Délmagyar logó

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 1°C | 13°C Még több cikk.

Maffiaügy, védői perbeszédekkel

„Baráti társaság, az ilyet nem célszerű kriminalizálni." A kecskeméti maffiaper néven ismert büntetőügy elsőrendű vádlottjának védője többek között ezzel próbálta elmagyarázni, hogy védence és vádlott-társai nem tagjai bűnszervezetnek.
Fotó: Karnok Csaba
– Ez egy maffiaper! Elébe megyünk egy esetleges szöktetési vagy szökési kísérletnek – válaszolta egy névtelenséget kérő rendőrtiszt a Szegedi Ítélőtábla előtt arra a kérdésre, hogy miért vonult fel ennyi rendőr a környező utcákban és a bíróság épületében.

Tegnap reggel lezárták a Szegedi Ítélőtábla épületét körülvevő területet. Egyen- és civil ruhás rendőrök és arcukat maszkkal eltakaró kommandósok szállták meg a Sóhordó utcát. Szegeden még soha nem látott rendkívüli biztonsági intézkedések mellett kezdődött meg a kecskeméti maffiaper néven ismert büntetőügy másodfokú tárgyalássorozata. Az épületbe csak többszöri ellenőrzés és átvizsgálás után lehetett bejutni. Az előtérben, a lépcsőházban és a tárgyalóteremben símaszkos, felfegyverzett kommandósok álltak őrt.

Maráz Vilmosné tanácsa ismertette a Bács-Kiskun Megyei Bíróság első fokú ítéletét, mely szerint bűnszervezet tagjaként elkövetett bűncselekmények miatt a kilenc vádlottra összesen 68 év fegyházbüntetést szabtak ki. A nyilvános ülésen nem jelent meg az ötöd-, hatod- és hetedrendű vádlott.

Szilágyi Lajos, a vádat képviselő Szegedi Fellebbviteli Főügyészség ügyésze perbeszédében fenntartotta a vádakat, és az első fokon hozott ítélet súlyosítását kérte.

Jován László, az elsőrendű vádlott R. László védője eljárásjogi hibákra hivatkozva az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését kérte. A vád szerint R. László a kilencvenes évek közepétől egy bűnszervezetet irányított első számú vezetőként. A férfit bűnszervezet tagjaként elkövetett emberölés előkészületének bűntette és fegyvercsempészetre felbujtás miatt 12 év fegyházra ítélték. Az elsőfokú ítélet szerint 2004 tavaszán a bűnszervezet irányítói, részben vádlott-társai megegyeztek abban, hogy riválisukat külföldi bérgyilkosokkal megöletik.

A Tocsik- és a Farkas Helga-ügyben is eljáró védő két óra ötven perces beszédében pontról pontra igyekezett cáfolni a vádakat és az első fokú ítélet megállapításait. Jován a beszéde végén a vád ejtését kérte a bíróságtól.

A tegnapi nyolc órás tárgyalás második felében a másod, harmad- és ötöd rendű vádlottak védői perbeszédükben ugyancsak az első fokú ítélet megalapozatlanságát próbálták alátámasztani érvelésükkel, egyúttal ők is felmentést kértek a bíróságtól.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fölényesen nyerte a választást az MSZP–SZDSZ Szegeden

Botka László biztos többséggel a háta mögött folytathatja a kormányzást Szegeden. Az… Tovább olvasom