Délmagyar logó

2017. 05. 27. szombat - Hella 14°C | 24°C Még több cikk.

M43: közelednek az álláspontok

Szeged - Többszöri egyeztetés eredményeként az M43 autópálya II. szakaszának kivitelezője, a Tisza M-43 Konzorciumot vezető SEDESA S. A. aláírta a szerződést 16 alvállalkozó követeléseinek megvásárlásáról.
Közelednek az álláspontok az M43 II. szakaszának kivitelezője, a Tisza M-43 konzorciumot vezető SEDESA S. A. és az alvállalkozók között hónapok óta tartó tárgyalássorozat eredményeként. Előbbi a tegnapi és a mai nap során szerződésben is megerősítette szándékát 16 alvállalkozó követeléseinek megvásárlásáról.

Mint ismeretes, a Szeviép Zrt, a Tisza M-43 Konzorcium egyik tagja a közelmúltban csődvédelmet kért. Az eljárás során kiderült, a Konzorcium, illetve annak tagjai megsértették a hatályos szerződéses feltételek több pontját, vagyis a szerződött alvállalkozók a teljesítések egy részét további alvállalkozókra bízták. A nem közvetlenül szerződött alvállalkozók egy része a fenti konzorciumi tag – és egyben a konzorciumvezető alvállalkozója – csődje okán nem jutott hozzá igazolt teljesítéseinek ellenértékéhez.

A Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. minden rendelkezésére álló eszközzel, többszöri személyes egyeztetés során igyekezett a megoldást elősegíteni, ezért örül a tárgyalások előrelépésére vonatkozó híreknek, de fontosnak tartja kiemelni, hogy az ügy megnyugtató rendezése csak és kizárólag az alvállalkozók kifizetése esetén fog lezárulni - írta közleményében a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt.

Olvasóink írták

  • 11. csakegyalampolgar 2010. július 23. 17:57
    „"M43: közelednek az álláspontok": én ezt nem hinném el, akkor sem, ha szerződések születnek róla!!!”
  • 10. igazságkereső 2010. július 23. 17:15
    „Azt meg tudná-e valaki mondani, hogy a szegedi Délépítő Zrt dolgozóinak mikor és ki fogja kifizetni a végkielégítéseket.hiszen a Délépítő Zrt felszámolását már 2007.július 6.-a óta végzi a Horizont Holding, de pénzt még ebből egyetlen egy dolgozó sem látott?!”
  • 9. KamuNeni 2010. július 23. 16:57
    „bortonbe az osszessel akkor vege lessz ennek a fajta csalasnak”
  • 8. TrombiFrédi 2010. július 23. 16:35
    „Közelednek már a városfelé a hazautazó vendégmunkások is!:)”
  • 7. szilléri 2010. július 23. 16:23
    „Alakult egy új Szeviép Budapest tízemeletes épületének nyolcadik szintjének 37 lakásában 500 000 Ft törzstökével.
    Egy USA-ban bejegyzett külső befektető ( offsore) 2 milliárd forintra tőkésítette a céget!

    Az internet csodálatos !

    Tessék keresni !

    Cégnyilvántartás - nevek !”
  • 6. vuk 2010. július 23. 15:30
    „Szoval keszen lesz aug 31-re vagy sem? (nem akarok tippelni! :))

    4. hozzászólás dblaci 2010.07.23. 15:20
    Ahhoz, hogy akivel szerzodtek nem fizette ki a munkasokat? Nem hiszem, de a komcsizok mindig talalnak okot a komcsizasra, mindegy mi tortenik.”
  • 5. 620829 2010. július 23. 15:26
    „ne az álláspontok közeledjenek-hanem dolgozzanak már végre-hogy a sok külföldi ne szegedi utakon zuduljanak végig kontroll nélkül!!!!”
  • 4. dblaci 2010. július 23. 15:20
    „Ezért a kommunista vezetés is felelős... Botka takarodj!”
  • 3. sziszka1 2010. július 23. 14:50
    „valamikor novemberben tervezik-zik-zik-zik...”
  • 2. embrumm 2010. július 23. 13:37
    „Én is szertném tudni mi a jelenlegi - elképzelt - határidő.
    Sok , mondva csinált okot hallottunk már, jó lenne, ha a vége is kialakulna!”
  • 1. Stevvve 2010. július 23. 13:14
    „az átadás végleges időpontjáról nagy a hallgatás”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Balatonról álmodnak a gyerekek

Babafürdetés, bicajozás, kacsaetetés és televízió. A mórahalmi tanyavilágban élő diákok így töltik el a nyári szünidőt – utazás helyett. Álmuk a Balaton. Tovább olvasom