Délmagyar logó

2017. 01. 24. kedd - Timót -7°C | 1°C Még több cikk.

Magánterület, plakátolni szabad!

A közterületek mellett egyre több magán- és társasház falán, kerítésén, kertjében is felbukkannak az óriásplakátok. A reklámtábla-kiadásból származó összegek csak a szerencsésebb tulajok konyhájára hoznak jól. A panellakók azt állítják, nem sokat látnak az agyonplakátolt házak reklámbevételéből.
Egyre több kerítésen, házfalon bukkannak fel az óriásplakátok. Fotó: Segesvári Csaba
Többnyire közterületen találkozunk óriásplakátokkal, amelyek kólát, cégeket, politikusokat próbálnak nekünk eladni. Szép számmal akadnak azonban olyan magán- és társasházak is, amelyeknek a kertjéből, faláról kiáltanak ránk a többméteres reklámok.

Pénz és mulatság

A szegedi Százi Miklós Szabadkai úti házának kerítésén két hirdetés is lóg, de csak az egyik bérbe vehető óriás-reklámtábla, a másik a veje vállalkozását hirdeti. Amikor hét-nyolc éve az egyik reklámfelületek kiadásából élő cég megkereste, jó üzletnek hitte a szélfogónak is alkalmas reklámtáblát. A cégtől azonban évente mindössze ötvenezer forintot kap a kerítésből tíz négyzetmétert elfoglaló hirdetőtábla használatáért, és ebből még húsz százalék adót is levonnak.

Információink szerint egyébként egy ilyen tábla havi bérlete a hirdetőnek – elhelyezkedésétől függően – jelenleg harminc-ötvenezernél kezdődik. A nyugdíjasnak jól jön a kis összeg is, de most szerződésmódosítást szeretne, hisz az „üzletbe" később beszálló távolabbi szomszédja nagyjából a háromszorosát kapja egy hirdetőtábláért egy másik cégtől. A jobban fizető konkurens tábláját azonban Százi Miklós szerződése miatt nem teheti ki. A tulaj egyébként néha jókat derül a kirakott kampányplakátokon – főleg, ha arra megjegyzések, rajzok is kerülnek.

Kiviszik a hasznot?

A Petőfi Sándor sugárút egyik társasházának és a szomszédos, elhanyagolt teleknek a kerítésére hat óriásplakátot is aggattak, tíz éve rakták ki az elsőket. A ház negyedének tulajdonosa, Balta Nagy Tamásné szerint most szinte csak a gond van a plakátokkal, pontosabban az abból befolyó összegekkel. A szomszéd telek kerítésén lévő négy tábláért járó összeget a házból is jelentős részt felvásárló német tulajdonos veszi fel, de bekasszírozza a másik kettőért fizetett pénz nagy részét is. Legutóbb egy évre nagyjából ötvenezret kapott a nő a nevén lévő tábla után, azóta azonban követhetetlenné váltak a tulajdoni arányok, őt pedig lassan kisemmizik a táblabizniszből. A szerződése októberben járt le, azóta nem újították meg – új plakátok viszont azóta is kerülnek a kerítésre. Mégis azt mondja, eddig megérte, mert bérleti díját a házra költheti, az ablakai pedig biztonságban vannak a randalírozóktól.

Szövetkezet kasszíroz

Társasházként működik az a Csillag téri tízemeletes is, amelynek oldalát négy emelet magas áruházhirdetés, egy nagyjából száz négyzetméteres kólareklám és két normál óriásplakát díszíti. Az elsőn lakó egykori házfelügyelő szerint a panelház lakói nem sokat érzékelnek abból a bevételből, amit a lakásszövetkezet beszed a gigantikus méretű reklámhordozókból. A hirdetési piacon információink szerint csak a négy emelet magas „csíkreklámért" évi egymilliót kérnek a hirdetőtől.

Hagelmann Tibor közös képviselő elmondta: csak a lakás a lakó tulajdona, az épület többi része a lakásszövetkezeté, így sem abba nincs beleszólásuk, milyen reklám kerül ki a házfalra, sem abba, hogy mire költik a bérleti díjat. A reklámbevétel éves összegét Kertész László, a VI. számú lakásszövetkezet elnöke üzleti titokra hivatkozva nem árulta el, de annyit elmondott, hogy azt a közös költség csökkentésére és a szövetkezet, valamint a ház működésére fordítják.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szeptembertől drágább lesz a kenyér és a húsféle

Szinte minden drágább lesz szeptembertől. Az alapvető élelmiszerek közül már most többe kerül a… Tovább olvasom