Délmagyar logó

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 0°C Még több cikk.

Ma születhet döntés Török Márk ügyében

Szeged - Ma várható első fokon döntés Török Márk, a Szegedi Tudományegyetem hallgatói önkormányzatának elnöke ügyében. Mint korábban megírtuk: a diákvezér ellen több vádpont alapján indított fegyelmi eljárást az egyetem rektora, Szabó Gábor.
November 21-én tartották az első tárgyalást, amit – és az utána következőket is – rögtön zárttá minősítettek. Újvári József egyetemi adjunktus, a fegyelmi bizottság elnöke ezt a tárgyszerűség és korrektség védelmével indokolta. Úgy fogalmazott, az ügy körül „túl nagy a felhajtás". A sajtóérdeklődés valóban nagy, de felbolydult az egyetem is, az EHÖK kiállt Török Márk mellett, internetes fórumunkon pedig pró és kontra véleményeket is lehet olvasni.

A háromtagú bizottság – elnök, egy oktató, egy hallgatói önkormányzat által delegált diák – ma hatodik alkalommal ülésezik. Naponta körülbelül 4-5 tanút hallgattak meg, tanárokat, diákokat, a TIK dolgozóit. Az ügy másodfokon, végül a bíróságon folytatódhat.

Olvasóink írták

  • 10. mandy 2007. december 05. 14:19
    „nem arra írtam, hanem arra, hogy mi lesz elsőfokú és mi nem.”
  • 9. British Petroleum 2007. december 05. 09:49
    „Kedves mandy!

    Már ne haragudj, de ebből a szempontból hogyan lenne részletkérdés egy fegyelmi tárgyalás BIZONYÍTÉKAINAK (!!!) erőssége vagy gyengesége? Ne beszélj már butaságokat!
    És képzeld: én is láttam tegnap, sőtt beszéltem is vele és míly meglepő ma is fogom látni és ma is beszélni fogok vele :), és egyáltalán nem volt rossz kedve véleményem szerint.
    Hírzárlat: vicces hogy arra gondolsz, hogy "hírzárlat" van. nincs semmilyen hírzárlat csak semmi sem történik jelen pillanatban amiről írni lehetne vagy érdekes lenne-számítana.
    Tudom, Roswell is igaz volt :) !”
  • 8. mandy 2007. december 04. 20:56
    „részletkérdés ... ma láttam Márkot és nem volt nagyon feldobva, eléggé lehangolt volt. Meg úgylátom hírzárlatot rendeltek el: már nem cikkeznek róla. Talán jobb is: az ügy elég nagy port vert fel ahhoz, hogy mindenki egymásnak ugorjon.”
  • 7. British Petroleum 2007. december 04. 15:27
    „Ha nem ismered őket, akkor honnan tudod hogy erősek :D? jajj pletykálni mindenki tud: olyan ez mint a mai magyar politika, mindenki azt hiszi hogy ért hozzá.
    Egyébként meg elég egyértelműen elmondta TM, hogy fellebbezést fog beadni. Elsőfokú döntés ebből kifolyólag az életben nem fog jogerőre lépni. (ha jól tudom, de nem vagyok jogász, lehet hogy tévedek)”
  • 6. mandy 2007. december 04. 15:04
    „Hát a pletykák szerint jogerős lesz: nem ismerem a bizonyítékokat, de állítólag elég erősek ahhoz, hogy felfüggesszék ...”
  • 5. British Petroleum 2007. november 29. 13:55
    „Azért még ne kezdjetek el örömtáncot járni, mert ez csak az elsőfokú döntés volt.”
  • 4. Ger 2007. november 29. 13:49
    „2 félévig nem bohóckodik leghalábba kis mutyikirály”
  • 3. csucsuka 2007. november 29. 12:15
    „2 félév eltiltás?és ez tuti?”
  • 2. vki vhonnan 2007. november 29. 12:07
    „2 félév eltiltás... sok vádpontban.”
  • 1. 1 2007. november 29. 11:30
    „első!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Döbbenten kérdezik: még mindig létezik Komócsin utca?

Ópusztaszer - Ópusztaszer főutcáját Komócsin Zoltánról, Rákosi Mátyás propagandafőnökéről nevezték el a hetvenes évek végén. Tovább olvasom