Délmagyar logó

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 7°C | 15°C Még több cikk.

Ma érnek haza a diákolimpikonok

Peking, Szeged - Érem nélkül zárták a pekingi nyelvészeti diákolimpiát a magyar csapatok. Az egyik szegedi versenyző dicséretet kapott az egyéni versenyen nyújtott kiemelkedő munkájáért. A nyolc magyar fiatal hétfő este érkezik vissza Magyarországra – az utolsó napokat már pihenéssel, turistáskodással töltötték.
Nem sikerült érmet szerezniük a magyaroknak a pekingi nyelvészeti diákolimpián. A keddi egyéni verseny után csütörtökön kora reggel csapatfordulót tartottak. Ez ugyan könnyebb volt, mint a tavalyi feladatsor, végül sem az A (Tímár Veronika, Németh Sebestyén, Szabó Attila, Szigyártó Anna), sem a B (Bíró Soma, Rossen Péter, Kosztolányi Kata, Laczkó Adrienn) csapat nem lett díjazott, és az egyéni eredmények alapján sem került magyar a legjobbak közé. Az egyik szegedi versenyző, Tímár Veronika viszont dicséretet kapott az egyéni versenyen elért kiemelkedő munkájáért.

A magyar diákok a versenyzés mellett számos programon vettek részt Kínában. Voltak teaházban, ahol amellett, hogy megkóstolhatták a híres kínai teát, bűvész, teakungfu és árnyjáték is szórakoztatta őket. Emellett volt idejük ajándékokat vásárolni – többek között a szervezőnek és a fordítónak. Mivel csak az utolsó pillanatban vált biztossá, hogy – mások mellett lapunk segítségével – el tudnak utazni a versenyre, ez a szervezőknek is sok pluszmunkát okozott. A fiatalok összebarátkoztak a többi nemzet versenyzőivel is: a helyi röplabdapályán egy meccsre is kihívták egymást.

Mivel a magyar csapat csak hétfőre tudott repülőjegyet váltani, a hétvégét az előzetes tervek szerint az egyik nagy informatikai cég meghívására városnézéssel töltötték. Utoljára péntek kora délután jelentkeztek beszámolóval a szegedi lányok. Ma este száll le a repülőjük Budapesten – két különböző járattal, másfél óra eltéréssel érnek haza.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Horgásztó lesz a Vértóból

Három hete folyamatosan dolgoznak a Szegedi Vízmű Zrt. munkásai a Rókusi körút, Vértói út és Ipoly sor által határolt Vértó környékén. Tovább olvasom