Délmagyar logó

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 0°C Még több cikk.

Ma délután nyit a sörfesztivál Szegeden

A 14. szegedi sörfesztivál mától vasárnap éjfélig tart. A meteorológia sörfogyasztásra alkalmas időt jósol. A standokon hatvanötféle sört mérnek majd és változatos programok várják a látogatókat.
Ma délután 2-kor ismét kinyit a szegedi sörfesztivál az Etelka sori stadionban. A tizennegyedik alkalommal megrendezett sör melletti kulturális összejövetel, ahogyan Puskás László főszervező nevezi, hatalmas happening lesz, hiszen az árpa és búzalé mellé tartalmas programokat is kínálnak. A rendezők abban biztosak, hogy a sörkedvelők az idén is jól érzik majd magukat a délután kettőtől – szombaton és vasárnap már déltől – éjfélig nyitva tartó fesztiválon.

A szeszélyes időjárástól viszont félnek, hiszen a tizenharmadik nekirugaszkodást tavaly meg kellett hosszabbítani egy héttel, mert a kitűzött időpontban olyan hideg volt, hogy sör helyett forralt bort árultak, megfagyás ellen tüzet gyújtottak, az esőáztatta terepet pedig vastag homokkal kellett beborítani. A tíz nap alatt így is húszezren fordultak meg az Etelka sori pályán és ötvenöt ezer korsó sört fogyasztottak el.

– Jó idő lesz és kiváló fesztivált rendezünk – jósolt az örök optimista Puskás László, aki mindenre felkészült: előre homokot és forgácsot rendelt, de abban bízik, hogy ez rajta marad. Azt viszont reméli, hogy a hatvanötfajta sör között mindenki megtalálja az ínyére valót.

Mary Zsuzsi, Komár László, Győzike, Lola, Dolly Roll, Kozmix, Dollár Boy's szórakoztatja többek között a sörfesztiválra látogatókat. Ezenkívül férfi vetkőző show-t és hastáncversenyt is rendeznek. (A részletes programot mai Légyott mellékletünkben olvashatják.)
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Széplaki Ferenc az új polgármester

Széplaki Ferenc veszi át októberig a polgármesteri feladatokat Ópusztaszeren – döntött tegnap… Tovább olvasom