Délmagyar logó

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 36°C Még több cikk.

Magyar Annát támadja a Csongrád megyei közgyűlés ellenzéke

Szeged - Tovább folyik a vita arról, miért nem kapták meg még decemberben fizetésüket a Csongrád megyei önkormányzat dolgozói. Az MSZP-SZDSZ frakció diktatórikus módszerekkel vádolja a megyei közgyűlés vezetését. Magyar Anna pedig azt állítja, a Pénzügyminisztérium megtévesztette a megyét.
Előbb január 13-án Kozma József tartott sajtótájékoztatót a témáról. A Csongrád megyei közgyűlés MSZP-SZDSZ frakciójának vezetője akkor azt mondta: hazugság, hogy a kormány tehet arról, hogy a megyei önkormányzat intézményeinek dolgozói késve kapták meg a fizetésüket. A szocialista politikus hozzátette: Magyar Anna elnök december 21-i keltezéssel levelet írt a dolgozóknak, amelyben az áll, hogy a kormány nem utalja át időben a pénzt, így a fizetést csak január 6-án tudja odaadni a megye. Eközben, mint Kozma József mondta, a kincstár december 21-én és 22-én is utalt, a pénznek legkésőbb december 23-án meg kellett érkeznie a megye számlájára. A megye megtehette volna, hogy időben, akár már a két ünnep között is fizet.

Három nappal később Szabó Zoltán szocialista országgyűlési képviselő Budapesten tartott sajtótájékoztatóján lényegében megismételte a Kozma József által elmondottakat, és rosszindulatú politikai akciónak nevezte a történteket. Szerinte Magyar Anna levelével megtévesztette a megyei közgyűlést, és egyúttal "sok száz ember karácsonyát tette ezzel tönkre".

Az önkormányzat ellenzéki oldaláról elhangzott állításokra a megyei közgyűlés közleményben reagált. Ebben kiemelik, hogy "a Csongrád Megyei Közgyűlés az előzetes pénzügyminisztériumi tájékoztató alapján 2009. december 17-i ülésén ellenszavazat nélkül elfogadta, hogy 2010. január 6-án kerüljenek a bérek kifizetésre. A közgyűlési döntés kötelezi az elnököt annak végrehajtására."

Újabb részletek derülnek ki az ügyben abból az alább olvasható nyílt levélből, amelyet az önkormányzati intézmények dolgozóinak címezve adott ki tegnap a közgyűlés MSZP-SZDSZ frakciója:

"Nem tudjuk és nem is akarjuk kényszeríteni Önöket az e levélben foglaltak elolvasására. Számunkra elfogadhatatlanok a megyei vezetés diktatórikus módszerei. Tapasztaltuk, hogy a megyei önkormányzati intézményeknél vezetők és alkalmazottak egyaránt félnek őszintén véleményt nyilvánítani. Ezért nem munkahelyi vezetőik közvetítésével, hanem a nyilvánosságot igénybe véve mondunk el néhány dolgot arról, ami decemberi fizetésükkel történt.

Tények. Köztársaságunk kormányának 292/2009. (XII. 19.) rendelete szerint: „(8) Az önkormányzatokat, többcélú kistérségi társulásokat 2010. évben nettó módon megillető támogatások utalásának elő üteme 2009. december 22-e."

Ennek megfelelően az átutalás ezen a napon a megyei önkormányzat számlájára megtörtént. A Kincstár 21-én már megküldte a kifizetéshez szükséges bérjegyzékeket.

A megyei közgyűlés elnöke a rendelet ellenére Önöknek december 21-én levelében ezt írta: „Rossz hír, hogy már az év végén elkezdik az elvonásokat: csak január elején utalja ki a kormány a bérfizetéshez szükséges összeget, azaz éppen akkor tartja vissza a pénzt, amikor a szokásosnál is több mindenütt a családi kiadás. Ezért sajnos mindannyian csak január 6-án fogjuk megkapni a jogos járandóságunkat." (Kiemelés a levél aláírójától, Magyar Annától.)

Látható, hogy a közgyűlés elnöke nem írt igazat. Valójában a megyei vezetés tartotta vissza jogos járandóságukat.

Élve a lehetőséggel, a megyében több intézményfenntartó még az ünnepek között átutalta a dolgozóknak a fizetést.

A dolog nem magától történt így, a levélből is kiderül, hogy a közgyűlés vezetése előre eltervezte. Az átmeneti gazdálkodási rendelet előterjesztésébe ezt írták: „… a korábbi gyakorlattal ellentétben központi finanszírozási előleg - amely a január elején esedékes nettó illetményeket volt hivatott fedezni – nem várható. A változás miatt – a 2010. évi költségvetési rendelet elfogadásáig esedékes – a decemberi illetve január havi – illetmények kifizetésére a tárgyhónapot követő hónap 6. napját javaslom, mivel nagy valószínűséggel erre az időpontra történik meg az állami támogatások és hozzájárulások – kormányrendeletben szabályozott – ütemének jóváírása." (sic)

Ez az információ alap nélküli. A közgyűlés vezetése ezzel az előterjesztéssel megtévesztette a jóhiszemű közgyűlési többséget, amely nem gondolt arra, hogy az előterjesztésbe valótlanság került, és mit sem tudott az Önöknek készülő levélről.

Más önkormányzatok nem is tettek semmi hasonló lépést. Rendben megkapták és hamar ki is fizették a járandóságokat.

Halljuk, látjuk, hogy nagyon sokan félnek, és nem mernek szólni vagy tenni a megyei vezetés diktatórikus eljárása és a packázások ellen.

Megyei képviselőként mi felemeljük szavunkat a közgyűlési elnök előre megtervezett politikai akciója ellen, melynek célja az volt, hogy a kormány ellen hergelje az intézmények dolgozóit. Ennek esett áldozatául az Önök bérének rendes időben történő kifizetése.

Sőt, ha a vezetés akarta volna, látva a számlájára rendben megérkezett összeget, már az ünnepek között utalhatott volna. Ehhez bármikor talált volna a képviselők közt legalább 21 jóindulatú támogatót. Nem keresett.

Számíthatnak rá, hogy a jövőben is kiállunk a bérükért tisztességesen megdolgozók érdekeiért."

Az MSZP-SZDSZ frakció nyílt levelére kedd délután az alábbi, Kozma Józsefnek címzett közleményben reagált Magyar Anna:

"Az Ön állításával ellentétben a Csongrád Megyei Önkormányzat Közgazdasági osztályának képviselője 2009. október 19-én Budapesten, a Pénzügyminisztériumban az alábbi tájékoztatást kapta: "2009. év végén az önkormányzatok számára az eddigi gyakorlattól eltérően nem utalják ki a plusz egyhavi támogatást, mert az államháztartás pénzügyi helyzete ezt nem engedi meg." Ezt Gurnik Ágnes, a szaktárca főosztályvezető-helyettese mondta az említett napon megtartott szakmai továbbképzésen.

A megyei önkormányzat a pénzügyi tájékoztatásnak megfelelően kiértesítette a dolgozókat arról, hogy a kormányzat késedelmes utalása miatt a 2009. december havi fizetésüket 2010. január 6-án kapják meg. Ezt a javaslatot a 2009. december 17-i közgyűlésen a képviselők ellenszavazat nélkül jóváhagyták.

Ha valaki megtévesztett valakit, az a szocialista irányítású Pénzügyminisztérium volt! Mi akkor követtünk el hibát, amikor az MSZP-s vezetésű tárca szavának hitelt adtunk! Mint ahogyan elhittük azt is, hogy a kórházak pénzügyi helyzetének rendezésére ígért 6 milliárd forint időben megérkezik a kórházak számláira – nem mintegy hónapos késedelemmel, januárban.

Megkérjük a megyei szocialista képviselőket arra, hogy a lejárató kampány folytatása helyett, inkább annak érdekében járjanak közbe, hogy a jövőben a kormányzattól a valós információk jussanak el az önkormányzatokhoz!"

Olvasóink írták

103 hozzászólás
  • 103. nemelek 2010. január 30. 17:07
    „..én meg a kormánypártok jelenlegi "teljesítményét" figyelembevéve x-elek!!”
  • 102. nemelek 2010. január 30. 17:01
    „Igazad van cogito: "a helyi viszonyok változásait a választók vegyék számba. " - és eszerint ikszeljél!”
  • 101. ClarkGriswald 2010. január 23. 15:21
    „Figyelem! Gyűjtést szervezek a szerény szociális helyzetben nevelkedett, rendkívül elmaradott térségben élő, javarészt a jobbik, és más szélsőséges csoportok nézeteit valló, és terjesztő, szabadidejükben internetes fórumokon kommentárokat írogató hazafias nagymagyarok részére!

    A gyűjtés célja: A nagymagyarságukban elmerült fiatalok kulturális-társadalmi integrációja, visszasegítése a normális életbe, alapvető magyar nyelv és irodalom ismeretük fejlesztése (magyar helyesírás, történelem). Különböző viselkedésformák, protokoll, és etikett képzés, a visszailleszkedéshez.

    Egyúttal kérnék minden jólelkű "félmagyar usert", a különböző megnyilvánulások türelmes kezelésére.

    :)”
  • 100. cogito 2010. január 22. 22:49
    „Akik pedig kizárólag az egymásra mutogatásban élik ki magukat, azoknak is tudok némi kiegészítő információval szolgálni.
    A neten találtam én is, - más is rálelhet.
    Ha belenéz - rájön, hogy a tisztességtelenség ,,oldal-független", ami az egyedi hozzáállást illeti, mindenképpen...
    Nézzünk csak 2 ,,kispályás" ,,hatalommal visszaélő tolvaj hatalom-technikust" > Zuschlag és Szíjjártó kéz- a kézben... http://egyenlito.blog.hu/
    (Hangfelvétel is van róla - YouTube video. Ha törölnék a YouTube-n, a fenti helyen; Szíjjártó folyamatosan egyeztetett Zuschlag Jánossal címmel, 2010-01-21-es dátummal megtalálható.)”
  • 99. cogito 2010. január 22. 22:45
    „Korábban hozzászólásban az emberek figyelmébe ajánlottam, hogy nem árt, ha szeretnének némi információ birtokában lenni és elgondolkodni, mielőtt hangzatos jelszavak hatására elköteleződnének, bármely formáció mellett.

    1 példa:
    A jobbikosok terveiből:

    " A svéd modell bevezetése a legmegfelelőbb, vállaljanak a nyugdíjasok is terheket, ne csak a dolgozó réteg.
    Ha meglesz a 2/3, vagy reményünk szerint a 4/5 alkotmányozó többségünk, jelentős reformokat fogunk véghezvinni,
    ......................................................................................................
    Megfontolandó, - mivel az éretlenek, a gyerekek sem szavazhatnak 18 éves korukig,
    60 év fölöttiektől vonjuk el a szavazati, választási jogot, a szabad magyar kormány által kinevezett gyám képviselje ügyeikben. "

    Magyarán, dolgozhatnak az alapnyugdíjért 70 éves korukig, (melyet a befizetéseik alapján állapítanak meg, kis fizetésűeknek tehát eleve igen kicsi,) de már 60 éves koruk után sem szólhatnának bele -legalább 4 évente- abba, hogy ez tetszik-e nekik !
    (Arról nem is beszélve, hogy a szellemi szint egyáltalán nem korfüggő, - még ,,diploma-függő" se. Az etikairól, erkölcsiről nem is beszélve...)
    Akinek ez tetszik, az szavazzon a Jobbikra !
    Csak emlékeztetnék arra, hogy volt már rá precedens, hogy törvényt egyszerűen eltöröltek...
    Pl. a Fidesz-kormány, - a nyugdíj-emelésekre vonatkozót- anno a hatalomra jutása után alig pár hónappal.
    A befizetett nyugdíjjárulékok sorsáról, (akik közt valljuk be, többségében nem a magas keresettel rendelkezők vannak,) felhasználásáról viszont azok döntenének, akik számukra a ,,beleszólást" már lehetetlenné tették...

    Nekem ebbe belegondolva erről ez a videó jutott jutott eszembe; http://www.youtube.com/watch?v=WYFoTP2H2qU (Cipő, Koncz Zsuzsa-Csodálatos világ)”
  • 98. KG1947 2010. január 21. 13:13
    „Üdv. drazse!

    A politikában lehetetlen elkerülni azt, hogy a saját hasznukra dolgozók is a közpénz közelébe jussanak.
    (Az anyagi javakról és a világi dolgairól lemondó remetéket ezután se javasolnék indítani.)

    Mindnyájunk feladata, hogy ha sikerül az alkalmatlanokra valamit rábizonyítani, akkor tűnjenek el.
    Most éppen a magyar történelem legnagyobb csalói és hazugsággyárosai alatt inog a talaj.
    Természetesen ha a másik csapat hasonló (lesz), a feladatunk is hasonló (lesz).”
  • 97. CID 2010. január 20. 22:50
    „Szto”
  • 96. toxi-2 2010. január 20. 21:43
    „BUNYÓSPANNIT ELNÖKNEK!!!!!!

    sőt, MINISZTERELNÖKNEK!!!!!!

    (ha már egyszer elmulasztottuk(megúsztuk) Torgyánt) :D :)))))))))))))))”
  • 95. drazse 2010. január 20. 21:19
    „Dragon nem kell várnod, a fideszes ámokfutás már most elkezdődött. Tisztelet a kivételnek, van egyáltalán? de ahol fideszes városvezetés van , ott igazán most kezdődnek a hatalmas lenyulások, haveroknak juttatások.
    hogy van az, hogy kisvárosunkban , vezetékes viz nincs mindenhol, az utak egy része még jobb faluba se illik, a jegyzőt kirugjuk, majd 8 millió jutalmat kap? A város szabadidő parkjára aparmant terveznének,/ de nem hagyjuk/ami a képviselő haver magánterültévé válna.....
    És ez csak egy kisváros, fideszes vezetéssel.”
  • 94. frigyesdoktor 2010. január 20. 20:34
    „Kedves Drakon azért arra én nem vennék mérget hogy azok a köztisztviselők akik karácsony előtt szerették volna elkölteni a megszolgált bérüket és nem kapták meg azok valamikor is Bunyós Pannira adják a szavazatukat. Az lehet hogy azt mondják de nem fogják elég volt ezekből egyszer is. Sikerült Pannikának egy nagy stószt adni a Fidesznek még az utolsó pillanatba. Gondolom Orbán meg is köszöni neki. A többi az csak süket duma de ahogy közeledik a választás egyre nagyobb a pánik. Rajtatok is látszik.Van gond mí???”
  • 93. Drakón 2010. január 20. 19:45
    „névtelen.jegyző eddig ilyen nevű balos "berkomentelo" meg nem volt!”
  • 92. névtelen.jegyző 2010. január 20. 19:42
    „Huszonkilenc Fideszes képviselőt figyeltek meg közpénzből, törvénytelenül, titkosszolgálati módszerekkel.
    Jogerős bírósági ítélet mondta ki, hogy ez hazugság. Nem emlékszik valaki, hogy is hívták azt a miniszterelnököt, aki 1998-ban ezt mondta? Kedves KG1947. Te sem tudod?
    És ezzel befejezem, mert aki a futottak még vagyoni kategóriába tartozó Gyurcsányt képes egy Széles, vagy Csányi helyett említeni, azzal nem érdemes vitázni. Régebben az ilyet "nem párbajképes"-nek nyilvánították, most vita képtelennek lehet minősíteni.”
  • 91. Drakón 2010. január 20. 19:41
    „Csatlakozok az előttem szollóhoz. Sokan várjuk már a tavaszt!”
  • 90. Damokles 2010. január 20. 19:39
    „MSZPs politikusok tavasszal eljön az igazság pillanata. Vajon hány végkielégítés, zanzibári út fog még addig kiderülni?”
  • 89. cogito 2010. január 20. 18:09
    „Én változatlanul a´mondó vagyok, hogy elő a farbával !
    Ki-ki számoljon el azzal tételesen és időarányosan, hogy ,,regnálása" alatt mi mennyit fejlődött, s a helyi viszonyok változásait a választók vegyék számba.
    (Saját vezetőik képességeit, szakmai, emberi alkalmasságát is leginkább ők ismerik.)

    A jövő terveket illetően pedig az ,,igéreteknél" többre, - elképzelések, módozatok feltérképezésére és vitára bocsátására van szükség !
    Ehhez mit szóltok ???
    Minimum annyi haszna van így a dolognak, hogy némileg befékezi a felelőtlen vagy eleve betartani SEM kívánt kampány ígérgetés-cunamit, s a felelőtlen sárdobálást, melyben azok is besározódnak, akikről utólag esetleg kiderül, hogy bizony az ő döntésük volt a helyes, még ha nem is azonnali hatású...
    Az egymásra mutogatósdiban ,,az a jó", hogy mindig azt hiszi, aki hangosabban és többet kiabál, s kevéssé érdeklik az összefüggések és tények, hogy neki van igaza...Nem így van, s az emberek előbb-utóbb rájönnek. Előbb, mint azt az érintettek szeretnék...
    A gátlástalanság visszaüt .”
  • 88. KG1947 2010. január 20. 16:30
    „Kedves névtelen.jegyző!

    Csak röviden vegyük el mástól a helyet. Ha igaz is lenne az Orbán-ellenes vádözön,
    akkor is el lehet gondolkozni a sokkal nagyobb vagyonok legális voltán:
    Kapolyi, Leisztinger, Gyurcsány stb. A hazugságversenybeli fölényről nem is beszélve.
    "Ejnye Orbán úr, hazugságokkal akar választást nyerni? Vonja vissza azt, hogy lesz vizitdíj!"
    Üdv.”
  • 87. cogito 2010. január 20. 16:20
    „76. gerbera 2010.01.20. 10:12
    77. KG1947 2010.01.20. 10:14
    Mellébeszéltek...
    Én nyitott vagyok.
    Álljon elő a Fidesz adja elő, hogyan képzeli a nyugdíjtörvény-módosítást.
    Annyi nem elég, hogy azt ígéri megvédi a nyugdíjasokat.
    Meg hogy az első embere azt állítja, hogy ő soha nem hazudott...
    A tapasztalatom az; hogy 1998 és 2002 között (Fidesz-kormány a gyengébbek kedvéért) nekem kellett anyagilag támogatnom a nyugdíjas édesanyámat ! Ma már nem !
    Pedig gazdasági világválság van...s egyébként senkinek nem könnyű a helyzete.
    Ennyire egyszerű !
    Számokkal, statisztikai adatokkal csúsztatni, igen könnyű !
    Rágalmazni, a rágalmakat a köztudatba beépíteni, szintén az.
    Semjén maga mondta, hogy ,,politikai feladat" volt számára és Navrasics számára ,,Gyurcsány leamortizálása". Ez csak elég világos beszéd, - nem ?
    Mindenkinek csak azt ajánlom, hogy próbáljon alaposabban tájékozódva s a saját józan eszére hallgatva élni. Ne dőljön be a szünetlen kampány szövegeknek.”
  • 86. névtelen.jegyző 2010. január 20. 14:19
    „Kedves Bodóné. alias KG1947!
    Hová lett a Tisztiház eladásából származó pénz? Hová?
    A sok száz hasonló szőlőtulajdonos van, miért kapott milliárdos állami támogatás pont ő?
    Apukának legalább még egy bányája van, mert egy nehézgépkezelőket vizsgáztató ismerősöm mesélte, Orbán papa tőzegbányája gépkezelőit vizsgáztatta. By the way, igen szidták a tulajt.
    Orbán papa azért szállított Dunaújvárosnak, mert az akkori miniszterelnök, akinek véletlenül Orbán volt a neve, megtiltotta a vasműnek, hogy mástól vegye a dolomitot.
    Oldalakon keresztül lehetne sorolni, hány egykori bolsevik van jobboldalon Stumpftól Járaiig.
    És szerinted nincs hazudik a "Száz leggazdagabb magyar" című kiadvány? Nincs kizárva, hiszen nem Orbán adja ki. Mert ő a föld egyetlen embere, aki soha nem hazudott még, mindenki másról feltételezhető.”
  • 85. KG1947 2010. január 20. 13:19
    „Kedves névtelen.jegyző !

    Nagyon igazad lenne, ha igaz dolgokban hinnél.
    Ekkora butaságokat csak nagyon okos, nagyon jól fizetett butítóemberek hatására mondhat (írhat) valaki.
    Gengszterváltás: mai is KISZ-titkárok, MSZMP cenzorok, pufajkások uralkodnak és vérbírókat tüntetnek ki.
    Bányabirodalom: egy kisvállalkozással egyetlen állami bányát bérelni és olcsóbban szállítani az állami vállalatnak, mint a konkurencia.
    Szőlőbirodalom: sokszáz szőlőtermelő falu valamelyikében sokszáz tulajodonos egyikének lenni, aztán 0 ft haszonnal eladni.
    A többi fideszes milliárdos is hasonló igazságtartalommal létezik.
    Keller László 32-ből 0 találata a saját uralmuk alatt nem elég bizonyíték? Nyilván nem.
    Kifejezetten csalódott lennék, ha félreismernélek és a jövőben megzavarna téged az igazság.
    Üdvözlet!”
  • 84. Tapasztalt 2010. január 20. 12:06
    „moderálva”
103 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

H1N1: 44 új kórházi beteg a megyében

- Nagyon lecsökkent a H1N1-betegek száma a Dél-Alföldön. De influenzás szövődmények miatt ugyanannyi… Tovább olvasom