Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

Magyar média a diákok szemével

Attól, hogy valaki órákig ül a képernyő előtt, még nem feltétlenül butul – véli egy egyetemista. Egy másik szerint az ideális médiumban nem pusztán a pénz beszél. A média az egyik fő témája egy ma záruló, háromnapos országos szakmai rendezvénysorozatnak, amelyet Szegeden, a tanárképző főiskolai karon tartanak.
János alapvetően televízió-ellenes, Melinda és Nikoletta szerint viszont csupán fel kellene végre nőnünk hozzá Fotó: Gyenes Kálmán
– A médiával alapvetően az a baj, hogy nem jól használjuk. A gyerekek már középiskolában is tanulnak róla, de éppen azok az értékek, amelyek hozzá kötődnek – megjelenés, beszédtechnika, önkifejezés – kimaradtak a tankönyvből. Helyette valóságshow-król beszélgetnek, melyek elárasztották a kereskedelmi csatornákat.

Győzike esete

Mindez egy egyetemista véleménye a mai magyar közéletet alapvetően befolyásoló sajtótermékekről. Bálega Jánossal és két másik hallgatóval a Szegeden most folyó XV. országos közművelődési konferencián beszélgettünk a médiáról. Ez az egyik fő témája a hallgatók által a hallgatóknak szervezett programsorozatnak.

– Most mondta el egy bulvárlap rovatvezetője nekünk, hogy a híradónak alacsonyabb a nézettsége, mint a Győzike show-nak – mesélte Megó Melinda. – Aki utálja Győzikét, természetesen kikapcsolhatja a tévét, de ezzel kiteszi magát annak, hogy másnap nem tud hozzászólni a kollégák, barátok beszélgetéséhez. Ezt pedig, hogy kívülálló legyen egy témában, a legtöbb ember nem vállalja.

Miért mindig a tévé?

Miért a televízióról kezdenek beszélni, ha a média szót hallják? Gyenes Nikoletta szerint azért, mert jobban közvetít és egyszerűbb is, mint a többi sajtótermék. – Nálunk, Debrecenben más nem is érdemel szót – tette hozzá János. – A megyei napilapot például öt perc alatt átlapozzuk, és a legérdekesebb mindig a hátsó oldalas lány.

János egyébként televíziót sem néz, mert nem látja értelmét. Niki szerint viszont attól, hogy valaki órákig ül a képernyő előtt, nem feltétlenül butul.
– Addig tényleg nincs gond, amíg nem a Győzike-félék lesznek a minták – ismerte el János. De az a baj, hogy a tévében látottak nagy hatással vannak ránk. Elég csak az Üvegtigrisre gondolni: hónapokig más se ment a diákok között, mint az „egy bubi, öt bubi, tíz bubi".

Ha felnőnénk...

Milyen lenne az ideális média? – Amit nem csak a pénz motivál. Ahol nem csak a sportban lehet pozitív hír – válaszolta János. – Szóval keltsen illúziókat? – kérdezett vissza Niki. – Nem. Csak a születésnek például legyen ugyanolyan hírértéke, mint a halálnak – válaszolta a fiú. – Szerintem inkább az embereknek kellene felnőni hozzá – vélekedett Niki. – Akkor nem lenne semmi probléma a médiával.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kampány exvezetők nélkül

Kampányában sem a jobboldal, sem a baloldal nem használja ki a rendszerváltás után megválasztott… Tovább olvasom