútig tartó szakaszon kezdjük a munkát. Ezt követi a leendő híd környékének, majd a Marosleléig tartó egység felmérése – tette hozzá Zombori, aki egyelőre nem tudta megmondani, hogy konkrétan mennyi időt vesz igénybe az egyes szakaszok feltárása. Az eredeti ütemterv szerint az első szakasz feltárásainak nyár elejéig el kell készülnie. A Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálattól megtudtuk: amennyiben szükséges, több országos intézmény régészeit is bevethetik a gyors munkavégzés érdekében.

Olvasóink írták

  • 8. erős államot 2008. április 28. 07:42
    „mennyi mindenre van hatósági ár, miért nem lehet a régészekre is ilyet alkalmazni. A közalkalmazottak hatóságilag megállapított Ft/óra díjazása pl elég alacsony, és mégis túlkínálat van belőlük. nem lehetne esetleg odacsapni egy kicist ilyen téren a régészmaffiának is ?”
  • 7. Dózer34 2008. április 26. 07:37
    „Az összes régész undorító módon visszaél a monopolhelyzetével. Csak ők tárhatnak fel, viszont ők csak a feltételeik elfogadása esetén szerződnek. A vállalkozókkal fizettetik ki a mutyijaikat: megmondják ki dolgozhat alvállalkozóként, MENNYIÉRT. Rohadék fehérgalléros banda. Ha valaki ellenkezni mer velük, betartanak neki. A legkártékonyabb jelenség, amivel valaha találkoztam, ráadásul törvényi védettséggel dolgoznak.”
  • 6. csanyiv 2008. április 25. 17:21
    „arról nem is beszélve, hogy a pálya így is Csanádpalotáig épül meg (itt lépi át a határt és nem Nagylaknál), ráadásul az EU jelentős támogatásával és előírásainak betartásával
    én sem örülnék, ha Attila koporsóját aszfaltoznék le a munkagépek... :)”
  • 5. macrom79 2008. április 25. 09:30
    „Ezer bocsánat mondatokban lévő hiányzó szavakért, ettől azt hiszem még olvasható :)”
  • 4. macrom79 2008. április 25. 09:27
    „Gratulálni tudok az elöttem szóloknak, csak így tovább.

    Valóban késleltei az építkezést, de nem ártana gondolkodni egy (már ha van mivel). Ezeknek a feltárási munkák során találhatnak olyan régészeti leletet is amit egyébként soha nem fedeznének fel. "Vak tyúk is talál szemet". Ha ezt teszik meg akkor keresztet lehet vetni arra amit a pálya alatt rejthet a föld. Nem emlékszem hogy az ország ezen fertája olyan szinten bővelkedne történelmi leltekben amire azt mondanánk hogy na ezt még hova tegyük majd. Ha ilyen lett volna s lenne a döntő többség mentalitása akkor azt hiszem nem nagy kellene Múzeumokba, tájházakba járni.
    "Tisztelt" hozzászólok s velük egy véleményt osztók ha Ópusztaszeren járnak és megnézika családdal a tárlatokat melyek,tárgyi emlékeket tartalmaznak és elmagyarázza a gyerekének hogy mit mire és kik használták nem ártana elgondolkodni hogy vajon honnan származnak.!!Többek között az ilyen felátárások lelet anyagaiból.
    Ugyhogy elismerem hogy lassító folyamat de történelmi multunk s azok titkai nem érnek meg ennyit?????”
  • 3. conair 2008. április 25. 08:35
    „Erre is elmegy jónáhány milliárd. Majd itt is bérelnek valami raktárt havi pl. 1mill/nm2 -ért mint pesten, nem lelet kell ide meg minden négyzetcentit átvizsgálni hanem dózar. Út kell ide nem régészeti feltárás. A költségvetés elég nagy hányadát teszi ez a régészkedés, nemhogy inkább azon költségen megépülne nagylakig a pálya. De mindegy a régészeknek is kell valamit csinálni.”
  • 2. r 2008. április 25. 08:23
    „Úgyis találnak valamit. Mindig ez van..”
  • 1. GAgyi 2008. április 25. 07:39
    „Végre....és ne találjanak semmit, ami megakaszthatná az építkezést..”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Összefogtak a feketegazdaság ellen

Szeged - Együttműködési megállapodást kötött tegnap Szegeden az APEH, a fogyasztóvédelem, a… Tovább olvasom